Eighth Part: Kiss in the Rain

 Érdemes a OWOA-t hallgatni, ugyanis ezt hallgattam, mikor leírtam eme őrült fejezetet. xDD

Amint elengedtem a fiút, zavartan húzódtam el tőle, hiszen megbeszéltük, hogy csak barátok leszünk, erre én az első adandó alkalommal megölelem, és vagy húsz percig el sem engedem. Á, nem volt kínos, dehogy...de, rohadtul kínos volt...szóval, a srácok ideiglenes szálláshoz /tulajdonképpen azt se tudom, hogy kerültek ide, Niall nem hajlandó velem beszélni, mondván: 'anyádat kérdezgesd! Amúgy van kajád????!'/ út persze nem telt zökkenőmentesen. Oké, először gondoltam, fogok egy taxit, így kiálltam az út szélére, miközben a mellettem álldogáló srác felhúzta kapucniját. Az autósok ahelyett, hogy megálltak volna a 'taxi!!!' üvöltésemre, inkább egy 'gyalogos!' felkiáltással tovább mentek.
- Gyere...ezek úgysem állnak meg. Én viszont éhen halok, ezért most bejössz velem a KFC-be -ragadott karon a Szöszi, amit nem díjaztam, mivel elég erősen szorított, de azért engedelmesen követtem. Legalább, ha mástól nem is, de a kajától talán megenyhül. Vagy itassam le?! Oké, ez hülye ötlet volt. Vihorászva követtem a fiút, aki értetlen fejjel meredt rám.
- Ne kérdezz semmit -legyintettem, most már saját magamon röhögve. Igazából eredetileg azon kezdtem szórakozni, hogy le kellene itatnom a fiút, ahhoz, hogy mindent bevalljon. Igen, saját magam, kicsit sem vicces poénján terveztem megfulladni. Sajnos, Niall értetlen feje még rátett egy lapáttal, plusz, hirtelen annyi hülye vicc és trollface-s kép jutott eszembe, hogy a térdemre kellett támaszkodnom, hogy ne dőljek el.
- Te...komolyan...hülye vagy -szólalt meg Szöszi, immáron ő is röhögőhörcsögöt kapva. röhögőhörcsög...Jézusom, ez milyen szó: gondoljatok bele! Röhögőhörcsög! Pont mint az Umpalumpa. Úristen, umpalumpa!!!

- Mondd ki: UMPALUMPA -vertem hátba a kölyköt, aki egy pillanatra elhallgatott, rám emelte kék szemeit, majd akkora röhögésben tört ki, hogy szerintem, akik elmentek előttünk, vadbaromnak néztek minket. Erről ez jut eszembe: -vadla-vadla-vadláma!!
                Ahogy ránéztem a fiúra, ahogy ott ökörködik, vagy fuldoklik, kinek mi tetszik, hirtelen amolyan: 'meg kell ölelnem!' érzés futott át rajtam, azonban pontosan ő kérte, hogy legyünk csak barátok, és mivel a barátok nem ölelgetik egymást minden 19.percben, ezért inkább hagytam, és vigyorogva néztem, amint leül a földre, és elterül, miközben folyamatosan rázkódik a válla. Szegénynek hogy nem fogyott még el a levegője?! Viszont, jókedvét látva, engem is elkapott a 'két idióta barát' láz, szóval leültem mellé, és vállát veregetve kacarásztam.
- Segítség...nem bírom -szólalt meg a fiú, két másodperc erejéig, azonban amint ezt kimondta, újra hangos, önfeledt nevetésben tört ki. Nem, épelméjűek vagyok! Makákóharc!! Nos, talán mégsem annyira ez a helyzet.
- Na, gyere ülj fel, te szőrmók -rántottam fel karjánál fogva.
- Azt mondtad, szőrmók?? -emelte rám újra hatalmasra tágult szemeit. Izé...most erre mit mondjak? Végül semmit nem kellett, ugyanis idióta fejet vágva, ezen a napon már vagy huszonezredjére, de kitört belőle a jókedv, és nyelvét nyújtogatva nézett a járókelőkre. Oké...
- Niall! Talán elfelejtetted, de éppen a KFC-be mentünk volna, mivel a gyomrom a kilyukadás szélén áll! -szóltam rá. Kitágult szemekkel meredt rám, azt

ismételgetve, kilyukad a gyomrom. Érdekes fiú, talán túlzottan is.
- Hm. Tudod, ha talán tényleg kilyukad a gyomrod, akkor meghívhatlak egy szenyára...de csak EGY! -nézett rám jelentőségteljesen. Felőlem. Szédelegve tápászkodtunk fel, majd dülöngélve indultunk a közeli KFC üzletbe, ahol is, végül mindketten vettünk vagy 15 szendvicset,húst, és vagy két liter teát is rendeltünk ezekhez. Hm, nagyétkűek lennénk??
- Niall! Add vissza a rántotthúst -nyúltam a kajám után, amit a fiú az imént kapott ki tálcámról, és most a magasba emelte, amivel csak azt érte el, hogy az étel fele a hajára esett. Röhögve temettem fejem karjaim közé, ámde nem úsztam meg a 'kiröhögöm Niall-t, mert hús van a fején' akciót, ugyanis a kölyök nyakon öntött az első kezébe kerülő itallal, ami, nem mellesleg megjegyzem, egy jéghideg Lipton Ice-Tea volt. Döbbenten emeltem fel fejemet, s kitoltam szememből a citrom ízesítésű hajamat, amik összetapadva, ragadósan zavartak a rendes látásban.
- Niall James Horan! Mondd, mivel akarod, hogy megöljelek?! Esetleg saját kezűleg fojtsalak meg?! Vagy netalán tömjelek halálra kajával?!!! VÁLASZTHATSZ -rivalltam rá, a srácra, aki bevetette szemeit. Na ja, azaz, bűnbánóan nézett rám, miközben kék íriszei vágytól csillogtak. Ki tudj, talán még a maradék szendómat is el akarja venni?! Jobb, ha felkészül az ember!
- Ne haraguuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuudj -kérlelt, 'szépen'. Először csak ádázul meredtem rá, ami fokozatosan átalakult huncut vigyorrá. Háháháhá, megbosszullak, kölyök!
- Jó, nemharagszom! -mosolyodtam el. Válaszul egy megkönnyebbült sóhajt véltem hallani, amit nem tudtam mire vélni, de ez van -Csak annyit kérek, cserébe: egy, ismétlem, EGY hétig minden parancsomat teljesítened kell! Nincs mese -villantottam rá egy 100 wattos vigyort, majd felálltam az asztaltól, és ráparancsoltam: 'kísérj el sampont venni!! MOST!!'. Szegény kölyök...de anyját öntse le Lipton Ice-Tea-val. Hinnyehinnye. Úgy bizony!
            Olyan este hatra értünk át a fiúk szállásához, én még mindig vizes, ámde ragacs mentes hajjal, ugyanis találtam egy szökőkutat, ami tökéletes volt a hajmosáshoz. Az ott álldogáló őrök ezt nem díjazták, de nem is volt hajuk, szóval nem érthetik.
- MEGJÖTTEM!!! -üvöltötte el magát Niall.
- MEGJÖTTÜNK!! -javítottam ki, amit egy csúnya nézéssel jutalmazott. Szememet forgatva trappoltam be a srácokhoz, majd sorban megöleltem őket. Legfőképpen Louist, aki Niall után a legjobban hiányzott. Persze mindannyian tudni akarták, hogy kerültem én ide, úgyhogy egy bögre tea keretében elregéltem a sztorit, aztán Niallre pillantottam. A Szöszi elmélkedve figyelt, közben pedig néha-néha elvigyorodott, de olyan is volt, elkomorodott, és mélyen a szemembe nézett, amitől elpirultam, s elkaptam pillantásom.
- Na, fiatalok, flörtöljetek máshol, de ne itt, mert...MEGY A GYŰRŰK URA! JÉZUSMÁRIA!! -ordított fel Zayn, a tv-re szegezve pillantását. Hát, oké, még sose láttam, szóval maradok.
- Ez unalmas -szólaltam meg két óra tíz perc után. Pechemre mindenki ádázul fordult felém, és Niall még meg is dobott egy kevés popcornnal, ami után úgy vetettem magam, mint egy éve éhező kölyök. Nos, nekem csak elfogyott a kajám, de oké.
- És akkor...most, Frodó! -üvöltöttek fel sorban a fiúk, kivéve Szöszikét. Aki vonásaimat tanulmányozva bámult rám. Á, nem volt feszélyező, dehogy...de, az volt.
- Én vagyok Yoda mester! -ugrottam fel a kanapé támlájára, azonban lábam megcsusszant, így egy szép, 'hogyan essünk le a kanapé támlájáról, seggre úgy, hogy eltörjön ötven csontod' esést mutattam be. Na ja. Az emberek közül mindannyian kiröhögtek, míg én eszméletlenül feküdtem a földön. Na ja, 'eszméletlenül'. Viszont, olyan 10 perc fuldoklós röhögés után felém hajoltak, azért volt alkalmam megijeszteni őket -HÁÁÁÁÁ!! -ültem fel hirtelen, azonban, mivel Niall közel hajolt, teljes erőmből lefelejtem szegény kölyköt.
- Valaki...orvost -dőlt hátra a padlón, fejét fogva. Azért tényleg elég röhejes volt, úgyhogy felhúztam térdeimet, és óriási röhögés keretében feküdtem el oldalra. Á, nem voltunk hülyék.  5 perc után végül kiröhögtem magam egy egész évre, szóval fáradtan tápászkodtam fel, sajgó fejjel.
- Bocs, Szöszke. Nem direkt volt -veregettem meg a vállát, majd megpaskoltam a fejét /egy szisszegéssel díjazta/ s végül várakozva álltam meg a többiek előtt -Ti nem vagytok éhesek?!
- Csak akkor, ha te fogsz főzni nekünk -vigyorodott el Harry. Hm....nem, nem fogok nekik főzni. Inkább előkaptam a telóm, és beütöttem egy kínai étterem számát. Na ezt kapjátok ki!

*10 perc múlva*
Neeee!!! Megeszik! Ismétlem, MEGESZIK a kínait!! Most egy világ dőlt össze bennem...szomorúan kaptam be egy kis rizst, amit könnyedén felszedtem a két pálcikával. De a srácoknak ez nem volt olyan könnyű, mivel Szöszinek egyfolytában kiesett a kezéből a két bot, Louisnak a kaja esett a földre, Zayn az egész tálat leborította, míg Liam valahogy az orrába dugta a pálcákat. Egyedül Hazza volt képes nyugodtan enni, amit egy büszke mosollyal az arcán spékelt meg. Na ja...azért segítenem kellett mindenkinek, azaz megmutattam Niallnek, hogy ne ejtse el a rudakat, Louisnak adtam egy kanalat, Zaynnek a maradék kaját, ami a tálban maradt visszaadtam, Liam...őt ne részletezzük.
- Hm...Tudjátok, többet nem rendelek kínait, az tuti! Amúgy van valakinél műsorújság -pillantottam körbe kérdőn, mire a srácok vállukat vonogatva ledobták magukat újra a kanapéra.
- Nézd már! A Mentalista megy -mutatott a kapcsolóval Hazz(a) a tv-re, amiben tényleg a Mentalista ment. Na ja, pont ezt akartam megtudni: hánykor megy a világ legbestebb sorozata -NÉZD!! RED JOHN!! Újra feltűnt -kiabálta teljes extázisban Louis. Hú, Red John. A face, amit mindig vérrel fest a falra, most egy...Jesszus! Azt hiszem, megijedtem, hála Zaynnek, aki leesett az ülőalkalmatosságról. Na ja, szép volt, kölyök.
- Kristen, beszélhetnénk? -szólalt meg Szöszke, mire az összes szobában ülő ember egy 'kussolj már, az anyád úristenit' beszólással jutalmazta. Persze én is megszólaltam:
- Shh!! Patrick Jane újabb furfangja! HÁ! Tudtam, hogy hipnotizálta! Én megmondtam, lúzerek -álltam fel, ordítozva, amit a többiek nem nagyon értékeltek. De, azért Niall elkapta a karom, és azzal a címszóval, hogy 'akkor is beszélni fogunk' kirángatott a teraszra. Az éjszakai szellő /igen, időközben éjszaka lett, mit vártatok?! Amúgy, félreértések elkerülésének érdekében, már felhívtam anyát/ belekapott a hajamba, s mivel csak egy ujjatlan ing volt rajtam, ezért megborzongva fontam keresztbe karomat mellemen. Egy 'nos??' keretében a falnak döntöttem a hátam, és várakozva néztem körbe. Az ég sötétkéken/feketén csillogott, s a hold már megmutatta fényes, fehér oldalát. A csillagok távolról jelezték, az éjszaka ma tiszta, eső/viharmentes, nyugodt lesz. A fák lombjai halkan zörögtek, s a tücsköt érdekes hangot hallatva ciripeltek. Elbambultam volna? Á, dehogy...
- Figyelsz? -legyezgetett arcom előtt Niall. Összerezzenve kaptam fel a fejem, végül tekintetem, számomra tökéletes arcán állapodott meg -Szóval, tudom, pont én mondtam, hogy legyünk csak barátok, de...
- Hé! Ezt meg kell néznetek -rontott ki Louis, és komolyan, ez totál ironikus helyzet lett. De azért engedelmesen követtük a nappaliba, ahol a srácok egymás hegyén-hátán ugráltak, miközben megpróbálták kikapni Hazza kezéből a...HÉ! Az a táskám!
- Adjátok vissza!! -ugrottam be a három kölyök közé, akik először döbbenten néztek rám, majd ellenem fordultak, s együttes erővel rohantak el előlem -Jézus mária! Gyermekded lelkek, az tuti! Amúgy, mit is akartál mondani, Szöszke?!
- Izé... -vakargatta tarkóját -csak azt, hogy elvileg maradunk, mert a turné csak 25-étől kezdődik, és addig nem utazunk vissza -motyogta bajsza alatt, ami nincs, de jól hangzott.
- Figyeljetek! Nekem mennem kéne, így is, azt mondtam, kilencre otthon vagyok, és csak 10 percem van -haraptam be ajkaimba. Érdekes, Szöszke ma szinte minden mozdulatomat figyelemmel kísérete. Na mindegy. Niall felajánlotta, hogy hazavisz -persze taxival, hiszen az ő autója Londonban vár gazdájára-, mivel az eső ömleni kezdett, és rajtam csak egy rövidgatya és ujjatlan ing volt. Hm...amint visszaszereztem a táskám /megjegyzem, Liam majdnem kidobta az ablakon, Harry perverz vágyait kiélte rajta, azaz heves flört-illetve csókcsatába kezdett vele, Zayn pedig kidobálta belőle a cuccaimat, de végül csak-csak megkaparintottam/ elindultunk a fiúval, miközben ő felkapta a dzsekijét, és valamelyik fiú pulcsiját is, amit később odaadott nekem, hogy ne legyek annyira vizes. Amint leértünk a lépcsőn, felkaptam a pulcsit, majd tétlenül álltam meg Szöszi előtt.
- Oké! Háromra rohanunk, érted? -állt mellém, s fejét az utca felé fordította. Nos, igen. Reméltem, hogy még a szobában hívott egy jó meleg, fűtéssel rendelkező, autót, ami a ház előtt várakozik. Ránéztem a fiúra, aki vigyorogva kacsintott egyet, majd megragadta a karom, és kirángatott a zuhogó esőbe. Pechemre, sehol nem állt egy autó sem, így ki kellett állnunk az út szélére, hátha erre jár egy.
- Niall, rohadtul fázom -közöltem olyan 25 perc folyamatos állás után. Viszont, teljesen átáztam. A ruháim vizesen tapadtak bőrömhöz, míg a cipőmben már egy kisebb óceán keletkezett. Hajam pedig, csurom vizesen lógott, hullámosan, már-már szinte feketén.csüngött szemem előtt.
- Szopás -közölte 'nemtörődöm' stílusban, amit őszintén nem értettem. Jó, nem azt vártam, hogy majd, mint a filmekben, odaadja majd a kabátját, de azért valami kedvesebbre számítottam.
- Tudod mit?! Ennyit a 'majd én elviszem Kristen-t' tervedről! Ennyi idő alatt már gyalog haza értem volna -jelentettem ki durcásan, keresztbe fonva a karomat. Mivel a srác nem reagált, hanem az eget pásztázta, ezért gondoltam, elindulok egyedül, hiszen semmi kedvem nem volt tovább itt ácsorogni.
- Héhéhéhéhé! -jött utánam Niall, mivel már elindultam, és ezt észre is vette, mert elkezdett arról dumálni, hogy éhes, de senki nem válaszolt, ezért éles elmével kiderítette, hogy elindultam -Hova mész? És...azta, te tényleg fázhatsz!
- U DON'T SAY?! -fordultam meg idegesen, ugyanis egy esőcsepp a pólómba esett, amitől kirázott a hideg.
- Jó, oké, sorry...menjünk gyalog -egyezett bele, emiatt végre-valahára elindulhattunk -amúgy. Totál lila a szád! Felmelegítsem?
- Anyádat melegítsd fel -forgattam meg a szemem, gyenge csajozós beszólásán. De azért, végül csak odaadta a dzsekijét, bár ezért is könyörögnöm kellett. Hazaérve úgy rohantam fel a lépcsőn, mintha puskából lőttek volna ki, azonban, még mielőtt felérhettem volna, Szöszi elkapta a karomat, és egy hirtelen mozdulattal közelebb rántott magához. Persze ügyetlenül megbotlottam, így ráadásként mellkasához simultam, ami 'épphogy, egy kicsit, minimálisan' feszélyező volt. Zavartan pillantottam fel Szöszkére, akinek karjai a derekamon állapodtak meg. Ázott, nedves haja lelapulva kócolódott össze, kék szeme vágytól csillogott /ma már kitudja, hányadszorra/, s közben egy vízcsepp folyt végig arcán. Késztetést éreztem arra, hogy letöröljem onnan az illúzióromboló cseppet, így hát felemeltem kezeimet, és átfagyott, remegő ujjakkal érintettem meg arcát. A kölyök /erről egy Grumpy Cat beszólás jutott eszembe, igen, a kölyök szóról: Úgy felrúglak, hogy leolvasod a göncölszekér alvázszámát xDD/ elvigyorodott, látva, mekkora sikert ért el. Szemeimet megforgatva ejtettem le karomat, majd várakozva néztem Niallerre, aki eddig csak önelégülten bámult rám.
- Megcsókolsz még ma? -rivalltam a fiúra, türelmetlenül. Hm...azt hiszem, akaratos vagyok. Szöszinek nem kellett több, egy finom mozdulattal közelebb húzott magához, majd mélyen a szemembe nézett, és ajkait az enyémek felé közelítette.
- KRISTEN! -csapódott ki a bejárati ajtó, és anya rikácsolása ütötte meg fülemet. Reflexből ugrottam hátra, viszont még így sem kerültük el anyám nemtetszését kifejező ciccegést -Tudod, szerintem érdemes lenne elköszönni a 'maradjunk barátok' barátodtól, és beljebb tolnád a segged, mivel csurom víz vagy, és kilenc, tizenhárom van -bökött az ajtó felé. Szóval egy utolsó pillantás keretében elköszöntem Szöszitől, aki egy 'ne értsd félre' szöveg keretében előkapta a mobilját, és gondolom tárcsázta a taxiszolgálat számát. Álmodozva kaptattam fel a fürdőbe, s közben azon agyaltam, most sikerült még jobban magába bolondítania ennek a barna hajú, számomra még mindig Szöszke fiúnak........................<3

Seventh Part: Singing

Elnézést kérek a hibákért, igyekszem, csak most valahogy ne  jött össze xDD

*Október 30~
Éppen egy színészeti órán ültünk, és Sikowitz dumáját hallgattuk, miszerint: 'a jó színész nem esik ki a szerepéből', ezért valami gumilabdával dobált minket, jelezve, ne essünk ki diák szerepünkből, mikor kicsapódott az ajtó, és Trina tért be, azzal a szöveggel, most, ismétlem: MOST azonnal várják Beck-et, Jade-t, Andre-t és engem az udvaron, mivel a közelgő Halloween-i bált meg kell szervezni, és a nép szerint mi vagyunk a legjobbak ebben.
- Ácsi-ácsi-ácsi! Nem mentek sehova addig, amíg a szerepetekben vagytok -csettintett felénk a tanár. De hát még csak nem is adunk elő semmit!! Milyen szerep??!
- Sikowitz! Nincs is szerepünk -szólalt meg élesen Jade, aki éppen a mellette álló fekete hajú srácba karolt. Nagy valószínűséggel járni fognak, csak idő kérdése.
- Lelőtted a poént! NA TŰNÉS KIFELÉ -ordított ránk, majd hozzám vágott egy /asszem'/ medicinlabdát, ami pont a vádlimat találta el, így őrült tempóban, sántikálva indultam a többiek után. Az udvarra kiérve egy csoport nagyobb diákkal találtam szembe magam, akik ölében egy-egy jegyzetfüzet, vagy a halottak napjával foglalkozó füzet volt. Zavartan ültem le Andre mellé, aki maga elé meredve dobolt valami nótát. Nem ismertem.
- Oké, valószínűleg már mind ismertek...ja, Kristen még nem. Zoey vagyok, szia -intett felém, amitől elvörösödtem, majd földre szegeztem pillantásomat, azonban a mellettem ülő fiú megbökött, jelezve, figyeljek Zoey-ra -szóval. Azért kellett kijönnötök, mivel közeleg a Halloween, és szerintem mindenki elviselne egy ilyen bált, úgyhogy azért hívtalak ide titeket, hogy segítsetek megszervezni.
- Az kizárt -pattant fel Jade, energikusan, amit azért nem értettem, mert már kettő volt, mégis van még ereje ugrálni/szökdécselni. Viszont, Beck megfogta a karját, lehúzta, majd fülébe suttogott valamit -jó, mégis segítek -morogta az orra alatt, aminek hatására Zoey szája sarka felfelé görbült, majd kiosztotta a feladatokat. Király, a mi csoportunknak ez a felosztása: Beck és Jade a díszletet tervezik meg még egyéb fura alakokkal, nekünk, Andre-val viszont a megnyitót kell megterveznünk, szóval valószínűleg énekelnem kell. Szent szar! Énekelnem kell, több száz ember előtt!! Riadtan fordultam Andre felé.
- Andre! Mit csináljak? Még sosem énekeltem tömeg előtt! Plusz dalunk sincs! -hadonásztam szeme előtt, hogy növeljem az ijedt hatást. Barátom persze csak elvigyorodott, majd egy 'hé! Nyugi már, délután átmegyek, és összedobunk egy dalt' választ adott. Hát, ha annyira akarja...
              Haza érve bemutattam haveromat családom többi tagjának, aztán felmentünk a szobámba, amit Andre nagyon-nagyon megcsodált. Pedig nincs nagyon érdekes dolog benne, azonban őrizgetek pár személyes emléket. Na ja. Ezeket általában a párnámba teszem, rejtekhelyül, így ártatlan ágyneműhuzatnak néz ki.
- Oké. Akkor...mondd el, mit érzel, és azt írjuk le -ajánlotta fel a fiú, mire előkaptam egy kotta-vonalas lapot, meg egy tollat, és el is kezdtem vésni a szöveget. Szerintem egy klassz szám lett, s bár eredetileg olyat akartam, ami a dühömet/csalódottságomat fejezi ki Niallel kapcsolatban, aki azóta sem keresett, hívott, á, nem, inkább le sem szart, és ugye, azt írták valamelyik újságban, hogy 20-án a srácokról szóló interjút olvashatunk, amit izgatottan vettem meg, hátha mondd valamit rólam, de...inkább le tagadott, mondván:
- Egy régi barátomtól köszöntem el, biztos valami félreértés lehet -hát kösz.Bár megértem, hogy nem akarják, hogy mindenkivel összehozzák őket, de legalább mondta volna azt, hogy semmi nincs köztünk, vagy nem tudom. Szóval, azt akartam mondani, hogy végül nem róla írtam, hanem a Beggin' on Your Knees lett a címe, amit alig 5 óra alatt írtunk meg. S bár nem pontosan a Szösziről szól, azért írtam bele pár 'kedves' dolgot...na ja.
- Amúgy...mikor lesz a bál? -néztem a fiúra, aki a mobilját nyomkodta.
- Elvileg pénteken. Addig már csak két nap.
- És csak most szóltak! Ez mennyire készséges -nyögtem fel, mire Andre felröhögött, majd felállt, és zsebre vágta a telefonját, azzal a címszóval: 'ne haragudj, de lépnem kell. Még meg kell szervezni az előadást' -kacsintott egyet, s kisasszézott a szobából. Jézus! Vajon...Jade mivel készül? Mert neki is remek hangja van, csak nem tudom, fog-e énekelni, és mit fog felvenni. Erről jut eszembe. El kellene menni vásárolni! Felpattantam az ágyról, amin eddig ültem, majd kivágtattam az ajtón, és barátnőm szobájába rohantam, amiben őszintén: van vagy húsz üres ketchupos üveg, ezzel jelezve, ő bizony a ketchup-klub tagja, na meg rémisztő poszterek, ollók, stb.
- Jade!! Te énekelni is fogsz? És mit veszel fel??! -rontottam be a szobájába, amit egy hangos 'bassza meg az ég, kopogni luxus??' felkiáltással nyugtázott.
- Látod, ez jó kérdés -tápászkodott fel -én természetesen a Give it Up!-t éneklem majd el! Viszont...mozgás, irány lefelé, muszáj valami ruhát venni!! -indult meg a kijárat felé, miközben felkapott egy fekete hitelkártyát. Oké, induljunk!
             A sarki, már-már szinte régi cuccok alapítványi, vagy nem tudom milyen boltba, hiszen barátnőm ragaszkodott ahhoz, hogy ne drága, hanem kényelmes ruhákat vegyünk. Hát jól van. Mivel mindketten más-más előadást fogunk bemutatni, ezért külön váltunk. Én éppen valami förtelmes ruha vállfáját raktam vissza a vasrúdra, mikor Jade diadalittas kiáltását véltem felfedezni:
- Ez lesz a miénk!!! -hú. Érdeklődve mentem oda hozzá, s kaptam ki a kezéből egy csillogó ezüstszürke ruhát, ami elég rövidnek tűnt, azonban ez a darab megfelelő célt szolgál a megnyitáshoz, szóval alkaromra kaptam, majd valami bulizós cucc után néztem. Jade kezében egy ezüst, szintén csillogó felső volt, hozzá rövid gatyával, viszont eléggé kimeresztett szemmel nézett rájuk, úgyhogy inkább hagytam a 'partytimeee!!!!' ruhákat, és a segítségére siettem.
- Gyerünk, vedd fel!! -löktem az egyetlen próbafülke felé, ezzel lerázva, s így már békésebben tudtam göncöket keresni. Ha jól emlékszem, Zoey még odavetette, érdemes lenne valami maszkot is keresni, hiszen így izgalmasabb az egész buli. Átnéztem vagy öt sort, mire megtaláltam a számomra tökéletes ruhát, ami cseppet sem Halloween-os, ámde megadja az alapvető parti hangulatot, úgyhogy újdonsült szerzeményemmel a kezemben léptem Jade elé, akin ez a világos színű öltözék...szokatlan volt, de egyben remekül állt neki.
- Király. Kell egy maszk meg valami szar partyszerkó. Ja, sima farmer is jó, akkor csak egy maszk és csá -indult felkereső túrára. Végül, egy fekete, tollas, közepén egy aranyköves maszkkal tért vissza. Ketten léptünk a pénztárhoz, majd egymást lökdösve próbáltuk eldönteni, ki fizet előbb.
- Há! -böktem mellkason, mivel én győztem. Jade megforgatta szemeit, majd az eladó nő elé dobta szerzeményeit. Király!!

*November 1~
Tejóég!! Ma...fél óra múlva megnyitó. Ez a két nap hamar eltelt, hála Sikowitz őrült, 'Halloween-lesz'  feelingjének, amit a sok-sok 'berontok őrült maszkban és halálra ijesztem Kristen-t' terve mutatott ki. Igen, tényleg rohadtul megrémisztett, hiszen a lehető leglegebb olyan pillanatokban hajolt felém, mikor épp a telefonomat nyomkodtam, vagy magamban dúdoltam a dalt, amit ma fogok énekelni, és akkor, mikor felnézek/kinyitom a szemem, Sikowitz idióta feje jelenik meg előttem, egy teljesen ijesztő maszkban, így kénytelen vagyok eldobni a készüléket, vagy egy akkorát sikítani az osztály előtt, hogy utána két napig 'sikoly'-nak hívnak. Na meg aztán, Adre segítségével meg lett csinálva az előadás, így a próbák miatt gyorsan péntek lett, szóval most itt állok, valami színpad-féleség előtt, körmömet rágva, mellettem pedig Jade áll, aki szintén énekelni fog, szóval együtt izgulunk. Vagy is...szerintem ő nem is izgul. Mindegy. Azért be kell valljam, hála a többieknek és barátnőmnek, a díszlet rohadt jó lett, olyan halottak-napjás. Na ja.
- Kristen! Tudod, át kellene még öltöznöd! -csörtetett felém Trina, aki, még azt hiszem, tegnap említette, valami bandát is meghívtak, hogy majd 'ők csapnak a lovak közé'. Ja, ezt tényleg így mondta. Mindegy, én annak örülnék, ha a Maroon 5 lenne...és akkor játszhatnák a One More Time-t, vagy a Misery-t, esetleg a Sunday Mornin'-t is...na AZ lenne a buli!!
- Jólvan, megyek már...Jade, gyere te is -kaptam el a karját, majd az öltöző felé kezdtem húzni. Ja...amúgy az egész parti az udvaron lesz, de azért nem öltözök át mindenki szeme láttára a színpad mögött!! Inkább a mosdó.
- Cat? -állt meg hirtelen, ami meglepett, ezért majdnem pofára estem. Zsír.
- Cat? -kérdeztem vissza.
- Vele fogok énekelni! -zsörtölődött, majd kitépte kezeit szorításom közül, és a vörös lány keresésére indult. Én viszont, bementem átöltözni, azaz felkaptam az ezüstszürke ruhámat, meg egy tornacipőt, és kész is voltam. Azonban, mikor Jade visszatért Cat-tel, akkor vettem csak észre, hogy az elvileg Jade-nek vásárolt ruha az énektársán van -Jó, jó, leszarom a ruhát, csak bőgni ne kezdj el! -szólt rá erőteljesen barátnőm, a tényleg sírás határán lévő Cat-ra, aki végül beletörődött, ebben a göncben kell énekelnie, és az ingerült fekete hajú lány nem fogja megölni, ha nem veszi le.
- Oké! Gondolom, mind várjátok már, hogy megkezdődjön a parti! -hallottam meg a bemondócsávó hangját, aki már folytatta is -Akkor kezdjük is el! Az első fellépő, azaz, Kris, aki megnyitja, fáradjon a 'pódiumra' -röhögött fel. Riadtan néztem körbe, vajon rólam beszélnek-e, de rólam beszéltek, úgyhogy, miután Cat megölelt, és Jade is adott egy pacsit, kitántorogtam a több száz diák elé, akik iszogatva várták éneklésem. Andre már ott volt, hiszen ő is fog zenélni, szóval legalább őrá számíthatok. De...mi van, ha elfelejtem a szöveget? Vagy ha hamis leszek?! És ha nem fog nekik tetszeni a dal?? Akkor...most lépek fel először tömeg előtt, sőt, eddig nem nagyon énekeltem mások előtt. Görcsösen szorítottam a kezembe adott mikrofont, azonban, mikor felcsendült az első akkord, lazítottam a fogáson, és szám elé emeltem a készüléket. Viszont, mikor be kellett volna lépnem, legalábbis hirtelen azt hittem, ott kell, semmi hang nem jött ki torkomon. Aztán, mikor Andre jelzett, határozottan meg tudtam szólalni, ami azt eredményezte, hogy megvan a dal. Boldogan énekeltem tovább, s a refrénnél már mászkálni is kezdtem. Persze a nézők őrjöngve tapsoltak, ugráltak, buliztak, úgyhogy én is kezdtem feloldódni. A végére már egy-két ugrálást is megeresztettem.
- Yeah, One day, You'll be beggin' on your knees!!!!! -kiáltottam az utolsó mondatot, amit a tömeg hangos ujjongással díjazott. Kipirultan, vízhiányban szenvedve, azonban a lehető legtöbb adrenalinnal gazdagodva siettem le a pódiumról, de előtte még megvártam, amint valaki /nem tudom, ki volt, de nem is érdekel, hiszen sikerült egy remek fellépést produkálnom/  lefotóz....

- És most, jöjjön Cat Valentine és Jade Gillins -üvöltötte teljes extázisban a csávó, aki bemondta a neveket, mire szintén hatalmas ujjongás tört ki, és meg is érkezett a két lány.  Szerintem ezt a dalt Jade választotta, hiszen ő szokott ilyen 'Add fel!!' cuccokat mutogatni, szóval csak ő lehetett: Give it Up!
              Amíg tartott ez előadásuk, elsiettem átöltözni, a rendes partizós ruhámba, ami, mint már mondtam, egy fehér, pántos ruha volt, alul fekete résszel, s bár nem a Halloween-stylera van kitalálva, nekem akkor is tetszik, és látva a többiekét, ők sem annyira a halottak napjára öltöztek, inkább amolyan 'buli van' ruhákban pompáztak, persze maszkban. Jade és Cat már be is fejezték a dalt, azonban, sikerült rávennem a
bemondós csávót, hogy legelőször a Maroon 5- One More Night-ot adják le, szóval boldogan ugráltam a tömeghez, akik közül, miután kiverekedtem magam, az italos pulthoz léptem.
- Szia! Egy gin-tonikot szeretnék -támaszkodtam a pultra. Szerencsére, a maszkomnak hála nem ismert fel, így nem tudott azon kiakadni, még nem vagyok 21, hogy igyak, stb...tehát, az újdonsült szerzeményemmel igyekeztem a kajás pult felé, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Niall! Fogalmam sincs, merre van Kristen!!!!!!! -véltem felfedezni a hangokat, ámde a zene üvöltött, s a két egymással ordítozva kommunikáló fiúk is felém tartottak, így jobb ötlet híján bemásztam a kajás pult alá, és a fogantyús arcomat takaró tárgyat a földre tettem, hogy jobban lássak. Éppen kortyoltam egyet a gin-tonikomból, mikor szinte pofán vágott egy tál chips.
- Basszus, Louis! Ezt most miért kellett? -hallottam meg egy eléggé másnapos Niall hangját. Persze Loui tök nyugodtan válaszolt:
- Niall, ezt te verted le! Várj, felveszem -hajolt le. Jaj! Gyorsan, a maszkot! Pechemre, az valahogyan a táncolók lába alá került, de szerencsére, nem taposták össze -Kristen?!
- Louis! Fogd be, nem akarok Vele találkozni! -húztam közelebb magamhoz, hogy értse is, amit mondok.
- Niall! Itt van Kristen -állt fel, de én addigra már megkaparintottam az álcázós szart, és szemem elé téve tápászkodtam fel, egy 'miféle Kristen?! Kikérem magamnak, én...én...Joe vagyok!!' szöveg keretében angolosan távoztam. Még útközben elcsíptem egy 'Jézus, itt a One Direction' hangfoszlányt, viszont most semmi kedvem nem volt azt hallgatni, ahogy millió rajongó üvölti azt:
- És Niall megcsókolta azt a Kristen-!!!!!! Ez szánalmas -milyen kedves. Úgyhogy inkább elindultam haza felé. De aztán, gondoltam, ha Halloween-van, akkor simán engedik a báros emberek, hogy berúgunk, szóval inkább elmentem egy közeli bárba, a McLaren's-be. Ahol is, kértem egy jó nagy adag sört, ami be kell valljam, pocsék volt, de kit érdekel?! Aztán még pár kör Jack Daniels is lement, szóval kezdtem elfelejteni bánatomat, miszerint Niall nem szeret, le is tagadott, és most is valószínűleg azért kellettem volna neki, hogy azt mondja...hogy azt mondja. Nem, nem tudom, mit akart volna mondani. Hirtelen kivágódott az ajtó, és Beck lépett be rajta, szomorú fejjel. Mikor észrevett, bánatosan odaült hozzám, és elregélte problémáját, miszerint Jade nem akart vele randizni menni.
- Hé'! Ha télleg' szereted, akkor nem...mit akartam mondani? -röhögtem fel, ugyanis az alkohol hatása tényleg elkezdett hatni, szóval hányingerem volt, fájt a fejem, és el is felejtettem mondandóm.
- Gyere! Haza viszlek -húzott fel Beck, majd átkarolta a vállam, és úgy indultunk hazafelé. Persze az út nem volt valami zökkenőmentes, mert odamentem egy csőlakóhoz, és megöleltem azzal a címszóval:
- Niaaaaaaaaaaaaaaaaall -aztán, egy kutyára azt hittem, Pikachu, ezért felemeltem, és elkezdtem simogatni, egészen addig, míg meg nem harapott. Fáradtan estem be a házba, majd mit sem törődve a fiúval, levetődtem a kanapéra, és émelygéssel együtt elaludtam.
                     Reggel valamiért a kádban ébredtem fel, egy csizmával a lábamon. Ez különös. Egyáltalán mi is volt tegnap? Sajgó fejjel másztam ki, majd a tükör elé álltam. Hát...oké. Egész érdekes látványt keltettem: komolyan, ma van Halloween, és még csak jelmez sem kell, így jó leszek!! Vicc volt, annyira azért nem vészes. Csak annyi, hogy a hajam össze-vissza kuszálódott, kissé sápadt vagyok, és van egypár karika a szemem alatt. Wow. Ha anya ezt meglátja. Viszont...és ha Andy azt hiszi, mert egyszer csodával határos módon berúgtam, őneki is szabad?? És ha rossz testvérnek hisz??!!
Mivel úgy éreztem, fürdenem kell, ezért engedtem langyos vizet a kádba, majd megmostam a hajam, és megszárítottam, majd felkaptam egy rövidgatyát, és egy fehér, ujjatlan inget, mivel furcsamód, de a kanadai időjárás még novemberben is elég meleg ahhoz, hogy az ember ne fázzon, szóval pár hosszú nyakláncot még magamra aggattam, majd felkaptam az érdekes csizma másik felét, és letrappoltam a nappaliba. Anya szerintem már elment, bár azt nem tudom, hova, hiszen ma nincs is munkanap, és a tv-s stúdió nem sugároz olyan műsorokat, amiben anya benne lenne /már említettem, hogy anya azért költözött ide, Kanadába, mivel egy állást kapott valami tv-s csatornánál/., viszont az órára pillantva rájöttem, 11, ezért gondolom...nem, fogalmam sincs, hova mehetett. Andy viszont a TV előtt ült, és Szivacsbob kalandjait nézte, alias SpongeBobot bámult.
- Ands! Léptem, majd jövök -vetettem oda, majd elindultam sétálni. Sajnos, azt sem tudom, Jade hova tűnt, mert otthon nem volt, az tuti, húgom haverja talán meg még aludt. A napsütésben sétálva azon elmélkedtem, mi történt tegnap, hogy ennyire nem emlékszem semmire...gondoltam, elmegyek a CD boltba, hátha van valami újdonság, szóval a közeli bolthoz vettem az irányt, ami elég régi hely, azonban nekem teljesen bejön, hiszen itt végre meg tudtam szerezni Michael Jackson eddigi megjelent lemezeit, plusz, egy-két újabb számot is meg lehet találni. Éppen a nyolcvanas évek zenéit nézegettem, mikor megakadt a szemem egy Take Me Home című CD-tok borítóján. Ez a 1D. Király. És...Niall is ott van. Jé, tényleg! Elvileg Niall miatt rúgtam be...eléggé. Na mindegy, szerencsére már jobban vagyok. Mivel nem hoztam magammal pénzt, nagyon ügyesen, ezért elindultam haza felé, de előtte tettem egy kitérőt az újságos felé. Hm. A helyi magazin szerint, a tegnapi buliban egy bizonyos Kristen Payne, Jade Gillins és Cat Valentine is fellépett, ezzel népszerűsítve a művészeti sulit. Jó tudni, hogy szeretnek! Ez mily' megható...elköszönve az eladótól, újból útnak eredtem, azonban, a házunk előtt, kb 3 utcával, egy kék pulcsis, kapucnis alak teljes erejéből nekem vágódott, amitől elvesztettem egyensúlyomat, és hátra estem. Aú, fáj a seggem...
- Bocs, véletlen volt -hallottam meg egy ismerős, rekedtes, ámde vidám hangot, akit azonnal felismertem akcentusáról.
- Niall?! -ültem fel hipergyorsasággal. Kicsit kínos találkozás volt, főleg azután, hogy megcsókolt, aztán meg azt kérte: 'legyünk csak barátok, hinnyehinnye!!!'.

- Izé...igen? -nézett le rám kérdőn, viszont mikor ő is felismert, riadtan ugrott egyet -bocs, tényleg véletlen volt!!
- Semmi, már megszoktam egyesektől -vigyorodtam el sátáni stílusban, azonban a fiú nem vette a célzást, úgyhogy abbahagytam a piszkálódást -mi járatban?!
- Miért mondjam el neked? -vetette oda gúnyosan, amit nem tudtam mire vélni. Szívem szerint azt mondtam volna neki: 'szerelmem, ne legyél ilyen balfasz, inkább vegyél feleségül', de mivel ez egyrészt hülyén hangzott volna, másrészt meg ha ő ilyen idióta balfasz velem, akkor minek mondanám ki?! Inkább csendben maradtam, és feltápászkodtam, s csak aztán szólaltam meg.
- Tudod, mi az érdekes? Mindenki überjófejnek, meg kedvesnek hisz téged, mégis, teljesen az ellenkezője vagy...örültem, hogy egy évben egyszer találkoztunk -köszöntem el, majd, most már harmadszorra, de hazaindultam.
- Várj már!! -ordított utánam a fiú. Megcsóváltam a fejem, majd lassítottam lépteimen, és mosolyogva fordultam meg.
- Igen? -néztem rá, várva a válaszra.
- Jó...bocs, tudom hogy gáz voltam. Nincs kedved átjönni a srácokhoz? -nyögte ki, mire boldogan elvigyorodtam, majd felé kezdtem rohanni, és mint egy rakéta, csapódtam be karjai közé. Talán, ez a 'baráti' ölelés hiányzott a legjobban.....
               

Sixth Part: The new school

*Kristen szemszöge~
Elérkezett az utazás napja is. Hát...pont ezt nem vártam. Eleinte jó ötletnek tűnt elköltözni, de mostanra már félek. Az új dolgoktól. Az új sulitól, az új emberektől, az egész újdonságtól. Persze az egész családom, beleértve Jade-t és Bruce-t /később elmondom/ egyáltalán nem fél, sőt, inkább már izgatottan mászkálnak fel,-s alá, hogy levezessék feszültségüket. De én őszintén megmondom, utálom a változásokat. Nagyon. És most, a sztori: az elmúlt 17 napban kellően összekészültünk, na meg kiiratkoztunk a suliból, beszélgettünk haverokkal, találkoztunk párszor a 1D-nel, stb. Bár, meg kell mondjam, sajnálatomra Niall-t nem hatotta meg, hogy elmegyek, habár nem is örült neki. Tulajdonképpen semmilyen kifejezést nem láttam az arcán. Mindegy, van ennél nagyobb gondunk is: fél óránk van odaérni a reptérre, viszont általában 50 perces az út, szóval vagy lekéssük a gépet, vagy szerzünk egy olyan taxisofőrt, mint amilyen a Taxi-ban van. Mármint taxi-filmek. Szóval: anya most egy tucat bőrönddel és egyéb táskákkal áll az út szélén, miközben megpróbálja elkeseredetten hívogatni a csomagszállító autót, ami még nem ért ide. Ajaj! Mi lesz, ha lekéssük a gépet? Alig van 25 percünk!
- Üdv -csörtettek be az immár üres házba. Vigyorogva figyeltem őket, amint 'mesterként' tanulmányozva végigjáratják tekintetüket a bézs színű falakon, majd miután kigyönyörködték magukat -Jéé, üres ház!! Azta, demenő!- megkérdezték, mikor indul a gép.
- 20 perc múlva -közöltem velük a palackos vizemből kortyolva.
- És? Járgány nem kellene? -nézett rám a körmét rágcsálva Niall.
- De, csak a szállító nem jött -sóhajtottam, az egyik ajtófélfának dőlve. Kijelentésemre három szempár csillant fel, sorban Niallé, Louisé és Zayné -mi van??
- Mindenki, figyelem!! Hagyjátok itt a cuccokat, és én meg Zayn elvisszük utánatok, ameddig Niall elfuvaroz titeket a reptérre -üvöltötte ki Loui a 'hírt', miután a három sráccal együtt egymásra néztek. Anya persze ragaszkodott a taxihoz, úgyhogy ezzel elvitatkoztak bő 10 percig.
- Nem akarok zavarni...ja, de mégis -szólalt meg Jade, akire mindannyian ráordítottunk: 'a lényeget!!!1 -jó! Szóval 10 percünk van odaérni!
- Szerintem...menjünk a későbbi repülővel. Mert így elbúcsúzni sem lesz időnk -motyogtam magam elé, azonban senki sem akarta meghallani, ugyanis anya tovább hajkurászta a taxikat, Niall elmélkedve bámult rám, miközben a többiek bepakoltak a kocsijába -mit bámulsz, bazd meg? -ripakodtam rá, ami miatt összerezzent, majd miután felébredt a sokkból, hogy egy egyszerű tinilány üvöltve közölte vele, bassza meg magát, hülyén elvigyorodott, majd felém indult, zsebre vágott kézzel.
- Tudod, nem szívesen közlöm, de... -kezdte, de mondandóját meg sem várva vágtam közbe:
- Ciki, ha a slicc lent van -főleg James Horannél -röhögtem fel kegyetlenül, azonban mintha leperegtek volna róla megjegyzéseim. Hé, miért nem vesz komolyan? Bár, inkább ne vegyen...
- Te ilyen helyeket bámulsz? -mosolyodott el édesen, de közben tudtam, ez amolyan: 'challenge accepted' vigyor volt. Lehet, hogy a kék szemével teljesen elszédít, a barna haja -időközben befestette-, amit be kell valljak, rohadtul jól áll neki, kócosan áll össze vissza, miközben vigyorának hála a nap fénye meg-meg csillan fogszabályzóján...szóval, azt kezdtem el mondani, az álmodozás előtt, hogy nem fog legyőzni!!
- Elég nehéz nem ezt bámulni, ha ennyire feltűnő az, hogy a slicced lecsusszant -ejtettem meg egy sátáni vigyort, amit Jade tanított, majd kiöltöttem rá a nyelvem, s komiszul végigmértem.
- Jó, győztél...de tudod: nem szívesen hagylak elmenni. Most kivel fogok vitázni a sliccemről?
- Ez kedves, és megható gondolat, de alig egy hónap múlva találkozunk -nyögtem ki egyetlen épeszűnek hangzó válaszom. Eredetileg az lett volna: SZERETLEK, KÉRLEK VEGYÉL FELESÉGÜL!!!!.De ez azért gáz lenne, főleg, hogy nem vagyok a rajongójuk, aki képes lenne még gyűrűt is venni. Várjunk csak...asszem' van itthon egy gyűrű! Éljen, ha a zsebébe csempészem, és kitapintja, akkor vajon veszi a célzást? Ilyen, és ennél értelmesebb -idéző jelben 'értelmesebb' gondolatok cikáztak a fejemben, mikor hirtelen egy kéz ragadta meg a vállamat, majd egy határozott mozdulattal öleléssel jutalmazott -Jézusom, megölsz!
- Ez a cél -kacarászott jóízűen Niall. Hazudnom kéne, ha megkérdeznék, mit éreztem abban a pillanatban. Valójában lepkék keveredtek a gyomromban a nemrég elfogyasztott reggelivel együtt, miközben minél erősebben szorítottam magamhoz, ezzel azt érve el, hogy én öljem meg saját magam. Bár, valószínűleg azért voltam olyan erős, mert ezt a pillanatot akartam megőrizni mindig. Mélyen beszívtam illatát, majd meglazítottam karjaimat, jelezve, most már elengedhet, azonban a fiú kezei még mindig a derekamon pihentek. Persze a többiek i körénk gyűltek, s a jelenetet mókásnak találva vígan szórakoztak rajtunk.
- Niall...kérlek -kérleltem a fiút, aki egy 'mi? Ja, bocs' válasz keretében elengedett, majd zavartan, vörös képpel, a hajába túrva távozott. Hm...a szerelem jó dolog. Elbambulva meredtem utána, mikor anya keze jelent meg előttem, az ordítva, a gép késig körülbelül 1 órát, szóval még sikerül ma eljutnunk Kanadába. Kár, pedig reménykedtem, hogy nem, és láthatom még a fiúkat, de akkor nem.
- Indulunk! Fiúk, befelé! Bruce majd odamegy, viszont állítása szerint a motorját is hozza... -kiabált anya. Ja igen. Az úgy volt, hogy Andy kb fél hét után rájött, nem hagyhatja el barátját, aki bármikor becsajozhat, így együttes erővel győzködték szüleinket, Bruce-ét és a miénket, úgyhogy végül megtört a jég, és ő is jön. Ha ez Andy-t feldobja, hát oké. Mindenki kicsoszogott a járművekhez -anya, Ands és Harry taxival visznek hat bőröndöt, míg mi, a többiek Niall kocsijával megyünk.
               Az úton szinte mindenki énekelte a rádióban szóló dalokat, vagy megpróbáltuk a szöszit -hiába barna hajú, nekem mindvégig szöszi marad- rávenni, menjen gyorsabban. Na ja, direkt lassan hajtott. Végül csak elértük a repülőteret, ahol, miután bepakolták a csomagokat, és valamilyen csoda folytán Bruce motorját, várnunk kellett 25 percig. Persze hogy a srácok elterelték a figyelmem, hiszen hol az egyik, hol a másik akart valamit, pl újságot, álcát a fotósok elől, kávét, teát, szóval nem volt nyugtom. Egyszer csak a számunkra érdekes információt közlő női hangot hallottuk meg:
- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a London-Kanadai járat hamarosan indul, így legyenek szívesek felszállni a járműre -tehát eljött. Mégis eljött ez a pillanat. A búcsú. Sokan azt hiszik, ez egy fájdalmas, rohadtul szomorú pillanat, a szerelmes lány életében. De az én búcsúm több volt, mint szomorú. Nem is szomorú, inkább...nincs szó erre, de mindjárt megtudjátok.
- Gyerünk, gyerünk, le ne késsük a gépet! Gyorsan, búcsúzzatok el a fiúktól, majd még találkoztok, Jade és Bruce, ti is a szüleitektől -ők is kijöttek idővel a reptérre-, mozgás -vezényelt anya, miközben megölelte a srácokat, elköszönt a két 'kölyök' szüleitől, és távolabb húzódott az elköszönés idejéig. Mikor rám került a sor, hogy elköszönjek a One Directiontól, sorban megöleltem Louist, aki olyasmit súgott a fülembe: 'mindig vigyázni fogok rád'. Ezt most akkor hogy is kell értenem? Mindegy. Mikor Niallhöz került a sor, idegesen, ajkaimat rágva álltam meg előtte, azonban nem volt időm gondolkodni, hiszen egy gyors, és hirtelen mozdulattal magához rántott, majd alig 5 másodperces csókot nyomott számra, aztán máris a terminál felé lökött. Nos, igen. Erről beszéltem. Mikor végre-valahára megcsókol, azonban ezután következik az, mikor nem tudjátok megbeszélni, mi volt ez. Mindenesetre égővörös fejjel, a paparazzik kíséretében szálltam fel a gépre, vagy ötször hátrafordulva, azonban a Szöszit már nem találtam meg. Na, szerintem ezt a 'csókot' nem kell elhencegnem. Hiszen semmi nem volt. Semmi. Nothin'. És valószínűleg ő is azt akarja, hogy titokban maradjon. Hát rendben.

                Bő 10 óra utazás után elült seggel és olyan érzéssel, az éned fele hiányzik, közölték, kapcsolják be öveiket, mivel légörvénybe keveredtünk. Hipp-hipp-hurrá. Unottan kerestem meg az övet, s dugtam be a helyére, majd fejemet a piciny ablaknak döntve hunytam le a szemem, és gondolkodtam el. Vajon min? Költői kérdés. Még 2 óra után végre leszállt a gép, így hatalmasat nyújtóztam, mikor leléptem a földre, bár feltartottam pár embert, akik ordítva közölték, takarodjak a pokolba. Hm, kedves.
- Anya! Miért pont vasárnap utaztunk, ha tudod, hogy holnap iskola? -szólalt meg Andy, aki éppen Wifi-t keresett. Mi, Jade-el a kínai túristacsoportot bámultuk, akik útikönyvvel a kezükben keresték a megfelelő irányt.
- Nyugi van! Bruce...holnap majd elkísérlek titeket, és segítek beiratkozni. Hé, taxi!! -üvöltött fel anyám, mire egy sárga járgány csikorogva megállt, majd a sofőr ajtót nyitva segített bepakolni a tucat bőröndöt, majd lehámozta a védőizét Bruce motorjáról, aki állíása szerint majd azzal követ minket. Felőlem.

*Hétfő~
Lusta voltam leírni, mivel telt a tegnap, de a lényeg annyi, hogy:kipakoltuk a cuccokat, na meg berendezkedtünk, így most a különféle díszek és egyéb lakberendezési cuccok dobozai szanaszét hevernek a fürdőben, a nappaliban, és a konyhában is. Amúgy nekem személy szerint nem nagyon jön be ez a kanada-style, de hát, az élet nem mindig habos torta...
              Reggel egy éles, rikácsolós hang ébresztett fel, ami az órámtól származott. Vajon mikor állítottam be? És hány órára? Mivaan? Értetlen fejet vágva fordultam át hasamra, majd kezeimet állam alá téve gondolkodtam el. Kik lesznek az osztálytársaim? Milyen benyomást keltek majd rajtunk? És ha valami tesztet kell végezni, pl énekelnem kell?? Jézusom, akkor azt hiszem, meghalok! Egyébként se szeretek mások előtt énekelni, nemhogy még idegenek előtt!! Mire feleszméltem a bambulásból, s az órára néztem, az már 8:15-öt mutatott. Király, el fogok késni! Gyorsan kiugrottam az ágyból, majd a gardróbom elé léptem, ami elég kicsi volt, ámbár nekem sincs annyi ruhám, így egész kényelmesen elfértek benne a holmik. Hosszas tanakodás után eldöntöttem,hogy a tipikus 'új vagyok, egyáltalán neeeeeeem feltűnő' ruhámnál, ami egy csíkos, lila felsőből és farmerből állt. Azonban, Jade hozta a 'formáját', ugyanis rövid fekete szoknyát vett fel láncos övszerű szarral, alá sötét színű harisnyát, bakancsot és valami 'What the Hell?' feliratú pólót. Haját, amiben volt pár vörös tincs, kivasalta, majd, hogy stílusát mindenkivel megossza, még kihúzta a szemeit fekete tussal. Nos, Andy megijedt, mikor észrevette. Vissza az ÉN sztorimhoz. Miután elvégeztem tevékenységeimet, -azaz fogat mostam, kicsit göndörítettem hajamon, stb-, lementem a konyhába, ahol csak Ands-t találtam meg, akinek teljes figyelmét lekötötte a mellette ülő Bruce csiklandozása. Csak intettem egyet, majd barátnőm keresésére indultam. A konyhában ült, és valami chipset tömött szájába, ami valószínűleg hagymás lehetett, mivel láttam a kis zöld izé darabokat a rúzsár ragadva. Hát, kellemes látvány volt, bár őt ez nem zavarta.
- Indulhatunk máááááááár? -lépett be húgom és barátja a szobába, akiket elvileg anya fog elkísérni, ami elég necces, hiszen Bruce ragaszkodik ahhoz, hogy Andy-t és magát motorral furikázza el a suliig. Viszont, mi Jade-el elvileg taxival/gyalog megyünk. Taxi!
- Gyaloglás -zavarta meg mélázásomat a hagymás szájú lány. Mintha olvasna a gondolataimban, nem?
- Jó, de akkor gyere már -szóltam rá, majd mellé lépkedtem, s kikaptam a dobozos chipset /henger alakú/ kezéből, és a szemetesbe dobtam. Kimeresztett, döbbent szemekkel nézett rám, de olyan 15 perc után megemésztette a tényt, miszerint nincs többé reggelije, ezért végre-valahára elindulhattunk.
           Az út legalább 20 perces volt, de az, hogy barátnőm mindenképp akart egy újabb Garfield-részt, emiatt meg kellett állnunk az újságos standjánál. Unottan álltam karba font kézzel, mikor megpillantottam egy tinimagazint, címlapon: Niall Horan új barátnője? Hihetetlen sebességgel kaptam le a polcról a magazin, majd vittem oda a pulthoz, s félrelökve pár nézelődő embert, akik egy 'elnézést, fánkot?' megszólalással epres/zselés fánkot nyújtottak felém. Csak egy legyintéssel, véletlenül kilöktem a kezéből az ételt, ami a földön landolt.
- Ne pazaroljunk! Majd én megeszem -hajolt le Jade a kajáért,miközben megpróbálta markaiban tartani az eddigi összes megjelent Garfield-sorozatot. Sikerült megszerezni a fánkot, azonban az összes képregény kipottyant karjai közül, így szitkozódva hajolt le újból. Nagyon nem izgatott, mit szarakodik ott, inkább kifizettem a lapot, és fellapoztam a megjelölt oldalon. A cikk:

Becsajozott a 1D ír tagja?
A One Direction egyik szívdöglesztő énekesét a napokban kaphattuk lencsevégre, a londoni Heathrow-repülőtéren, amint egy igazán szemrevaló lánytól 'búcsúzkodik'. A csókjuk nem tartott 7 másodpercnél tovább, azonban ez pont elég idő ahhoz, feltehessük a kérdést: Niall Horannak barátnője lenne? Az ifjú lányt a London-Kanada járatra láttuk felszállni, és már meg is találtuk a 'tettest': Kristen Payne, a 19 éves lány, aki immár kanadai lakos. Vajon mit szólnak a rajongók ehhez az izgalmas tényhez, miszerint a mi kis írünk titokban egy bizonyos lánnyal találkozgat? Következő számunkban a srácoktól származó interjút láthatjátok, ami október 20-án jelenik meg!

Sokkolva ejtettem ki kezemből az újságot, ami egy teljesen másik oldalon nyílt ki, azonban ezt jelen pillanatban teljesen leszartam. Ez burkolt célzás arra, hogy Niall miért egy ilyen érdekes lányt választott magának? Egyáltalán hogy...a reptért! Biztos ott kaptak le minket. Pedig ha tudná, semmi nincs köztünk...fel kell hívnom a fiút!
- Te ektoplazma! Mit képzelsz magadról, huligán! Félre, bitang -hallottam meg Jade érdekes káromkodását, s mikor felé néztem, észrevettem, egy fekete hajú fiú előtt áll, miközben hevesen böködi mellkasát, hónalja alatt pedig csak 5 képregény a 10 helyett. Á, szóval nekiment. Éljen.
- Igen? -vette fel a készüléket Niall, a vonal túlsó végén. Ja igen, közben kicsöngött a telefon, csak elméláztam.
- Láttad a Bravo-girl legújabb számát? Mi vagyunk a fő téma!! -kiáltottam bele a készülékbe, teljes extázisban. Azért nem mindenki van benne egy tinimagazinban, a hónap témája cikként.
- Nem olvasok 'Bravo-girl'-t -ejtette ki a szavakat maró gúnnyal a hangjában, ami őszintén letaglózott. Mi baja velem?
- Mi...haragszol? -kérdeztem meg tí másodperces szünet után. Hallottam, amint sóhajt egyet, majd kinyögte válaszát:
- Nem, de...nekem semmit nem jelentett az a 'puszi' -közölte. Hogy MI? Akkor meg minek csinálta? És mi az, hogy semmit nem jelentett? Még nekem is jelentett valamit!! Hevesen kalapáló szívet, heves légvételt, gyomorgörcsöt...de neki SEMMIT????!!! -legyünk csak barátok -folytatta a számomra sokkoló hírek közlését. Barátok? Barátok? Barátság extrákkal? Nem? Csak barátok. Biztos?
- Hee...barátok? -krahácsoltam egyet, hiszen a hangom egérvékonyságúra váltott -Barátok...barátok! Barátok? Barátok! Hurrá, barátok! Oké, legyünk csak barátok! A barátság szueprklassz! Übercool! Zsír, legyünk barátok -hadartam el egy szuszra azt a mondatsorozatot, amiben a barátság szó vagy húszonötezerszer szerepelt, és szerintem feltűnt a fiúnak is.
- Nézd! Hiába akarod, nem járhatunk, és amúgy se lennél a barátnőm, szóval hagyhatjuk a témát? -szólalt emg újra éles hangon. Ahá. Szóval egy újabb burkolt célzás lenne, hogy velem soha az életben nem járna? Oké...na. Akkor a harc hát legyen harc!
- Ejtsük a témát! De akkor én is ejtelek téged. Mint 'barátot'. Páóó -vigyorodtam el kényszeredetten, s közben megpróbáltam egy ál-laza imidzset kihozni magamból. Sajnos már leraktam a telefont, ezzel amolyan 'duzzogó tizenkilenc éves csaj' ént kihozva magamból, azonban Niall még valami olyasmit mondott:
- Ne, várj már! Kris, én s.. -na ja, peeeeeersze, biztos az a mondat: Kristen, én szívesen elhanyagollak, vagy 'Kristen, én szívemből kívánom, hogy baszódj meg', vagy mit tudom én. Pár percig még ott álltam kezemben a mobillal, s bár nagyon vártam, hogy visszahív, nem tette. Csalódottan dobtam táskámba a készüléket, majd Jade keresésére indultam, aki még mindig azzal a sráccal beszélgetett. Hát jó, akkor megyek egyedül. Pechemre eltévedtem, emiatt csak a furcsa, kolompszerű csengőzajra értem be. Viszont, egy érdekes kinézetű kölyköt sikerült elkapnom, aki így nézett ki /ezek a szereplők a Victorious-ból vannak, ne értsétek félre!!! Plusz, még a nevük is marad ugyanaz, de a sztori más lesz/.
- Hé! Állj már meg -rohantam a srác után, aki érdeklődő fejjel fordult meg -meg tudnád mondani, merre van a...?
- Ha te vagy az új diák, akkor gyere a szekrényedhez -fogta meg a karom, majd egy fémesen csillogó üres szekrényhez vezetett. Most ezzel mit kezdjek? Mindenkinek ki van festve, meg minden, az enyém meg itt virít randán.
- És a terem? -néztem rá, miközben öklömmel az ajtóra vertem, amik csodák csodájára, kinyílt. Táskám tartalmát beleöntöttem, majd kabátomat bedobva fordultam meg tétlenül, kezeimet lóbálva, de a kölyök már eltűnt. De azért a kanyarból még odavetette: 'Sinjin vagyok!!'.
- Szia, Cat vagyok! Mint a macska -ugrott elém egy vörös hajú lány, amitől a szívbajt kaptam.

- He-helló -nyögtem ki, majd riadtan rohantam a csajszi után, aki karomat megragadva húzott, szerintem az osztály felé.
- Nézzétek, egy csavargó idetévedt!
- Hé! Kikérem magamnak, nem vagyok csavargó -téptem ki szorítása alól a kezem, majd zavartan túrtam hajamba -csak új vagyok...
- Helló, Robbie vagyok, ő meg Rex -mutatott egy furcsa bábra, ami a karján pihent. Legnagyobb meglepetésemre a báb is megszólalt:
- Szia cica!
- Rex! Ezt nem szabad mondani -szólalt meg újra a göndör srác, aki végül heves vitába kezdett a bábbal. Értetlenül meredtem rá, majd egy újabb szereplő felé kaptam fejem, aki átkarolta derekamat, s kezével körbemutatott a 'tájon', így megpróbálva átsugározni az elmúlt évek történéseit. Semmit nem értek, de oké.
- Ja...Andre! Személyedben kit tisztelhetek? -vigyorgott rám röhejesen, mire röhögőgörccsel küszködve kinyögtem becses nevem.
- Jóreggelt, manók! -rontott be egy furcsa kinézetű férfi, akit én személy szerint csőlakónak tippeltem be, de nem az volt -üljön mindenki a helyére! És köszönöm a kókuszt, Robbie -biccentett a srác felé, aki kedélyesen elvigyorodott. Furcsán meredtem a tanárra, majd végül a mellettem ülő Andre-nak súgtam: 'miért iszik kókuszt?' -te ki vagy?
- Izé..Kristen Pa..
- Gyere ide, és mondd, mivel készültél -csettintett felém, meg sem várva válaszomat. Riadt tekintettel tápászkodtam fel, majd mintha halálraítélt lennék, úgy vánszorogtam a tanár elé.
- Nem készültem -vontam vállat zavartan, s majdnem elájultam, annyira kínos volt ez az egész, de szerencsére a fekete hajú fiú és Jade futott be.
- Á, Jade! Fáradj helyedre! Hoztál...? -köszönt barátnőmnek. Honnan ismeri? És mit kellett volna hoznia? He? Mi? He? Mi??! Ekkor a lány egy CD-tokkal lépett a tanár felé, majd kivette a lemezt /megjegyzem, a tok majdnem eltört/ és belehelyezte a meghajtóba. Aztán közelebb lépett hozzám, s fülembe súgta: Make it Shine. Nem mondtam, még, ugye? Nos, régen, még olyan 15 éves koromban rákaptam a dalok írására, azonban ez abbamaradt, mikor anya kijelentette, szerinte fahangom van, és szarok a dalaim. Klassz. Amúgy a dal ez volt /ez is a Victorious-ból van!!!/ Make it Shine. Idegesen toporogtam egy helyben, várva a zene kezdő hangjait. Minek tiltakoztam volna? Úgy sincs más esélyem, szóval vagy itt maradok, és eléneklem, vagy itt maradok, és eléneklem. Zsír. Amint meghallottam a legelső ütemet, lábammal egyből csatlakoztam a doboláshoz, majd lehunytam a szemem, és elkezdtem énekelni. A szavak önmaguktól jöttek ki a számon, miközben teljesen átadtam magam a dalnak. Egész idő alatt összesen kétszer nyitottam fel pilláimat, s abból a kettőből a másodiknál nyitva is hagytam. Az osztály lazulva ült a széken, kivéve a nemrég megismert embereket, akik élvezettel tapsolták az ütemet, miközben bólogattak, kifejezve tetszésüket.  Legtöbbször Andre-ra siklott pillantásom, aki hevesen vigyorogva nézett vissza rám. Mikor véget ért a dal, Sikowitz, a tanár egy 'adok egy kókuszt, jutalmul. Nem, mert ez nekem kel!! Háháháh!!'. Oké...a szünetet ugyanaz a kolomphang jelezte, amitől ijedten rezzentem össze, és a szék is kicsúszott lábam alól. De ügyes vagyok.
- Ha ilyen jó hangod van, hogyhogy ide jöttél? -állt meg előttem Andre, s kezét felém nyújtotta. Hálásan fogadtam el, majd letörölgetve gatyámat, válaszoltam.
- Mert...mert máshova úgy sem vettek volna fel. Érted, nem? -pillantottam rá, majd lelombozva kimentem a szekrényemhez. Nem volt nehéz megkülönböztetni. De jó, még ez is! Persze Jade már megint azzal a fiúval lógott, akinek neve, mint később megtudtam, Beck. Éppen a szekrényét ragasztgatták tele ollókkal. Aj. Nem elég, hogy szinte mindenki megvan itt, csak én lógok ki a sorból, még Niall is, ahogy kikosarazott. Sóhajtva dőltem a szekrénynek, majd leszánkáztam a földre, és térdeimet átkaroltam.
- Szia. Miért ülsz itt, egyedül? -guggolt le elém Cat. Milyen figyelmes.
- Mert senki nem kíváncsi rám -szólaltam meg, aminek hatására a lány felrántott a talajról, majd kihúzott a szabadba, ahol is több asztal volt megtalálható, egy büfével. Az egyik kék, elég nagy pultnál ült a nemrég megismert társaság, kiegészülve az immáron kész Jade+Beck párossal, és egy újabb lánnyal. Akit, Trinának neveztek el. Mivel mindenki mindent meg akart tudni rólam, ezért leültem a csapat közé, és mesélésbe kezdtem.

Fifth Part: New Things

*Andy szemszöge~
Hiába jó a One Directionnal lenni /Jézusom, itt aludtak, velük voltam, szent ég!! Te jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóisten!! Jézusmária!! Egy teljes délutánon át velük voltam, ez csak egy álom lehet!!!--->directioner énem/, a hajnali lefekvés nem valami kedvező suliidőben. Nos, az éjjeli HP-nézés után lassan elaludtak a többiek, ki-ki a kanapén, de Louis például az 'érezd magad otthon' jelzőt nem cserben hagyva anya szobájába ment. S mivel ma, a hétfőből adódóan suli van, ezért 7:45-kor hűen ébresztett az órám, amit a szobám, az ágytól legtávolabb eső részébe rejtettem el, hogy a kikapcsoláshoz fel kelljen kelnem. Találó, nem?? Amint meghallottam a csilingelést, amit minden reggel jó pár szitokszóval szoktam megáldani, fáradtan nyitottam ki a szemem, s egy hatalmas nyújtózás keretében lerúgtam magamról a takarót, és mit sem törődve az egyre hangosabban 'csörömpölő' ébresztéssel, az ablakomhoz vánszorogtam. Azta, ez az idő! A tegnapi esőzésnek már csak egy-egy pocsolya volt a bizonyítéka, amit az egyre jobban sütő napsugarak szárítottak fel. Az ablaküvegen meg-megcsillanó sugarak tavaszi hatást értek el nálam, ami számomra Franciaországot jelentette. Jó, ez hülyén hangzik, de anya megígérte, hogy április-május körül elutazhatok hőn szeretett városomba, ami nem az enyém, de imádom, hiszen hahó emberek, Párizs!! Ahol bármelyik percben összefuthatsz egy fiúval, aki figyelmetlenül fellök a sarkon, s aminek hatására a croissantok kirepülnek a kezéből...igen, álmodoztam. Végül a szekrényem elé léptem, majd Páááárizs-feelingemet tükrözve előkaptam egy rózsaszín farmert, egy sima felsőt és egy krémszínű kardigánt, ami nem tudom, hogy került ide, de mindegy, hiszen most hasznát vehetem! Amint felvettem ruháimat, a fürdőbe indultam, ahol a napi tevékenységeimet elvégezve elégedetten állapítottam meg, jó vagyok a divat terén. Á, ez nem volt egoista beszólás, dehogy...
            Mivel nővéremnél maradt a táskám, ezért óvatosan nyitottam be szobájába /erről psszt, mert utálja, ha engedély nélkül nyitok be hozzá/, viszont körbevizslatva érdekes látvány tárult szemem elé. Kristen egy bizonyos illető mellkasán feküdt, persze még alvást /színlelve??/ produkálva, s amint közelebb mentem -persze hogy belerúgtam a tatyómba, ami az ágy mellett nyugodott-, rájöttem, a fiú egy szöszke illető. Na, ez izgalmas lesz...szerencsére egyikőjük sem ébredt fel, ezért csak felkaptam a táskám, s leviharzottam az alsó szintre. A srácok közül páran már felkeltek /Liam, állítása szerint nem bírt aludni, mert rémálma volt, mégpedig a Toy Storiból a főhős -nem tudom a nevét- megtámadta+ Harry, aki éhes volt...rokonlélek/.
- Harry, dobj már meg egy doboz narancslével -kértem meg, mire vigyorogva felállt, és kivette a dobozt a hűtőből, majd hozzám vágta. Hát kösz. De végül is, megittam, és jól esett.
- Where are U going? Csak nem suliba? -intézett felém egy célzott kérdést a lépcsőn lemászó Louis. Egy biccentés keretében dobtam ki a narancslét, majd a bejártai ajtó felé indultam. Amint kiértem az ajtón, élvezettel szippantottam be az összekeverhetetlen őszi illatokat, amik közül a legtöbb az alma túlérett szaga volt, s habár ez is elég kellemes, bódító is tud lenni. A természetben rendkívül jól érzem magam, bár ezt nem kell mondanom, hiszen ki nem szereti a természetet?? Gyalog indultam útnak, mikor észrevettem valakit:
- Szia, Ands -közeledett felém legjobb haverom, Bruce.
- Szia...hogyhogy erre? -néztem rá hunyorogva, de mivel ez nem segített kiűzni a fényes napsugarakat szememből, ezért felemeltem kézfejemet, és homlokomhoz támasztottam, napellenzőként használva. Bruce az út túloldalán álló, fekete jármű felé intett, ami tisztán, mégis használtan állt.

- Megvan! Végre anyámék is kipótoltak, így meg tudtam venni!! -lelkendezett, de nekem feltűnt egy apró részlet:
- Te, ha velünk voltál Paintballozni, akkor hogy a fenébe tudtad megvenni??
- Fel se tűnt? Én nem mentek veletek, hanem hazakísértem Lisát, aztán én is hazamentem -nevetett fel, mire ökölbe szorult a kezem, hála a féltékenységnek. Hogy...engem kellene hazakísérnie! Milyen dolog ez? Nekem, akinek már hatodik éve tetszik ez a fiú, nekem kéne Vele járnom, vagy tudja a rák mit csináltak, a lényeg, hogy ez nem ér! Első osztály félévétől vagyunk barátok, és negyedikben vált számomra komolyabbá ez a dolog, mint barátság, és ez azért gáz, mert már...mennyi éve is? Ja igen, mert már nyolc és fél éve /tizedikesek vagyunk, bleeee!!/ ismer, és...á, hagyjuk a francba.
- Akkor el tudnál vinni? -nyögtem ki az egyetlen épelméjű kérdésem, aminek hatására a fiú bólintott, majd a motor felé kezdett terelgetni. A járműhöz érve alaposan megvizsgáltam minden egyes szegletét, bár nem sokat tudtam hozzászólni. Az össz, amit meg bírtam állapítani, hogy a váza karcos. Ennyi. Végül, amikor kicsodálkoztam magam, izgatottan ültem fel az úgynevezett 'járgányra', s érdeklődve kerestem a védősisakot, mivel sehol nem találtam.
- Ne keresd, nincs -röhögött fel az előttem ülő fiú, akit, mint később kiderült, át kellett volna öleljek. Jézus, most gondoljatok bele: ott ül előttetek egy srác, régóta tetszik, erre...értitek, nem? -mi van? Csak nem félsz?
- Ugyan -legyintettem, majd összefontam a kezemet mellemen, és görcsösen próbáltam úgy maradni. Ezt persze kis is szúrta Bruce, hiszen mikor elindította a motort, semmilyen kapaszkodó női kart nem érzett magán, szóval ezt szóvá is tette, ami így hangzott :'hölgyem, ön le akar esni, vagy kegyed méltóztat belém kapaszkodni?'. Válaszom egy 'kussolsz és nem röhögsz' formájában jelent meg. Érdekes volt az út, az tuti, hiszen mivel egy kicsit távolságtartó voltam, a pirosnál majdnem leestem, két alkalommal is...
          A sulihoz érve émelyegve pattantam le a motorról, de alighogy biztos talajt ért a lábam, egy gyönyörű pofára esést mutattam be. Nos, igen, van pár 'nézőm". Végül Bruce haverom húzott fel készségesen, mivel én személy szerint naphosszat is ott feküdtem volna, a langyos betonon.
- Akkor én léptem, majd délután is elviszlek -pásztázott végig fürkészően azzal a zöld szemeivel, amik képesek zavarba hozni. Na ja, most is sikerült, persze..
- Oké -szólaltam meg egérvékony hangon, amit végül sikerült normálissá változtatnom. Szerencsére Bruce ezt nem vette észre, így, míg ő fütyörészve távozott, addig én hosszan kifújtam a levegőt, és a motornak dőltem -Jézus!-kiáltottam fel, mikor észrevettem, a jármű dőlni kezdett.
- Te komolyan hülye vagy -szólalt meg röhögések közepette Lisa, akin a rockyzós cucca volt. Gondolom edzésről jött, hiszen az átlagos cucca helyett, ami rendes esetben egy szaggatott farmer és piros ing szokott lenni, most térdig érő szoknya és valami furcsa felső volt rajta. Érdekes...nagyon érdekes -látom ám, hogy nézel rá!
- Ugyan, mégis hogy néznék? Hisz' 8 éve ismerjük egymást...és a szemei. Meg a hangja -álmodoztam el, aminek hatására felfedtem magamat, úgyhogy égővörös fejjel húztam magammal Lisát, mégpedig a szekrényemhez, ugyanis a hétfői órarend szerint kémiával kezdünk, ami tipikusan az a 'nem megy' tantárgy. Jó, barátnőmnek meg, de ez most más kérdés -remek. Mit akarsz tudni?
- Hogy pontosan mi van veletek? -nézett rám kíváncsian, mire egy hatalmas sóhajtás után elregéltem neki mindent. A sztori végeztével Lis még akart valamit mondani, de ekkor felhangzott a jelző csengetés, úgyhogy fogtam a vas szekrényajtót, és nagy lendülettel kicsaptam, majd előkaptam egy füzetet /ennyi a kémia cuccom, s persze a füzetet is telefirkáltam/, majd bezártam az ajtót, és elrohantam a labor felé.


*Kristen szemszöge~
Az ajtó csukódására keltem. Érdekes, ki mászkál be hozzám ilyenkor? Jó, már tizenegy óra, de hahó, a magánszféra betartásáról még nem hallottak?? Egyáltalán ki jött be? Miért? Milyen jogon? Mit képzel ez magáról? Ilyen, és sok-sok más kérdés is felmerült bennem, amikre egyetlen választ sem találtam, de mindegy.
- Jézusom -ültem fel nagy lendülettel, aminek következtében majdnem leestem az ágyról. Hogy mitől riadtam meg ennyire? Nos, valószínűleg ti is ezt tennétek, ha Niall James Horan mellett ébrednétek. Kiáltásom miatt kaptam egy párnát az arcomba, amit morogva raktam vissza a helyére /utálom a káoszt/, majd a méltóságos fiú rángatásába kezdtem. Csakhogy, az álomszuszék mit sem sejtve, ki rázogatja, egy hirtelen mozgulattal magához rántott, így fejem a mellkasába 'nyomódott'. Illata rekordgyorsasággal csapott meg, amitől gyomrom görcsbe rándult, miközben szívem majd kiugrott a helyéről és közben mérhetetlen boldogság tört rám. Ez lenne a szerelem? Nem tudom, de 10 perc után meguntam a kényelmetlen pózt, plusz levegőm sem volt, így kimásztam szorító karjai alól, és megpróbáltam lelapítani áramossággal feltöltődött hajszálaimat, amik furcsán repkedtek, majd újra megráztam a fiút.
- Mi a f@sz van? -morogta rekedtes hangján, ami csak még ellenállhatatlanabbá tette. Végül elértem célom, és kinyitotta szemeit, amik kéken csillogtak, miközben ádázságot tükröztek.
-Ezt én is kérdezhetném! Hogy kerülsz ide? -válaszoltam kérdés formájában. Niall erre a mondatra reflexből ült fel, s komiszul végigmért. Azonban csalódnia kellett, a rendes pizsamám volt rajtam, ami valljuk be, őszintén: nem valami szexi. Mivel Niall alaposan végigmért, aztán hülyén elvigyorodott, ezért eléggé elpirultam, amit észre is vett.
- Na, csak nem zavarba hoztalak?
- Képzeld, nem -vágtam rá, talán túl gyorsan is, hiszen a szöszi csak hitetlenül megrázta fejét, amitől barnásszőke tincsei lobogni kezdtek -amúgy díjaznám, ha kimennél, amíg felöltözöm!
- Á, jó itt nekem -dőlt hátra, tarkójára tett kezekkel. Meg akar ölni, vagy mi? Mindegy. Végül ügyet sem vetve rá, kihalásztam egy farmeringet, fekete farmert, és persze a fehérneműket, de ez nem kérdés, és elvonultam a fürdőbe, ahol gyorsan magamra kaptam a cuccaimat, majd megfésültem a hajam, s gondoltam, megmosom a fogam, ezért engedtem csapvizet valami pohárba, és fogkrémet nyomtam a fogkefére. Olyan 10 után arra eszméltem fel, hogy egész végig Niallen járt az agyam, viszont a fogaimat is súroltam közben, így, mivel semmi nem fékezte meg a habot, az végig folyt az államon. Jó dolog, ha ezt váltja ki belőlem az ír fiú. Lemostam a krémet, majd hajamat megborzolva léptem ki a fürdőből, és Jade keresésére indultam, akit Ands szobájában találtam meg, amint éppen a feketére lakkozott körmeit igazítja, miközben My Chemical Romance- Na na na-t hallgat, teljes hangerőn. Be kell valljam, én is imádom ezt a számot, úgyhogy halkan énekelve angolosan távoztam a szobából. A nappaliba mentem, hiszen ott voltak a srácok, akik...hát, Niall ordítva magyarázta, hogy gokartozni akar, míg a többiek, helyeselve néztek rá. Gokart? Ehhe, kihívás elfogadva!
- Hey! Ha valaki kell, aki elvisz titeket, akkor én szívesen állok elébe -álltam meg előttük vigyorogva, és csípőre tett kézzel.
- Nincs is jogsid! Megbuktál a vizsgán -hallatszott Jade hangja, aki mamlasz módjára vágtatott le a lépcsőn, ami csak azért necces, mert 'jópárszor' megreccsent a fa alkalmatosság. Összerezzenve fagytam le mozdulatlanná /jót röhögtek rajtam/, majd végül 'csakazértis' módon megfordultam.
- Tényleg? Te pedig, az egyetemre téged vettek fel legkevesebb pontszámmal...erről jut eszembe! Akkor jössz velem Kanadába?
- Igen. A szüleimet érdekes vita után győztem meg: először bezártam magam a szobámba, aztán észérvekkel bombáztam őket, végül megszöktem -vázolta fel röviden cselekedetét, aztán valamit rágcsálva kiment a konyhába.
- Akkor...most gokartozni fogunk? -tette fel a kérdést óvatosan Louis. Fejemet rázva röhögtem fel, ezek után pedig unatkozva mentem fel a szobámba, felhívni anyut. A telefonomat előkeresve szitkozódtam egy sort, de 10 perc után meglett, szóval lenyugodva ütöttem be anyám számát, majd a hívás gombra nyomva vártam. 3 csöngés után fel is vette:
- Szia anyu! Mikor jössz?
- Holnap délben indulok. Annyi mesélni valóm lesz! sőt, lehet, hogy már Halloween előtt odaköltözünk -ujjongott, amit nem tudtam mire vélni, hiszen anya már elmúlt 37, ez azért túlzás.
- Oké, várlak, szia. Szeretlek -tettem le a készüléket. Jó, elég rövid beszélgetés volt, de ha annyi mondandója van, akkor majd személyesen elmeséli.

*Kedd, délután 4:13*
Igen, szokásos teaidő, itt, Londonban. Én éppen a tejet kavarásztam a poharamban, Jade /aki egyre többet lóg velünk/ telemorzsázta a térdét valami keksszel, Andy pedig egy tinimagazint olvasott, miközben egy sajtos izébe harapott bele. Nos, igen. Hiába jön velünk Jade, a húgát nem engedték el, mert a szülei szerint:
- Jade egy vadorzó és 20 éves, ezért ő elmehet, viszont te még csak 16 vagy, szóval itt maradsz, és punktum! -na ja. Bár Lisa szerintem nem is akart jönni, mivel a rockyzást nem hagyná abba. Viszont Bruce annál inkább el akar velünk költözni Kanadába, azonban őt sem engedik el. Plusz, anya nem díjazná, ha egy újabb férfi lenne a háznál. Mikor már a kínos csend egyre jobban telepedett a házra, de szerencsére az ajtó nyitódása zavarta meg, majd anya ordítása kúszott fel az emeletre. Mindhárman reflexből dobtuk el a kezünkben szorongatott tárgyakat /bár a csészém összetört és kiömlött a tea, de mindegy/, és rohantunk le a földszintre, anyához, aki körül kb 3 bőrönd volt megpakolva mindenféle újdonsággal.
- Sziasztok gyerekek -szólalt meg, miközben szélesre tárta ki kezeit, ölelésre várva -és Jade!
- Köszönöm! -vetette oda a lány, majd zavartalanul kezdte feltúrni a szállító alkalmatosságokat. Anya csak egy szemforgatással reagálta le, majd rámutatott a nappaliban álló fotelekre, s egy jó nagy bőröndöt magával húzva betrappolt a szobába. Hiába, néha úgy érzem, a mamám egy 12 éves idióta, de annál inkább szerethető lökött fiú. Igen, fiú. Andyvel vigyorogva követtük, miközben Jade anya cucai között turkált.
- Rendben. Andy: téged sikeresen beírattalak a 10.a-ba. Tessék, egyenruhád is van! Hát nem csodálatos? -nyújtott át anya egy gondosan bekötözött csomagot, amit húgom nagy lelkesedéssel bontott ki. Aztán, mikor meglátta a tartalmát, lehervadt a vigyor képéről.
- Egyenruha? EGYENRUHA? -kiáltott fel, majd nagy lendülettel kitépte a ruhákat a csomagból, és felmutatta: fekete (cső)gatya, fehér ing és egy piros nyakkendő, amin  Kanada jelképe virított. Én hangos hahotában törtem ki, majd Jade is csatlakozott, amikor bejött a szobába.
- Ti csak ne röhögjetek! Nektek is van meglepim -vigyorodott el anyám gonoszul, ami egy kicsit megrémisztett. Vajon mi lehet az a 'meglepi'? -nyugi, csak vicc volt!
- Hú, már kezdtem félni. Te nem, Jade? -néztem barátnőm felé, aki egy mandarint meghámozva egy kurta 'nem'-mel válaszolt.
- Remek. Akkor, titeket is beírattalak egy suliba...ami nem egyetem -bökte ki anyukám. NEM egyetem? NEM??! Akkor mi a f@sz lehet?? -valami művészsuli, mivel Kris-nek tökéletes hangja van, és Jade-nek is, szóval gondoltam...
- Jézusom, én nem akarok énekes lenni! Természetvédő leszek, ha tetszik, ha nem -fakadt ki Jade. Neki tényleg jó hangja van. De egyáltalán milyen művészsuli? Mit kell csinálnom? Csak nem bentlakásos? Dalokat is írnom kell majd? Mi vaaaaaaan??!!!
- És...mikor költözünk? -tettem fel óvatosan kérdésemet, amire megdöbbentő választ kaptam -október 2. De hisz'...ha ma van szeptember 15, akkor az alig 17 nap! 17 kibaszott nap?? Na ne! Az nem lehet...de miért is nem lehet? Miért nem akarok elmenni? Valljuk be őszintén: London az otthonom, itt laktam 19 évig, persze, hogy a szívemhez nőtt. Meg...semmi kedvem beilleszkedni a kanadai életmódba, plusz van vagy 16 óra időeltolódás, hogy fogom felhívni a fiúkat?! Ja, amúgy őszintén szólva, azt sem tudom, mi lett/hol van az apám, szóval az a lehetőség, hogy majd meglátogatom, kilőve. Remélem azért majd visszajöhetek.
        Mivel anya több fontos infót nem mondott, ezért felmentem a szobámba, ahol is, gondoltam kiolvasom Agatha Raisin nemrég megjelent példányát, a világ legeslegbestebb könyvsorozatát. Mikor már a kezemben fogtam a kötetet, megcsörrent a telefonom, amit az ágy alól szedtem elő.
- Haló?
- Louis vagyok! Megjött már a mamád? -szólt bele a fiú.
- Igen -sóhajtottam egy nagyot.
- És? Mi újdonság van? -hihetetlen ez a kölyök. Bár...érdekes találkozás volt, s alig 2 hete ismerem, mégis mindig végighallgat, meg kedves...ellenben Niall-el, aki élvezi, ha kötekedhet, vagy ha beégethet, esetleg zavarba ejthet. Van 'egy kis' különbség a kettő között.
- Október 2-án repülünk Kanadába, ahol én és Jade valami művészsuliba megyünk egyetem helyett. Andynek meg egyenruhája van -vázoltam fel a helyzetet, miközben azon járt az agyam, mi lenne, ha tényleg felvázolnám egy papírlapra a szitut.
- Ne aggódj, úgyis megyünk turnézni novembertől, szóval olyan január körül számíts ránk, Montrealban. Amúgy melyik városban fogtok lakni?
- Asszem' Alberta...de az gondolom nincs valami közel Montrealhoz, nekem meg nincs autóm, hogy elmenjek csak azért a koncertetekre, hogy találkozzunk 10 percre a nagy tömegben...
- Ja...jogos, lesz vagy 1 nap, mire odaérünk a busszal, Ugye srácok -ordított a kagylóba, amitől kisebb szívrohamot kaptam, és még a dobhártyám is beszakadt. De a jó hír, hogy mindenki beleüvöltötte hogy 'nem hagyunk szenvedni', vagy 'kimenekítünk'. Nos, ezt azért nem kell, de jó tudni, hogy ennyire figyelmesek.
- Figyelj, Lou...nem tudnál valamit kideríteni erről a kanadai 'művészsuliról'? -kérdeztem ajkaimat harapdálva. Válasza meglepett, ugyanis nemlegesre számítottam, ámde végül egy 'rajta vagyok az ügyön' beszólást kaptam.
- Bocs, Kriske, de interjúnk lesz 5 perc múlva, és még nem indultunk el, szóval most lépnék, ha nem baj -köszönt el, persze nekem egyből kétségeim támadtak, hogy miattam fognak elkésni -majd nézd az országos adót! Szeva' -wow. Országos adó? Az azért klassz dolog. Vagy nem tudom. Én nem nagyon tudok ezekhez hozzászólni, így csak sejtem, hogy nagy megtiszteltetés lesz. Mivel úgy gondoltam, az interjú bő fél óráig nem kezdődik el, ezért felmentem a Wikipédiára, és rákerestem a turnéjuk időpontjaira. De jó! Vancouverben is lesznek, ami  csak 15 óra Albertától! Ez remek!

*Andy szemszöge~
17 nap...egyre csak ez járt a fejemben. Tényleg? Tényleg el kell válnunk egymástól Bruce-cal? 8 évnyi barátság után most végeszakad? Mi lesz velem nélküle? Mi lesz, ha közben becsajozik, barátnője lesz, aki szemében a 'Nagy Ő' lesz, elveszi, családja lesz, és én meg itt fogok aszalódni Kanadában, miközben rajtam kívül mindenki boldog? Ez csak szerintem nem fair?? Plusz még itt van egy a hülye enyengönc is...hát minden vágyam ezt viselni. Mivel anya Jade-nek kezdett papolni arról, miért érdemes a művészsuliba járni, ezért gondoltam megyek, és felkeresem Bruce-t, így felkaptam a dzsekim, és elindultam a tőlünk alig 10 percre lévő házukhoz. Gyaloglás közben azon merengtem, vajon most mi van a Harry Potter színészeivel. Végül arra a döntésre jutottam, a Weasley-ikrek királyok. Na ja. A házhoz érve izgatottan csengettem be.
- Igen? -nyitott ajtót egy feltűnően szép lány. Fekete haja egyenesen omlott a vállára, miközben karcsú testét egy köntös takarta el.
- Öhmm...Bruce-hoz jöttem, de látom, zavarok -motyogtam, s közben szemem egyre csak megtelt könnyel, amint ráeszméltem, legjobb barátom semmit nem érez irántam a 'tesó' szinten kívül. Szipogva, egyre jobban folyó könnyekkel baktattam visszafelé, azonban félúton megálltam, és elgondolkodtam: ha Burce csak közömbös irántam, akkor nem érdemes számára könnyeket hullatnom, hanem megpróbálni úgy viselkedni vele, mintha számomra is csak a világ legjobb tesója lenne. Aj...az élet szívás.

Fourth Part: Paintball

*Kristen szemszöge~
Mivel Jade kedélyesen felajánlotta, elfuvaroz haza, ezért egy elég kényelmes kocsiban utazhattam, a szokványos londoni fekete taxik helyett. Bár, őszintén bevallom: imádok taxizni! Szerintem a megbízhatatlan sofőrök a szélsőséges vezetési technikájukkal, na meg az 'áthajtok a piroson' módszerükkel elég izgalmas. Én őszintén szeretem a kalandokat, mondhatni, adrenalinfüggő vagyok, bár ez annyira nem teljesen igaz. Igaz, hogy minden nyáron legalább 10x elmegyek egy kalandparkba, ahol a gyerekpályákon kívül mindent megcsinálok, legyen az falmászás, vagy kötélpálya, bármi! Sőt, valósággal rajongok a Paintball-ért, rendkívül sokat játszottam a nyári szünidőben. Barney Stinson megirigyelné.
- Itt vagyunk! Anyád mit akart már megint?! Nem tudná felfogni, hogy 19 éves vagy, haza tudsz jönni? -ébresztett fel barátnőm a merengésből, majd jó erősen oldalba lökve próbált rávenni arra, hogy lóduljak meg,
- Köszönöm, hogy elhoztál! Szia, Niall -köszöntem meg Jade-nek, s miközben kinyitottam az ajtót, mosolyogva intettem a fiúnak, aki csak egy bólintással reagált erre a megjegyzésemre. Felkaptam a táskámat, amiben most benne volt a kulcs, majd kikászálódtam a járműből, s egy intéssel elbúcsúztam az érintettektől, majd kíváncsian lépkedtem fel a betonlépcsőn, amin a tornacsukám talpa kellemesen csúszkált. Hiába mondja bárki is, a 19-20 éves lányok éppen ebben a korban élük ki női énjüket, én maradok a 'laza vagyok, tornacipőm van' style-nál. A bejárati ajtó előtt előkaptam a kulcsom, majd miután sikeresen kattant a zár, ami a bejutást jelentette, érdeklődve néztem körbe, azonban jelenleg senki nem tartózkodott itthon. Mindegy, végül is elütöttem valahogy azt a fél órát, hiszen megzabáltam két szendvicset, megpróbáltam mandarinlevet csinálni /rohadt finom, csak kb 7 manda(rin)t kell kifacsarni, majd kis vízzel hígítani.../, azonban amikor kettészeltem a gyümölcsöt, amilyen 'ügyes' vagyok, megvágtam az ujjamat a késsel, úgyhogy émelygéssel és remegő kézzel rogytam a kanapéra, imádkozva, nehogy elvérezzek. Nos, nem leszek sebész, az tuti.
- Kristen, összepakoltál? -lépett be anya, aki mellett Andy kullogott. Riadtan ültem fel, immár bekötözött ujjal.
- Nem is mondtad, hova megyünk, plusz azt se tudom, mit kellett volna cuccolnom -vontam vállat, miközben egy tinimagazint csuktam be, s raktam magam mellé. Interjú: Austin Carter Mahone-nal. Milyen 'izgi'...
- Úgy terveztem, Kanadába megyünk házat nézni -jelentette ki, miközben a papírzsebkendő+cellux 'sebtapaszomat' mustrálta. Erre a kijelentésre kétfelől is egy hatalmas sóhaj érkezett. Végül húgom volt bátor:
- De anya...csak 2 hónap múlva költözünk, és te is tudnál házat nézni!
- Ja, menj egyedül, addig majd vigyázok Andy-re, na meg te is pihenhetsz -néztem rá mosolyogva, majd testvéremre pillantottam, aki reménykedve bámult, hátha meg tudom anyát győzni -csak legalább 4 hálószobást nézz, mert lehet, Jade is jön!
- Mi? Akkor nem kell itt hagynom Bruce-t! Ő is jöhet velünk!! -hallatott örömkiáltást Andy, bár boldogsága alig 2 percig tartott, mivel anya amolyan 'Bruce még csak 16 éves, ezért a szülei nem engedik el, nem úgy mint Jade-t, aki már 20, és örülnek, ha megszabadulnak tőle' vitába kezdett. Nagyon élveztem, ahogy egymást marják, viszont még egy esszét is kell írnom a reneszánsz korból, úgyhogy lesújtva mentem fel szobámba, ahol a magnót benyomva ültem le az íróasztalhoz egy tollat, s 5 üres lapot előszedve. Kezdődjék a tanulás!
               Egy óra 23 perc után elégedetten nyújtóztam ki, miközben megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a ropogó gerincem és a lüktető fejem. Viszont, a végeredmény klassz lett! Valójában, 17 éves középsulis koromban nem is hittem volna el, hogy le tudok érettségizni, viszont, most már azt tartom csodának, ha meg tudok írni egy fogalmazást. Egy kicsit eltunyultam a nyári lazítás közepette, ami inkább fejbeli, mintsem erőnléti volt. Gondolkozásomból a mobil ébresztett fel, amit ijedtemben nagy lendülettel söpörtem le az asztalról. Hupsz, bocsi telefon. Sajnálkozva meredtem a képernyőre, mikor ráeszméltem, hogy egy mobilhoz beszélek, miközben az éppen csörög.
- Tessék? -kaptam fel, olyan 5 perc után. Türelmes telefonáló.
- Ha mindannyian meghívunk téged, és haverjaidat, jöttök Paintballozni? Please, már két hete lefoglaltuk az egész pályát, kb 10 személyre, viszont nem akarunk idegenekkel játszani, ezért... -kezdett bele a sztoriba Louis, aki annyira hadart, hogy alig értettem meg. Bár londoni a srác, akik általában rendesen hadarnak, ezt már lehetetlenség volt megérteni. De a lényege körülbelül az volt, hogy jön Jade, a testvére és Bruce is, akit gondolom Andy /ő is jön/ ajánlott, szóval nekem is kötelező mennem.
- Legyen...de kössünk fogadást: az ÉN csapatom fog nyerni!
- Azt nem hiszem...áll az alku, holnap fél négykor a házatok előtt, csá -bontotta a vonalat. Remek, akkor holnap, a számomra Party Time! jön. Zsír a buli /milyen buli?! xD/. Viszont, mivel az óra a 'van még idő' helyett hat óra ötvenhetet mutatott, gondoltam, elmegyek fürdeni, azonban, lent a nappaliban rájöttem, még azt se tudom, anya miért rohant el úgy hirtelen.
- Mert Andy és kedves barátja bezárta magát egy wc-be -válaszolt kérdésemre a mamám, miközben megejtett egy szemforgatást is. Na igen. Nem mondom, szerintem a lehető legjobb szülő(ke)t fogtam ki, s bár anya néha elég mogorva, azért engedelmes is tud lenni.
- Mikor indulsz Kanadába? -ejtettem meg a következő kérdést.
- A lehető leghamarabb akarok menni, hiszen az iskolát sem könnyű átíratni, plusz valami ház is kell, úgyhogy várhatóan holnap negyed négykor -mosolygott rám, miközben füle mögé tűrte a kusza hajtincseit. Válaszára csak egy bólintással reagáltam, majd folytattam utamat a fürdőszoba felé. Amint elértem a tölgyfa ajtót, két kopogással teszteltem, hátha édes húgom bent van-e, de szerencsé(m)re éppen a szobájában firkálgatott.
               Fáradtan dőltem be az ágyba, s mivel kerek 24 percig engedtem magamra a forró vizet, a pizsamám melegsége és a bőröm kellemesen átmelegedett, így békésen tudtam alvást színlelni, ami azért kellett, mert húgom kb félpercenkét nyitott be, ellenőrizve, alszom-e, hiszen meg akarta beszélni, mi lesz a holnapi paintballon... de, végül sikeresen el tudtam aludni, habár nem volt valami kellemes este, mivel szokás szerint eleredt az eső, ami miatt az ereszben folyó víz idegesítő zaja a szobámig is eljutott. Végül, mikor már a mennydörgésnek hála ébren húztam fejemre a takarót, anya benyitott, hogy menjek lefele, mert valaki/vihar betörte az ablakot. Gyorsan ugrottam ki az ágyból, ezzel lerúgva a paplant a földre, majd lerobogtam a többiekhez, akik a törött üveget vizslatták, látszólag úgy téve, mintha értenének is valamit hozzá.
- Hívom az üvegest!
- Viccelsz? Hat óra lesz, biztos nincs még ébren, plusz ez ráér még -vetette el az ötletemet anya, akinek hála rájöttem, már csak 4 óra, és hivatalosan minden londoni lakos fent lesz -amúgy milyen nap van ma?
- Elvileg szombat...vagy vasárnap? Nem, vasárnap van -szólalt meg Andy is, aki eddig egy pohár kakaó fölött olvasgatott valami tinimagazint, főszerepben JB-vel. Miután már nem jött álom a szememre, s a reggelin is túlestem /rántotta bacon-nel, plusz narancslé, tipikus angol reggeli/ a szobámba indultam, ahol a rádiót benyomva egy tetszetős dal fogadott, amit, mint rájöttem, hála a riporternek, a WMYB volt. Mivel az eső még mindig szemerkélt, s ez eléggé lelombozott, ezért egy sima szabadidő gatyát és egy bő pólót felkapva összefogtam hajam, majd segítettem anyának pakolni, aki számításai szerint 3 napig lesz ott, házat nézni, beíratni a suliba, és a harmadik napon jön haza. Kíváncsian várom, mit fog mesélni!
               Három órára már kitisztult az ég, s viszonylag felmelegedett az idő, habár a talaj még nem szívta be a pocsolyákat, de ez számomra izgalmassá teszi az egész délutáni Paintball-t. Mivel anyának a reptéren kellett lennie olyan fél háromra, ezért tőlünk már legalább 40 perce elköszönt, ezért most itthon készülődtünk, kiegészülve Jade és Lisa társaságával.
- Mit érdemes felvenni egy Paintball harcra? -ordított Lisa, hozzám címezve szavait, aki húgommal együtt készült a szobájában, s mivel én is a barátnőmmel voltam 'összezárva', segítettem neki.
- Ne a kedvenc pólódat! Figyeljetek, Louis-val tegnap fogadást kötöttünk, hogy én vagy ő nyer-e, ezért most, ha nem bánjátok, főnök lennék -üvöltöttem vissza a többiekhez, akik végül átjöttek a szobámba.
- Hát...nem tudom. Sosem Paintballoztam, viszont Andy szerint te minden nyáron voltál, úgyhogy legyen -egyezett bele Lisa, akin egy zöld-barna kockás ing és fekete farmer volt.
- Oké, akkor! Kérlek, hadd legyek veled! Ne hagyj a fiúkkal -nézett rám könyörgően Andy, mire sóhajtva körbenéztem.
- Nem, Lisa, te és Bruce együtt lesztek, de nem velem...viszont, Jade, neked muszáj velem lenned -kezdtem bele a szervezkedésbe. Mivel Andreának kecsegtető ajánlat volt ez, feldobódva vonult átöltözni, miközben Lisa lerohant ajtót nyitni a beérkező Bruce-nak. Végül Jade egy szimpla farmer és szürke trikó mellett döntött, én pedig a tipikus, festékes, de annál inkább szeretett barackszínű /eredetileg az volt- most már zöld,sárga, kék és piros tintafoltok vannak rajta/ pulcsimat, és egy farmersortot kaptam fel. Pontosan félre el is készültünk, amikor is a One Direction befutott, kész katonás cuccban. Érdekes mérkőzés lesz.
- Louis -álltam vetélytársam elé, aki szintén kiejtette nevemet, s hangjában némi gúnyt véltem felfedezni, úgyhogy mikor kimentem, egy jó erős lökéssel arrébb toltam, majd a srácok elé álltam, s vigyorogva meredtem rájuk. Egészen addig, amíg Bruce egy 'Bruce vagyok. Csá' mozdulatsorral be nem mutatkozott, amikor is kénytelen voltam elhalasztani a győztes mosoly bemutatását, mert be kellett ülnöm valamelyikük kocsijába, ami számomra elég feszélyező volt, ugyanis az út egészében éneklés és baromkodás volt a terítéken, amit nem csípek. Viszont, a pályához érve egy kedves faszi fogadott, aki, miután elmagyarázta Lisának és Bruce-nak, mit kell tenniük, valami öltözőhöz vezetett.
- Oké, két csapatkapitány kell -nézett ránk, de egyhamar rájött, bizony mi vagyunk azok Loui-val -remek. Akkor most válasszatok 5 fős csapatokat, addig hozom a fegyvereket -kacsintott egyet, majd lelépett, ami után ellenségemmel egymásra néztünk, és szinte egyszerre hadartuk el a felosztást:
- Zayn, Bruce, Lisa, és Niall -kiáltotta el magát.
- Akkor gyere Jade, HaroldKA, Ands és Liam -sóhajtottam, majd várakozva néztünk a felénk közeledő Bob felé, aki a fegyvereinket hozta -Niall! A harc hát legyen harc! -fordultam a szöszi felé, aki 'ellenség vs. szimpi csaj' fejjel méregetett.
- Kék, és piros! Ha valaki megsérülne, csak szóljon! Ja, és az időtök 2 és fél óra, ugye a zászlókat kell megszerezni. Van 15 percetek védett helyet találni, viszont mikor meghalljátok a sípszót, vagy akármit, kezdődik a játék. Sok szerencsét -nyomta a két főnök kezébe az említett zászlókat, na meg a csapattagoknak a fegyvereket is odatartotta, amiken piros-vagy kék jelzés volt látható. Mivel a töltényből csak egy tartalék volt, ezért vigyáznunk kellett, kire/mire lövünk. Amint felkaptuk a mellényt, ami jelezte, kiestél-e, elindulhattunk, méghozzá be az erdőbe, ami közel terült el a parkolóhoz.
- Valami tipp? -néztem körbe.
- Nekem van...menjünk arra -bökött fegyverével egy sötét rész felé Andy, aki szintén elég jártas volt a Paintballban. A többiek áldásukat adva követtek minket, s mikor elértük a kiszemelt helyet, leszúrtuk a földbe a zászlót, és eldöntöttük, ki fogja őrizni ezt, és ki lesz támadó. A felállás végül így nézett ki:

PIROS: Liam+Harry=zászló őrzők
             Andy+Jade+én=támadóóóóóóóóók!!!

KÉK: Lisa+Zayn=zászlóvédők
          Bruce+Niall+Louis= támadók

Mikor felhangzott a sípszó, mindhárman elváltunk egymástól, ezzel otthagyva a két őrzőt, s megkeresni a KÉKek szálláshelyét. Amúgy, ha pontosan akarom leírni az egész pályát, az valami ilyesmi: egy apró erdővel kezdődik, ami után valami régi templom, vagy kőépület következik, amiben több akadály is van, például vízesés, vagy folyó, talál néha egy-egy fatörzs is útba kerül, s habár ezt elég nehéz végigvinni, ugyanis a két zászló egymástól akár 3 km-re is lehet, vagy csak alig 500 méter választja el őket, az embert rendesen lefárasztja a folytonos rohanás, meg a koncentrálás. Visszatérve a sztorihoz, én egyenesen indultam el, először egyenesen, s olyan 20 perc múlva elértem valami patakot, ami mellől Niall és Bruce hangját véltem felfedezni, amint olyanokat dumálnak: 'te, ezt hogy a francba ugorjuk át??'+'nem tudom...nézd! Ott valami mocorog! Egy kém lesz az, az FBI-tó! Jézusom, menekülj!!'. Igen, itt lepleződtem le.
- Ez Kristen! Lődd le! Lődd már le -ordított fel Niall kedvesen, de én gyorsabb voltam, s a fegyvert felkapva belenéztem a célzóizébe, majd meghúztam a ravaszt, ami ebben a pillanatban egy piros lövedéket lőtt ki a szöszire, aki a lassú reakcióideje miatt mozdulni sem tudott, úgyhogy a csapatom színe ott virított a mellkasán -Gyerünk, Bruce, kapd el! -üvöltött fel Nialler, amint feleszmélt a sokkból. Szinte egy időben ugrottunk fel, s bár Bruce a patak túloldalán volt, hihetetlen gyorsasággal ugrotta át azt, s iramodott neki. Ha harc, hát legyen harc! Rohanni kezdtem, ami elég nehéz volt, ugyanis a mögöttem jövő Bruce folyamatosan lődözött, amik elől megpróbáltam kitérni, azonban egy föld felett fekvő gyökérben egy szép hasast mutattam be.
- Ne lőj!! -fordultam hátra, s közben megpróbáltam feltápászkodni, de mivel a fiú már a mellényemhez szegezte a fegyverét, hirtelen lefagytam -Összehozlak Andyvel?
- Hm...legyen, de erről szót se -egyezett bele, majd egy utolsó pillantás vetve rám, elrohant. Ez necces volt. És most: tovább, a célhoz!!!
- Kristen? -hallottam meg egy hangot magam mögül, mire óriásit ugorva fordultam meg.
- Ands? Ki ejtett ki? Csak nem...
- De! Már majdnem megszereztem a zászlót, de neeeeeem, Zaynnek és Bruce-nak muszáj volt lelőnie! Ezt nézd -pördült meg, s ezzel láthatóvá tette a szakadást a farmerén, ami alatt egy elég nagy, alvadt véres seb volt, egy kék folttal.
- Hát..a Paintball kemény meló! Amúgy merre kell menni? -pillantottam arcára, mire egy 'de csak a feléig viszlek el' beszólás volt a válasz. Éljen, ez is több, mint a semmi!
               45 perc múlva: 3 lelőtt ember --->Zayn, Niall és Lisa.
                                      2 veszteség ---> Andy és Liam.
Helyszín: a srácok zászlója mellett, megfigyelő akción, hátam mögött Jade fedez. Szóval: ugye a húgocskám megmutatta a fiúk táborhelyét, s bár útközben hallottam, amint Liamet lelőtte valaki, gondolom Louis, aki végül mégsem szerezte meg a zászlónkat, gondolom Haroldka megvédte azt. Végül, viszonylag nyugodtan elértem az út felét, viszont akkor is csatlakozott Jade, aki körülbelül 10 perccel ezelőtt lőtte ki Zayn-t, így már Louison kívül senki nem őrizte azt. Persze még Bruce ott volt, de ő gondolom a mi zászlónkat próbálta megszerezni. Körülkémleltem, tiszta-e a levegő, de csak a másik csapatkapitányt véltem felfedezni.
- Remek...mi a terv? -támasztottam meg magam, guggolás közben, hogy ne dőljek fel.
- Közelebb kell menned! Majd elterelem a figyelmét, csak fogd meg a zászlót, és rohanj vele Harry-hez! Háromra, oké? -vázolta fel a tervet Jade, miközben egy bottal firkálgatott a porba. Bólintottam egyet, beleegyezésem jeléül, mire a lány ujjaival mutogatni kezdett, mégpedig az 1, 2, és 3 számokat. Amint elérte a hármat, egy üvöltéssel kiugrott eddigi rejtekhelyünkről, ami pár hordó volt -Louis Tomlinson! Ha nem jössz ide, letépem a golyóidat és a füledbe dugom őket -hallottam meg az indulatos lány hangját, amint a fiút kereste. Szerencsémre a srác figyelmét tejesen lekötötte a csajszi keresése, ezért lapulva kimásztam rejtekhelyemről, majd szinte már kúszva a zászló felé vettem az irányt, miközben fegyveremmel gondosan szemlélődve egyre közelebb kerültem a tárgy felé, ami nyugisan lobogott a helyén.
- Há! Nesze neked kölyök! Ezt kapd ki -üvöltött fel Jade, miközben sebesen rohangált körbe körbe, Louis-t célozgatva a pisztollyal, ami a kiürülés szélén állt. Gyorsan kell cselekednem -gondoltam, s felpattanva iramodtam a győzelmet jelentő eszköz felé, de pechemre megcsúsztam a földön, ezért hangos puffanást hallatva terültem szét a homokos porúton.
- Kristen?! A zászlót neeeeeeeeeeeee! -tért ki Louis barátnőm támadásai elől, majd kezét előrenyújtva rohanni kezdett.
- Azt már nem! -tápászkodtam fel, majd a tőlem két méterre álló rúd felé kezdtem futni, versenyben Louis-val -Ezaz! -üvöltöttem fel, mivel sikeresen kaptam el a vasrudat, tetején a lobogó, Anglia zászlajának másával, s ezután az erdő túloldalán várakozó Harry felé indultam. Sajnos, Jade-nek elfogyott a piros festékpatronja, viszont az ellenséges csapat vezetőjének ott volt a kezében a pisztolya, amit kézségesen használt is. Rohanás közben nem törődtem a homlokomon csillámló izzadságcseppekkel, amik egyre jobban megszaporodtak, s lefelé csordogáltak.
- Harry! A zászló!! -kiáltottam el magam, amint megláttam a fiút, aki hirtelen megdöbbent, de aztán végül feleszmélt a sokkhatásból, s mikor tőle már csak két és fél méterre voltam, egy azon pillanatban dobtam felé a kék-fehér-piros mintás agyagot hordozó rudat, mikor Louis meghúzta a ravaszt, majd a rugók hatására kilőtte az utolsó kék színezéket, ami a hátamon landolt, a mellényen. Filmbe illő jelenet volt: Harold éppen a pisztolyt emelte fel, s nyomta le ujjával a kilövést jelző szerkentyűt, miközben egy diadalittas üvöltést hallatva vetette magát a zászló után. Louis egy 'neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!' kiáltást hallatva rogyott a földre, persze azért, mert eltalálta egy piros folt a mellén, s mert elvesztette a mérkőzést, miközben én a térdeimen siklottam a porban /zárójelben megjegyzem, kiszakadt a térdemnél a gatya, lehorzsolódott a könyököm, és a lyukas farmer résznél véres sebek keletkeztek/.
- Megvan! OMG, én győztem!!
- Azt kétlem -állt meg vele szemben Jade, készenléti állapotba helyezett fegyverrel, amibe, úgy látszik, belehelyezte az utolsó-póttöltényt. Harry hirtelen megperdült tengelye körül, s megcélozta a lányt, bár elvesztette a küzdelmet, hiszen Jade jóval előtt lőtte el a fegyvert, amiből az utolsó piros pötty is kivetődött.
- Ne -rogyott össze a fiú, miközben eldobta a zászlót, amit barátnőm felkapott, s nagy lendülettel emelte magasba, ordítva:
- Én, Jade Gillins, megnyertem a Paintball meccset!! Ez igen! Szép volt Jade! Köszönöm, Jade!
- Hú. Gratula! Tessék -léptek elé sorban a fiúk, élükön pedig Zayn állt, akinek kezében egy aranyozott, ámde fém/bizsu medál lógott, belekarcolva Anglia és a PB-pálya címerével. Mindenki sorban kezet fogot, majd fáradtan ültek le egy padra, miközben a befutó Niallt bámulták árgus szemekkel, akinél vagy egy tucat fagylalt volt.
- Jó voltál Louis...és bár, nem én nyertem, és nem is te, akkor a fogadás érvénytelen! Szép volt -nyújtottam felé a kezem, amibe önelégülten csapott bele, majd jó erősen megrázta.
             A haza vezető úton szinte az összes utas valami hideg kaját evett, miközben én a sebeimet próbáltam letörölgetni Ands társaságában.
- Ezt meg kell ismételnünk...olyan 20 év múlva -mosolygott rám, s ezalatt egy alkohollal átitatott zsebkendőt nyomott vádlijára, aminek hatására egy szisszenés keretében lekapta azt onnan, ezután pedig egy ragtapaszt tett rá, jelezve, így nem fertőződik el, és 'menőbb' lesz tőle. Vigyorogva néztem előre, azon merengve: ez egy igazi küzdelem volt! Hirtelen egy kéz riasztott fel a bambulásból.
- Hé! Az eső ÚJRA eleredt, viszont asszem' a kocsi TÉNYLEG lerobbant -krahácsolt Niall, miközben a többiek kikászálódtak, hogy megnézzék, van-e valami nagyobb baja-e az autónak.
- Jézus! Ez...ez szörnyű! Az autóm! A motor tönkrement! Pedig alig egy éves -kezdett sopánkodni Zayn, akinek, mint kiderült ez volt az autója.
- Figyeljetek! Anyám elutazott 3napra, és a házunk elég közel van, nincs kedvetek átjönni? Úgysem áll el az eső reggelig -vetettem fel, mire egyhangúan közölték: 'felőlem'. Így hát elindultunk, kocsi és esőkabát híján az alig 100 méteres körzetben lévő házunkhoz. S bár Lisa és Andy egy kicsit elájultak a döbbenettől, miszerint:
- A One Directionnal leszek egy házban, azután hogy megverte őket a csapatok Paintballban! -élvezet volt hallgatni, de szerencsére hamar elértük a lakást, s így csurom vizesen, de végül bejutottunk.
- Harry Pottert akarok nézni...méghozzá a négyest -szólalt meg Liam. Erre a válasz egy 'nocsak, nem a Toy Storyt szereted??' -de igen, csak most a HP jobb -röhögött fel, mint vele mindenki. Gondoltam, addig kerítek mindenkinek valami száraz ruhát, amíg összeszerelik a DVD-t, és csinálnak popcorn-t, szóval felmentem az emeletre, és apám régi ruhái között találtam pár egész normális szerelést, amiket a leány cuccokkal együtt levittem a srácokhoz, akik örömmel vették fel a száraz/meleg ruhát. 43 perccel később, mikor is Harry /Potter/ a második küldetésnél, azaz a hableányos szarnál járt, Zayn feltett egy egyszerű kérdést:
- Jade, ki a kedvenced?
- Piton -felelte könnyedén, s szájába dobott pár kukoricaszemet. Ezek után 10 fős vita alakult ki azzal kapcsolatban, ki a legbestebb szereplő. Végül Voldemort győzött. Az egész este remekül alakult, viszont a reggel már pár százalékkal furcsábban.............

Xx Emma