Sixteenth Part: Free (from the hospital)

Sziasztok! Hamarosan elérjük az 5000-es nézettséget, amire terveznék valami olyat, amivel jobban megismerhetem az olvasóimat, vagy amivel csak "mókázunk". Jézus, ez a szó :D Na, szóval, leírok ide pár ötletet, amire a kommentszekcióban lehet reagálni, hogy tetszik-e, vagy sem.

• képverseny /értitek, ha szeretsz fotózni, küldesz képet, azt csó. Jó, ha többen küldtök, akkor verseny is lesz. Hé, ez jó ötlet!! Van nektek valami olyan képetek, ami saját, és szívesen látnád az egyik részben? Küldd el nyugodtan: emmaki@citromail.hu/
• ÁBÉCÉ -a blog dolgaiból /szereplők, hobbik, dalok, stb./
• egy sima beszélgetés /külön oldal, ahova írhattok bármit magatokról/

• vagy bármilyen játék

Hát nekem így hirtelen ennyi jutott eszembe, de attól még ti is küldhettek ötleteket, a www.emmaki@citromail.hu mail címre, csak ha írtok, a tárgy izébe írjátok mondjuk hogy: Nem Spam! Vagy hogy 5000-es játék (ötlet). Ennyit akartam közölni, meg még annyit, hogy a feliratkozók gombot sikeresen eltüntettem, szóval írjatok, ha fel akartok iratkozni :']
Emma:3

- Kristen -suttogta egy hang a fülembe, rettentő idegesítően. Rühellem, ha valaki ok nélkül felébreszt. Még akkor is, ha a kórházi ágy marhára kényelmetlen, vagy ha éjjel fagyásnak indulok, hála a minimális fűtésnek. Ja, "minimális"...a gáz 1-esre volt állítva. Szép kis hely, mondhatom -Kristen! -szólalt meg a hang újra, most már sokkal inkább követelőzőbben.
- Hagyj aludni -mormoltam a párnámba, félálomban, azonban valaki nem hagyta, hogy újra visszatérjek az álmok világába, mert hirtelen ráugrott az ágyra, ezzel elérve azt, hogy egy "nee!!" üvöltéssel leessek arról. Ha eddig nem lett agyrázkódásom, akkor most biztos, hogy lenne. Mert leestem, ugye -Mi a frászt akarsz te reggel ötkor? -ültem fel a földön, s fájdalmasan pillantottam az ágyamon elterülő személyre. Illetve

A Kaja

Szerintem valahogy így nézek ki evés közben.
Ezek nem tudom, honnan jönnek...

két személy volt a szobában, közülük az egyik ült, a másik a rögösétől fetrengett.
- Ezt jól megcsináltad -törölte le a nevetéstől kicsordult könnyeit a húgom, alias Andy, majd feltápászkodott a koszosnak tűnő linóleumos padlóról, s ő is felugrott az ágyra. Hm. Talán ezért engednek be egyszerre csak 2 embert - Nézd, amíg aludtál, Skylar megtanított gitározni! -ujjongott Ands, miközben felkapta az ágy lábánál pihenő hangszert -Ez felismerhető? -kezdett játszani egy felismerhetetlen dallamot.
- Hát..izé -töprengtem a válaszon, mikor Skylar -természetesen megint ő jött- bólintott egyet -Igen...
- Akkor mi az? -nézett rám azzal a jól ismert "átlátok rajtad! Tudom, hogy hazudsz!" tekintettel. Kétségbeesett fejjel bámultam az ujjaimat, mikor ugyancsak a fiú odasúgta nekem a választ.
- Green Day? -yess! Ezaz! Eltaláltam...pontosabban Sky találta el, én csak bemondtam. Na de hát ez is valami, hiszen a húgom mindenben jó -kivéve az éneklést és a hangszereken való játszást. Abban pocsék. Remekül rajzol, jó az ízlése, klasszul főz, tökéletesen beszéli a németet /általánosban azt kellett tanulnunk, úgyhogy én is tudok még pár szót/, kitűnő matekból, franciául is tud, mindent profin csinál meg...kivéve ugye az előbb említett dolgokat -Amúgy mit kerestek itt hajnali ötkor?
- Megjegyezném, hogy már fél tizenkettő, és hogy a nővér küldött be, hogy ébresszünk fel, mert kezdődnek a vizsgálatok -vállalta el a szószóló szerepét haver. Haver Lamúr...Bölcsek kövére. Dónt ászk eniting! Ez a kiejtés pompás.
- Meg azt is mondta, hogy nem szabad enned semmit -vette át a beszédizét Ands -kár, pedig hoztunk neked szusit! -tettetett sajnálatot, én viszont tudtam, hogy belül megőrül, amiért szívathat.Mondjuk oké, hogy nyers hal, viszont isteni íze van. Mennyei manna! Lenne, ha megehetném. De mivel én vega akarok lenni, nem ehetek szinte még elő húst! Az kegyetlenség.
- Semmi gond, kibírom -vigyorodtam el gonoszan, majd megnyomtam az ágy mellett lévő kis dobozt, ami hívta a nővért. Jólvanna, mikor azt hittem, csak szimpla hívó gomb, nem gondoltam volna, hogy azt vészhelyzetre rakták oda...de legalább megjött a vizsgálóba kísérő nő. Elbúcsúztam két látogatómtól, magamra kaptam a köntöst, amit odakészítettek, s már követtem is a nővért. Csak a vizsgálószobában jöttem rá, hogy azt se kérdeztem meg Andytől, hogyan jött rá, itt vagyok. Hát, már késő. Na jó, akkor a vizsgálat. Az egész úgy zajlott, mint egy sima iskolai kivizsgálás, csak ez még annyiból is állt, hogy fura kalapáccsal ütögették a térdem, a reakciómat figyelve. Az jó jel, hogy kivertem a tárgyat a doki kezéből? Sejtettem...remélem, azért nem tartanak még bent, hiszen csak egy kis agyrázkódásom lett. Nem nagy cucc. Sőt, szerintem tök klassz lett az eredmény. Mármint annyira csak nem lett rossz...vagy de. Aj, a látásteszt egyáltalán nem ment. Basszus, mi van, ha szemüveges leszek? Semmi kedvem egy szar szemüvegben parádézni. Bár...a kottaolvasáshoz jól jönne. Mostanában az órán mindig eltévesztek legalább két hangot. Mindegy, majd meglátjuk...látjuk. SZEMÜVEGBEN!

                       A nap hátralevő része azzal telt, hogy megettem a rizst és a köretet a szusiból, de a halat nem /bocs Skylar, pedig nagyon finom volt -igen, ő készítette/ , megnéztünk pár Spongyabob részt -Spongya...izé, Bob. Na jó, mi a neve? Hozzám jössz Spongyabob?-, ledobtunk teljesen véletlenül egy cserepes növényt a harmadik emeletről. Szerintem most valaki átkozza a napot, amikor megszülettünk, ééééés, megtudtam, hogy Andy hogy került ide. A sztori:

- Andy! Andy, add már ide a majonézt -üvöltöttem a húgomra, aki éppen azt tervezte, hogy leönti a 3. emeletről a sárga izét valaki hajába. Én a megakadályozásban voltam, de Sky nem hagyta. Gonosz kölyök.
- Nem! Annak lent úgy sem árt egy kis majonéz! Legalább lesz valami a fején, ha haja már nincs -röhögött fel idétlenül, majd egy "pacsit!" felkiáltással belecsapott haver kezébe. Kösz a segítséget!
- Andrea! Ez nem poén -szólaltam meg megemelve hangerőmet, miközben odasétáltam az ablakban álló lányhoz, s kikaptam kezéből a dobozt - Nőj már fel végre! Komolyan, ha a te hajadba öntenék ezt a szart, mit éreznél? -akadtam ki rá teljesen. Tulajdonképpen nem is tudom, miért haragudtam meg rá. Talán azért, mert be vagyok ide zárva úgy, hogy mindenre emlékszem (olyanra is, amire nem akarok). Persze Andy megsértődött, és duzzogva kirohant a szobából. Skylar pedig kíváncsi szemekkel nézett rám, magyarázatot várva.
- Oké, ez mi volt? -nézett rám, mialatt bekapott egy kis cseresznye maradékot a nyers-halas műanyagdobozból.
- Nem tudom...csak idegesít, hogy nem mehetek végre haza -motyogtam lehajtott fejjel, a cipőmet stírölve. Vajon mikor mostam ki? Kissé koszos..egy aprajafalványit.
- Szívás -közölte teli szájjal. Reakcióm "mi?" volt - Reggel futottam össze vele, a portán.
- Az az információs pult -javítottam ki.
- Lényegtelen. Volt nála direkt neked ruha, ugye ez a film, és még csomó ilyen dolog. És azt azért ne feledd, hogy úgy jött be, meg se kérted, te meg ilyen őrült hippi stílusban ráordítasz -vont vállat, aztán kiköpött egy magot. Azért valóban igaza van...a szavainak, nem a magköpésnek. De én ezt nem tudtam! Jó, a Spongyabobot tudtam, mert ő tudja, hogy imádom ezt a kis mesét, én meg tudom, hogy tudja, így már ketten tudjuk hogy tudjuk. Na? Na? Na? Ki a nyerő! Kristen!
- Hát...erről fogalmam sem volt...de azt hiszem, megyek és megkeresem -álltam fel /igen, emberek, már át is öltöztem a hozott ruhámba/, majd kigaloppoztam a szobából, a folyosóra, ahol egy szál lélek sem garázdálkodott. Viszont, ha közelebb mentem az egyik "RAKTÁR!" feliratú ajtóhoz, hamis kornyikálást véltem felfedezni. Köztudott, hogy Andy, ha szomorú, nem sír, hanem énekel...ni próbál. Maxos hangerőn lévő zenére. Talán ezért is találtam meg olyan könnyen. Gondolom számot válthatott, hiszen nem énekelt, így gyorsan kikaptam a füléből a szerkentyűt, s egy "kérem a Félelmetes Kalózkapitányt a bocsánatkérés elfogadására!" felkiáltással megöleltem. Erre csak azt tudom mondani, hogy kiskorunkban játszottuk azt, hogy Ands volt a kalóz, én meg a hercegnő. Ez kész, milyen barmok voltunk! Most meg épp ezzel a szöveggel akarom megtörni...
- Oké, Tündérpóni -nevetett fel. Hülye nevem hallatán. Égjen csak a fejem, no problem - De cserébe...mondjuk. Várj, ki kell találnom, mit kérek cserébe.
- Zsír, félek -mosolyodtam el. Két perccel később már újra a szobában voltunk, egy gyanakvó Dr. Turner nevű orvossal. Hogy mi lett az eredmény: MEHETEK HAZA!!!! Éljen! Habár egy látástetsztet úgy is kell csináltatnom egy szemésznél, de hazamehetek! Szerintem én voltam a leggyorsabban összepakoló ember ebben az intézményben, azonban ez most nem különösebben érdekelt. Mondjuk, alig volt itt pár cuccom, csak a bulizós ruhám, meg a DVD - Viszlát! Cső -viharzottam ki a kórteremből, egyenesen az utcára. Ezzel egyedül az volt a baj, hogy sehol nem állt taxi, bicikli, motor, jármű. Tehát...ezek szerint menjek haza félegészségesen, a kórháztól legalább 7 kilométerre lévő házunkhoz? Gyalog? Gyalog? GYALOG?! He! Még mit nem! Veszek lovat. Azzal megyek. Ahhoz mondjuk lovagolni is tudni kellene, de megoldjuk. Merre van itt erre fele lovarda? Nézzük...itt írja, hogy lovarda. Lovarda a következő megyében. Kösz, inkább tacskó. Hé, kutyuli, fütty, fütty! Elszaladt! Mikor meglátott. Ez állatkínzásnak minősül? Oké, inkább stoppolok. Állj! Állj meg! Igen te! Nem hallod? Fékezz! Nem, semmi esélyem...
- Kristen, gyere már -kiáltott rám Andy, aki a kórház parkolórészénél állt, egy...az anya kocsija? Baszki /velem ne bassz ki!! De nem ám!/ És Jade ül a volán mögött...könyörgök, hadd vezessek én! Várjunk...én nem tudok vezetni. Könyörgök, hadd vezessen egy vezetni tudó ember! Aki nem Jade. Á, nem, nincs menekvés, betuszkoltak az autóba, Skylar mellém ült, odaadta a kabátját, mondván "én látom hogy fázol!". Tényleg fáztam. Viszont a kabátjának olyan illata van, ami. Ez túl szerelmesen fog hangzani, előre is bocsánat. Szóval olyan illata van, amitől mintha "kis kibebaszott lepkéket éreznék a hasamban". Nem, nem vagyok terhez, nem is menstruálok -ejj, ezt de nem akartam megosztani-, hanem inkább talán kezdek beleesni? Oké, most jön az a sablonduma, hogy alig ismerjük egymást, azonban nekem ez a másfél nap is elég volt arra, hogy eldöntsem: mostantól követem Skylart! Plusz, megtartom a dzsekit. Vagy visszaadom. Az út alatt amúgy Jade kifaggatott, hogy ki ez az ürge mellettem, aztán mikor bemutattam neki, közölte vele:
- Klassz a piercinged. Nekem is van -aztán vezetés közbe kezdte mutogatni a sajátját. Dehogy siklottunk ki, miért hiszitek azt?! Paranoiás lennék? Nem! Nem! Nem...de igen! Tehát, Andy üvöltette a rádiót, Skylar énekelt, én meg a fiú arcát tanulmányoztam. Akkor is helyes! És akkor is megérkeztünk. Remélem anyának nem tűnt fel, hogy elvittük a kocsit. Bár, szerintem otthon sincs. Ő az, aki képes, és bemegy szombaton is dolgozni. Merthogy ma szombat van. Egyáltalán milyen műsorban dolgozik? Van olyan főműsor, amihez be kell menni hétvégén? Totál mellékes.
- Na, meggyüttünk -szólalt meg Andy, amikor Jade leparkolt. Hallom, szereti a tájszólást.
- Láttyuk kend -vágtam vissza, remélve, veszi a lapot, és elszórakozunk pár percig. Tervem nem jött össze, mert mind a hárman olyan WTF fejjel fordultak felém, én meg égő arccal kászálódtam ki a hátsó ülésről. Ha valaki nem tudná, mellettem ült Skylar, vezetőülésen Jade, mellette Andy -Sky! Messze laksz?
- Nem, pár utcányira -nevetett fel a semmin, majd közelebb jött, egészen addig, amíg neki nem mentem a kerítésnek, és át nem estem rajta, mert persze mint minden lány, én is hátrálni kezdtem -Oké vagy? -kérdezte a fiú, ötórás röhögés után. Éljen az a pillanat, mikor egyszerre ragad hó, gally és bogár a hajadba!
- Haha, milyen vicces -poroltam le magam -Mit akarsz?
- Nincs kedved találkozni a szünetben? Addig még itt leszek -vágott pofát -gondolom nem nagyon fogja élvezni az elvált szüleivel töltött időt. Erről jut eszembe: hiányzik apaaaaa!! Most szomorú leszek.
- Miért? -tettem fel én is a kérdésemet. Aki nem tudná, annak üzenem hogy az alábbi sorokat szomorú-feelingként olvassa. Vagy csak kedvetlen hangnemben. Mi a rák? Feladom, még magamat sem tudom kiismerni.
- Uhm... -túrt zavartan a hajába, majd amolyan "leszarok mindent" alapon kinyögte a választ -Mert bejössz....
- Hurrá. Nem tudom. Majd még meggondolom -húztam unott félmosolyra a számat. Pedig nem akartam lekezelő lenni, csak egyszerűen rájöttem, hogy el vagyok hanyagolva -Felhívlak. Szia!

a szobám

titkos párna

              Óvatosan osonjunk fel a lépcsőn, mert anya itthon van. Basszus! Megreccsent a lépcső! Akkor most sprinteljünk! Sálálá! Vhoa! Épp időben. Azt hittem, szívrohamot kapok, és mehetek vissza a kórházba. Mikor lélegzetem visszaállt a rendes kerékvágásba, körbekémleltem a szobámba, megnézve, mi változott. Semmi, maradt a fal ugyanolyan halványkék,az ágam ugyanolyan feldúlt, mint mielőtt otthagytam, s még mindig az ablak mellett van. Plusz, van egy párnám, amit mindig az ágyra teszek, mintha semmi extra nem lenne vele, de közben pedig benne van a pénzem, egy titkos képem Niallról, ami be van keretezve, a naplóm, amibe ezer milliárd éve nem jegyzeteltem, és egy olyan kép, szintén bekeretezve, amin rajta van az egész család, apa, anya, Andy, Oliver, a nagyanyám, stb. Ezt csak azért tartottam meg, mert rajta van Liam is. Mármint arra csak most jöttem rá, hogy az Liam, de a lényeg, hogy rajta van. Különös. Az egyetlen dolog, ami változott, hogy a párna tartalma most mind a földre volt hajigálva, a naplóm pedig egy új oldalon kinyitódva hevert. Oké, bevallom a naplómat 10 évesen kaptam, s egészen 15 éves koromig irkáltam bele, néhány hét, nap kihagyással. Az első napokban komolyan beleírtam, hogy hogy lehetek hercegnő. Aztán az idő múltával azt írtam le, hogy hogyan lehetek tökéletes. A fiúknak. Hm. Mi lenne, ha átlapoznám? Jó lenne visszaemlékezni, milyen is voltam kiskoromban. Nézzük. Óvatosan felemeltem a könyvet, mivel rengeteg beragasztott cucc is volt benne, amiket nem akartam, hogy kiessenek, aztán nézzek, hogy ez meg honnan van. Szóval, az első bejegyzés arról szól, hogy teázzak nap mint nap -ez a mostani énemet szólítja fel. Zsír, később iszom teát. A többi az első évből arról ír, hogy van egy Liam nevű fiú, neki is Payne a vezetékneve, és akivel minden hétköznap, iskola után elmentem játszani. Éljenek a fiúbarátok. Aztán, írtam arról is, hogy 11lettem, és hogy Liam adott egy puszit. Azta rohaaaaaadt! Egy puszi. Lapozzunk. Mondjuk oda, ahol az első csókomról írtam. Az 14 és fél évesen történt, Oliverrel, ugye. Azt mondja, egy sulis szünetben történt,

 nyolcadikban. Viszont...a csókos részt követően az ötödik bejegyzés arról szól, hogy Liam jelentkezik az X-faktorba. Aztán meg az jön, hogy nem jutott tovább. És így szép sorjában rájövök, hogy én régen biza Liam barát barátja voltam. Csak kissé elhanyagoltam. Szegény fiú. Fel kellene hívni. A telóm viszont lemerült. Rakjuk töltőre. Kész. Hm. Mi lenne, ha írnék valamit a naplóba? Úgyis tele vagyok őrült gondolatokkal, és jól jön, hogy most le tudom írni minden problémámat. De előtte felrajzolom, hogy "19 Kristen Payne". Ezt minden évben megcsináltam, kezdve 10 éves koromtól mostanáig. Pontosabban addig, amíg jegyzeteltem bele. Olyan röhejesen hangzik, ahogy a naplómról dumálok, nem? Egyrészt szerintem senki nem nézné ki belőlem, hogy ilyen hülye könyvekbe irkálok magamról, másrészt a lányok majdnem húsz évesen már nem a füzetükkel osztják meg gondolataikat, hanem a barátjukkal. Á, amúgy sem vagyok 20 éveshez méltóan érett, inkább befogom, és elkezdek körmölni. "Kedves naplóm...". Nem, nem jó ez így! A naplók nem kedvesek! Meg egyébként is, magamnak írok, nem egy füzetnek. Legyen más, mondjuk "na csőcsumicsá...". Neeeeem, ez csak szerintem furcsa? Oké, egy utolsó próbálkozás: "Helló! Ezt valószínűleg a már legalább harminc éves Kristen fogja olvasni, tehát előre sorry, mert már magam is szánalmasnak tartom, hogy...." nem jó! Hogy a francba kezdünk el egy naplót? Hogy sikerült a 15 éves énemnek egy menő részt összehoznia? Egyáltalán hogy kezdte? Aj, ez olyan gáz! Nem vagyok képes összehozni egy pár oldalas fogalmazást az életemről! Na jó, vegyünk mély lélegzetet, és gondolkozzunk...megvan! Vissza lapozok, hátha így erőre nyerek. De az meg nem jó, mert akkor meg a 15 éves Kristen-t fogom lecopyzni. Inkább mégsem. Van derék fantáziám, majd kitalálok valamit...gyorsan...még ebben az évben. Jé, egy légy! Oké, JÓ, eltelt fél század, tényleg visszalapozok. Vagy inkább mégsem. Nem akarom, hogy befolyással legyen a 15 éves Kris a mostanira. De anélkül meg sosem kezdek bele. Inkább meglesem. De nem jó! Vagy de...basszus, kit idegesítek még magamon kívül? Egyszerűen döntésképtelen vagyok. Oké, oké, oké, és köszöntsük a húszmilliomodik szóismétlést: oké! Hátralapozok. Ez az. Megvan. Csak egy oldal az egész...csak egy. Aaaaaztaa! A régi énem egy sima sziával köszönt. Jogos. És találó, egyszerű, könnyű, laza...sorolhatnám még, de inkább -még egy inkább- elkezdem írni az új bejegyzést:

Szia, öregebb én! Tudom, elég rég nem írtam magamnak, legalább 2,5 éve, de (most jön a szokásos de, mivel, azért, mert...) kissé lefoglalt úgymond minden. Amik talán a legfontosabbak, azok azok, hogy szereztem egy majdnem ötös érettségit (másfél pont, és 5-ös), hogy szakítottam Oliverrel, anyámék elváltak....de a legeslegfontosabb dolog, hogy elköltöztünk! Tudom, azt is meg kellene majd említenem, hogy szerelmes lettem, meg minden, viszont ezek a dolgok maguktól jönnek, és mennek...vajon miért körmölök ilyeneket a naplómba? Mert itt nem kell adnom a hülye kiscsajt, hogy embernek nézzenek -gondolta Kristen. Tessék, megint. Kedves öregebb énem, csak hogy tudd, én próbálok felnőni! 20 leszek! Bár agyilag is fel kellene nőnöm. Amúgy csak én irkálok ilyen barom gondolatokat ide? Oké, szóval: elköltöztünk Kanadába. Az közel van Amerikához. Másnak az az álma, hogy Londonba menjen ki...nekem az, hogy San Franciscoban kössek ki. Úgy érzem, ideje gyűjteni.Visszatérve az érdekességekhez, másfél napja találkoztam egy fiúval. Ma -10 perccel ezelőtt- meg elhívott randizni. Ez mind szép is jó, de fogalmam sincs, mit kellene tennem, mert...

- Mondj igent, baromarc -jött a válasz a kérdésemre a hátam mögül, mire kisebb szívrohamot kapva lezuhantam az íróasztalomnál álló székről. Persze hogy Andy volt, persze hogy mögöttem kukkolta, mit írok, és persze, hogy a végén röhögcsélve szökdécselt ki a szobámból. Mondtam már, hogy szeretem a húgom? Ahh....ennyit a naplóírásról. Megyek, és eszek valamit. Vagy mégsem, mert hívásom van. Találjátok ki, mi a csengőhangom. Segítek; no Michael Jackson, no 1D, yes Austin Mahone. Hallgassátok meg, az eredetiből lett "kiszedve" a zene része. Őrült jó, nem? Biza, jó. Ja, hogy fel kéne venni!
- Haló? -szóltam bele a kagylóba.
- És ha-nem-ló? -röhögött fel Louis, a vonal túlsó végén. Hallottam még pár elejtett nevetést mellőle, gondolom a srácok voltak, vagy nem tudom.
- Akkor szamár. Miért hívtál?
- Mondasz valamit. Csak azért, mert nem beszéltünk egy éve, és elvileg én vagyok a legjobb barátod! -közölte nyávogós hangerőn. Ezt most nem értem. Legjobb barát? Ez igaz, de....jaaaaa, leesett! Úgy érti, vele találkoztam először, szóval Best Friend vagyok. FuckLouisLogic lvl 2,000000.
- Aha, te vagy! Na, mesélj, miért láttam Niallt és a barátnőjét Londonban?
- Izé...neki nincs is barátnője! -mentegetőzött gyorsan, abban a reményben, hátha beveszem, Szöszi még szingli. Tévedett -Jó! Bocs, Niall, nem titkolózhatsz! Ereszd el....add már vissza! Niall! Niall, ezt még megbánod -a hangokból ítélve Niall elvette a telót Louistól, szóval most a Best Friend Louis háttérbe került. Szegény, sajnálom...mondjuk, magamat is, mert beszélnem kell Írmanóval - Na, itt vagyok!
- Azt hallom -nevettem fel halkan, a most-már-barna-hajú-Niall-ön, aki mély lélegzetet vett a "megerőltető" harc következtében.
- Khmm -kezdett el fuldoklani - Élek! Akkor:, tudom, hülye vagyok, hogy megharagszom egy semmiségért, de minden fiú ezt teszi, ha egy jó csaj egy másik kölyökkel akar találkozni. És tudom, nem mentség, viszont szeretnék bocsánatot kérni, még sütöttem neked muffint, habbal vagy mi a halállal a tetején, de aztán rájöttem, hogy Londonból elküldeni neked nehéz lenne...és, tudom, hogy megint csak egy segg voltam, hogy nem szóltam Aubrey-ről, meg hogy miért voltam Londonban, azért voltam ott, mert Aubrey bemutatott a szüleinek. Tudom, megint egy hülyesegg leszek, de nem lehetne, hogy tényleg CSAK barátok maradjunk? -fújta ki a hadarástól eddig bent tartott levegőt, amivel azt jelezte, hogy várja a válaszomat, azonban én még mindig a szavait dolgoztam fel. Oké, a bocsánatkérése elfogadva, csak az az egy baj van még, hogy IGENIS KOMOLY a dolog a csajjal. Ez nem fair! Most mért kell vele járnia? Velem kellene! Vagyok olyan, mint az a lány! Heee!! Úgy érzem, egy részem megdöglött. Ja nem, az összesen annyi volt, hogy rájöttem, köztünk Niallel sosem lesz semmi.
- De, lehetne -tettetem azt, hogy nyugodt vagyok, pedig ha leraktam volna a telefont, tuti, hogy bőgve terültem volna el az ágyamon.
- Huh, oké, megnyugodtam -fújta ki újra a levegőt.
- Semmi, tényleg, megszoktam -álltam fel a földről -eddig ott ültem. Komolyan, eddig azt hittem, hogy össze fogunk jönni? Ennyire is én lehetek szánalmas.
- Tényleg? Megszoktad...? Ezt úgy kell értsem, hogy sokan utasítottak el? Ki volt az a szemét? Várjunk csak...baszki, én voltam. Szívás -kacagott fel erőltetetten. Éljen a néma csendben való sírás. Éljen az, hogy amikor megpillantom a medvét, amit Harryvel vettem, még jobban sírhatnékom lesz...
- Tudnád adni Harry-t? -kérdeztem én is erőltetetten. Remélem nem tűnt fel neki, hogy zokogni készülök.
- Persze, tessék. HARRY GYERE MÁR!!! -üvöltött fel a srác, majd furcsa zajokat követően megszólalt Harold.
- Na szia! Mi a helyzet? 
- Miért velem teszi? -törtem ki most már hangos bőgésben, amit jómagam is szégyellek, mert ha valaki sír, az gyenge, és én nem akarok gyenge lenni, de már vagy huszadszorra esek pofára Szöszi miatt, ami nem jó dolog...sőt, elszomorító.Göndörke sajnos nem tudott mit tenni a "sssh, ne sírj, nem éri meg"-ezésen kívül.
- Nyugi! Lélegezz azért!! Hahó Kristen! Ott vagy még?! Ki trombitál a házban?
- Orrot fújtam, hülyegyerek -nevettem fel, miután kifújtam az orrom, letöröltem a könnyeimet, és lenyugodtam.
- Na, ne tráromkodj! -utasított rendre Hazza.
 - Mi az, hogy tráromkodni? -nevettem fel kérdőn, mire kaptam egy "TE NEM TUDSZ A TRÁROMKODÁSRÓL? JÉZUS!!!". Aztán megmondta, hogy ez azt jelenti, hogy a trágárkodást és a káromkodást összevonta. Értelmes kölyök -Harry? -szólaltam meg megint. "Hmm?" volt a válasza -Hiányzol! Meg a többiek is - motyogtam halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy a fiú egy "óóóó, aranyos vagy!!!" beszólással díjazhassa.
- Figyelj, mennünk kell, mindjárt kezdődik egy koncert, viszont ne szomorkodj! Még beszélünk, szia -nyomta ki a hívást. Engem azonban most hidegen hagyott, hogy elköszönni sem volt időm, mert a "ne!"-ről eszembe jutott, mikor 16 évesen vörös hajat akartam. Nem olyan vörös-vöröset, hanem barnás-vöröset. Anya azt mondta, hogy majd ha elmúltam 19. Van rá lehetőségem. Plusz, úgy is untam ezt az unalmas barna hajat, legalább dobjuk fel egy kicsit. Ötlettől vezérelve lerobogtam az étkezőnek kialakított helységbe, ahol anya dolgozott, s elkezdtem azzal támadni, hogy "hívj egy fodrászt, hívj egy fodrászt!". Szegény anyám szerintem sokkot kapott hirtelen felbukkanásomtól. Részben, mert még nem is üdvözöltem, részben azért, mert a fülébe ordítottam. Van ilyen.
- Miért akarsz fodrászhoz menni? Jó így a hajad, szép barna -emelte rám tekintetét, egy pillanat erejéig, hogy végig tudjon mérni, majd hogy újra a megtanulandó TV-s szövegnek szentelje figyelmét.
- Be akarom festetni. Meg amúgy is töredezik a vége. Nyugi, levágatni azért nem akarom. Na jó, egy picit. Így is, legalább a hátam aljáig ér. Légyszi -hajoltam le anyához, hogy szemébe tudjak nézni.
- Jól van, legyen, keresek neked egy fodrászt, viszont csak hétfőn tudom felhívni? A szerda jó lesz időpontnak? -nézett rám, miközben elővette a laptopot a földön pihenő táskájából, s felnyitotta. Heves bólogatásba kezdtem, ami nálam az igen-t jelentette. Ha már úgyis a konyha egyik felében voltam (össze van vonva a konyha és az étkező), gondoltam eszek valami ehető kaját, így hát körbekémleltem a helyiségben. Találtam is egy eldugott részen némi ecetes chipset, ami a polc legfelső fokán volt, pár nehéz tállal, és egy hatalmas nyújtó deszkával. Azt hittem, könnyen le tudom szedni onnan. Hát tévedtem. Nagyon nagyot...ugyanis, a chips helyett az egyik tálat rántottam le, amit nagy nehezen el tudtam kapni, de seggre vágódtam. Idáig még oké. Onnantól már nem oké, hogy azt nem tudtam, a tál a többi tálat és a deszkát tartotta a helyén, így az összes megindult lefelé a helyéről. Én meg csak annyit láttam, hogy repül felém...repül! Zuhan felém egy nagyon nehéz deszka, tálak, stb. És a baleset előtt  annyi hagyta el a számat:
- Baszki.... -és zutty! Az összes potyogó tárgy ráesett a lábamra. Lábszáramra. Na. Anyám fél másodperccel a fájdalomtól való üvöltésem előtt megjegyezte: "Kristen, ne káromkodj!". Kösz! Fel sem nézett. Aztán, amikor olyan hangerőn kiáltottam fel, amiről magam sem tudtam, nem csak hogy idenézett, hanem ő is elkáromkodta magát. Ezalatt én azon voltam, hogy visszatartsam kitörni készülő könnyeimet. Félig-meddig összejött. Anya hirtelen sebességgel termett a lábamnál, hozzá akart érni. Azt hiszem, leharaptam egy ujját. Vicc volt, rácsaptam a kezére. Ez gondolom ráébresztette arra, hogy kórházba kellene vinni. Szóval, a nap tanulsága: ne legyél boldog előre. Mehetek vissza a kórházba. Akár éjszakákra is...éljen.


Oké, tudom, ritka szar rész lett, de muszáj volt összehoznom valamit. Rengeteg szóismétlés van benne, amiért elnézést kérek. Maga a fejezet történései is pocsékak lettek...-sajnálom. Azt azonban megígérem, hogy a 17. rész jobb lesz. Viszont, kérhetek tőletek valamit? Légyszíves írjátok le kommentben az ötleteiket, PLUSZ azt is, hogy hányadik epizódban akarjátok, hogy Kristen és Niall összejöjjön? Egyáltalán akarjátok?

xx Emma:3

Fifteenth Part: ...be Good Things

FOLYTATÁS 

 

 Hát, eléggé ijesztő egy kórházi ágyon ébredni, fájó fejjel. Valójában arra sem emlékszem, hogy kerültem ide...igazából a tegnapi nap sem rémlik. Jézusom! Egyáltalán tudom a nevem? Kristen Payne, oké. Ez megvan. Most azt ellenőrizzük, hogy mennyi idős vagyok. Szóval, 1994. április 16-a, szombat, ekkor születtem, tehát most 19 vagyok. Ezt jó tudni. Mi van még? Na jó, összesen ennyi rémlik, ami nem olyan jó 

dolog. Van ilyen. Amúgy meg kell jegyeznem, ez a kórházi szoba nem is annyira vészes. Csak a szokásos, fehér falak, az átlagosan kényelmetlen ágyak, minimális fényt beengedő ablakok...de legalább TV-m van! Ahhoz pedig kellene a távkapcsoló, ami tőlem egy kissé messze van. Túl messze. Két méterre. Jó, az éjjeliszekrényen van, de lusta vagyok. Valaki! Adja már ide a távkapcsit! Távkapocst! Távirányítót! Remote Contorlt! Van más szó rá? Érzékelőt. Azt csá. Oké, kell valami, ami leköti a figyelmem. Rágjuk a körmünket. A hajunkat. Gondolkozzunk. Ez jó terv, de min. Beszéljünk...a spagettiről. Finom. Ketchuppal még inkább. Hú, azt hiszem, elkaptam Jade-től a "Ketchup-kórt". Az olyan, hogy lassan már mindenhez azt kezdünk el enni. Húshoz, krumplihoz, ketchuphoz, chipshez, leveshez, tésztához, komolyan mindenhez. Na, most éhes lettem. Bárcsak lenne valami kaja! Mondjuk húsgolyó, mert azt mindenki szereti. De akár túrótortát is hozhattok. Krémlevest. Á, tökmindegy, csak adjatok valami ételt! Vagy megeszem a hajam. Pff, vagy nem. Mikor mostam meg utoljára? Az íze alapján bő másfél hete. Ha hazaérek, első dolgom lesz, hogy megmosom. És majd málnás illatú balzsamot is teszek rá, mert akkor ha megrágom -mármint a hajam-, klassz málnás íze lesz. Álmodozz csak, Kristen. Viszont, ezek az ósdi gondolatok nem vonják el figyelmemet a kórház-feelingről. Legalább egy orvos bejöhetne! Egy kevés kajával. Várjunk csak! Én bőszen próbálok vega lenni, de a "nem-vega-Kristen" az ínycsiklandozó húsgolyókra gondol! Ejj, Kristen, /a nem-vega/ inkább képzeld el, ahogy finom retket eszel. Bah, azt ki nem állhatom. Jó, legyen brokkoli. Sóska. Répa. Keksz. Tiramisu. Gyümölcsös torta. Kekszgolyó. Húsgolyó. Nem fog menni! Túl finomak a húsok ahhoz, hogy vegetáriánus legyek. Viszont olyat eszek, ami egykoron élt! Evett, kakált...ez igazán guszta volt, Kris. Tudom, Kristen, ezért mondtam. Peeeersze, Kris...na jó, ne kérdőjelezzetek meg. Szóval igen, az a csirke élt! Vagy kecske, tehén, birka, mókus...mókus? Ki eszik mókust? A kínaiak. Erről jut eszembe, egyszer rendeltem egy tök jó gatyát, meg is jött. DE kínai méretben! Milyen szívás már, hogy minden jó cuccot a kínaiakra terveznek! Ráadásul a modellcsaj tuti anorexiás volt. Lógott a lábán a gatya! Jó, bevallom, visszanéztem a képeket. De hogy másról is beszéljünk, azt hiszem, imáim meghallgatásra találtak, mert bejött egy doki, csak sajna kaja nélkül. Sebaj, ez is valami. 

- Jó napot, dr. Turner vagyok. Hogy érzi magát? -miféle kérdés ez? Az orvosok általában úgy kezdenek, hogy helyes, fiatal krapekok. De ez itt egy csotrogány! Haja sincs! Van vagy legalább 50 is. Remélem, azért tud is valamit...

- Fáj a fejem -közöltem amolyan "adjon valami gyógyszert, vagy hisztizek" stílusban. Hát, gyógyszert nem kaptam, azonban kérdéseket annál inkább. Feltett legalább 15-öt,viszont ebből maximum 4-re ha tudtam a választ. Éljen az emlékezetkiesés! Hurrá.

- Rendben, azt javaslom, aludjon egy keveset, addig értesítjük valamelyik hozzátartozóját. Tudna egy telefonszámot mondani? -vett elő egy tollat, felkészülve az írásra, míg én riadtan keresgéltem memóriámban egy rendes mobilszámot, mígnem fedetlen alkaromra tévedt a tekintetem. Jobb mint a semmi, gondoltam, majd lediktáltam a kezemen ékeskedő számot. Ha még az is eszembe jutna, kié...addig viszont aludjunk!

- Skylar! -ültem fel hirtelen az ágyban. Igen, alvás közben beugrott, hogy Skylar számát adtam meg az orvosnak, így valószínűleg ő fog idejönni. Amúgy az alvás tényleg hatott, mert csillapodott a fejfájásom, és még az is eszembe jutott, hogy Niall. Konkrét, mi? Nem, azért beugrott pár olyan dolog, ami eddig nem "jött felszínre". Ha értitek.
- Igen? -szólalt meg egy vidám hang, valahonnan mellőlem.
- Jézus! Muszáj ijesztgetned? -néztem oldalra, ahol megpillantottam a vigyorgó Skylart, kezében egy muffinnal és egy cserepes rózsával. Vajon gondolatolvasó? Csak mert az éhhalál szélén állok, erre ő jön, és hoz egy finom süteményt, amit mindjárt meg is eszek. Illetve, ha ideadja.
- Nézd, hoztam neked békítő ajándékot! -közölte, majd felpattant -akkora lendülettel, hogy felborult alatta a szék- , és az ágyamhoz lépve átnyújtotta a két tárgyat. Pontosabban, a növényt meg a kaját. Azonban én még mindig csak értetlenül néztem, hiszen nem értettem, milyen "békítő ajándék", és minek az nekem.
- Szóval...ezeket miért is hoztad?
- He? -nézett vissza rám "értelmet sugárzó" tekintettel, mire elismételtem, nem emlékszem a tegnapi napra -Ja! Hát az úgy volt, hogy éppen felhívtad a haverodat, mikor én kivettem a kezedből a telódat, kinyomtam a hívást, és elkezdtem szórakozni a mobilodon, amiért megharagudtál, és szét akartál verni, de én elrohantam előled, ki a suliból, te meg utánam, viszont elvágódtál, méghozzá pont fejre baszódtál, szóval valszeg' agyrázkódásod lett. Tessék, egyél -hadarta el a sztorit, majd a kezembe nyomta a nasit és lerakta a virágot az éjjeliszekrényre, majd leült az ágyam szélére, s kíváncsian figyelte, ahogy tanulmányozom a sütit.

 - Ezt te sütötted? -kérdeztem,miközben éhesen vetettem rá magam a sütemény körüli muffintartó papírra, ami akadályozott az evésben.
- Aha, miután hívott a doki -vont vállat, mialatt széles vigyorral figyelte szenvedésemet - Nincs kedved megkérni, hogy szedjem le?
- Nincs -utasítottam el kecsegtető ajánlatát, majd letéptem a papír felét. A többi nem jött le -oké, segíts! -átnyújtottam a kaját, s hátradőltem az ágyon, ami nyikorgó hangot hallatott. Viszont, Skylar hamar leszakította az evést meggátoló izét, így végre rávethettem magam. Persze a sütire, nem a fiúra. Ki gondolna ilyet is...hiszen csak egy tök helyes fiú ül mellettem, aki éppen csomót köt a hajamra. Oké, ennyit arról a dologról, hogy "nem tetszik Skylar". Tévedtem. -Amúgy hogy-hogy bejöttél? Azt hittem, átpasszolod másnak a látogatási lehetőséget -mosolyodtam el utolsó hülye szavaimon.
- Hát -kezdett bele, miközben kibogozta a csomót, s összekócolta eddig nem annyira vészesen kinéző hajamat -Először nem is tudtam, hogy ki az a Kristen, aztán leesett, hogy te voltál az tegnap, aki énekelt, és mivel a bulin nem akartál velem dumálni, ezért gondoltam, itt megtörlek -röhögött fel. Fogalmam sincs min. Viszont annyira idiótán viselkedett, hogy én is nevetgélni kezdtem. Éljenek a vicces emberek!
-  Oké,unatkozom -nyögtem fel, pár óra röhögcsélés után. Plusz a kajám is elfogyott. Már csak a rózsa maradt. Vajon, ha megeszem, Sky megharagszik?
- Na, akkor majd én elszórakoztatlak -vigyorodott el, majd felállt az ágyamról, és idióta ugrabugrálásba, meg ilyen baromságokba kezdett. Igazán röhejes volt, ahogy megpróbálta adni a "vicces vagyok, bazdmeg"

szerepet, kisebb-nagyobb sikerrel. Habár néha annyit röhögtem rajta, hogy elhatároztam, na akkor én most lefotózom. Készségesen beállt valami izé pózba. Előnyös kép lett, mondhatom. Viszont, tudjátok mi a furcsa? Jó, honnan is tudhatnátok...szóval, hogy eddig minden fiúval, akivel voltam -mindegy, hogy jártam-e, vagy csak flörtöltem vele- olyan érzésem volt, mintha meg kellett volna felelnem. Értitek, tökéletes haj, profi smink, menő ruhák, stb. De most, hogy egy olyan emberrel beszélgetek, aki tele van tetoválásokkal, van legalább 2 piercingje, fura stílusa, ez teljesen kiesett. Szó szerint, leszartam, hogy kócos vagyok, hogy a tegnapi ruhámban ülök itt, hogy nem mostam fogat, és hogy a muffinról rám is ragadt egy kis krém: nem, vele végre rendes embernek érezhettem magam. És, mikor véletlenül "jobb kint, mint bent" elven...ezt hogy lehet szépen megfogalmazni. Á, tökmindegy, böfögtem egyet -végtelenül lányos cselekedet-, inkább csatlakozott, és próbáltuk meg elböfögni az ÁBÉCÉt, mintsem kiröhögött volna. Már legalább 4 órája hülyéskedtünk, mikor megpillantottam egy hangszert a falnak támasztva. Mivel irtóra kíváncsi vagyok /aki kíváncsi hamar megöregszik...és lám, már 20 vagyok. Leszek/, persze rákérdeztem:
- Min játszol? 
- Gitár -feküdt el a kényelmetlen matracon, így barna szemeivel most már végig tudta pásztázni arcomat, ami elég feszélyező lett fél perc után, hiszen én törökülésben ültem, s néztem le rá, ő meg fekve bámult.
- Játszol nekem valamit? -kérdeztem, hiszen csodálkoztam, hogy annak ellenére, hogy ő azt mondta, DJ-zni szeret, még gitározik is. Ezen ki lehet igazodni? Ha nem, bocs emberek.
- Ja -felet rövid válasszal, majd odament a gitártokhoz, és kiszedte belőle a hangszert, amin -teljesen meglepődtem- semmi dísz nem volt. De hát az ő dolga - Oké, ezt én írtam, és még sosem adtam elő lánynak, szóval... -biztatóan bólintottam egyet, jelezve értem, és csendben hallgatom végig - Coffee and Cigarettes, are my only escape... -kezdett bele a dalba, mint mindenki, először csak halkan, majd a közepétől már rendes hangerőn énekelte. Én valójában mindig is csodáltam azokat az embereket, akik egyszerre tudnak gitározni, vagy játszani valamilyen hangszeren, miközben énekelnek. Nekem maximum ez dobon menne; vagy még ott sem. A számról, meg a hangjáról az a véleményem, hogy úl jó volt ahhoz, hogy csak ilyen könnyű dalokat énekeljen! Persze tudom, nagy cucc, hogy ő írta egyedül, meg minden, de sokkal nehezebb zenék kellenek neki. Ja, mondom ezt én, aki szintén ilyen szinten jár. Mikor befejezte, rájöttem, véleményt kellene mondanom, szóval el is kezdtem:
- Mikor akarsz fellépni velem? Csak mert ez kibebaszott jó volt -bókoltam neki, amit egy szerény mosollyal fogadott - Oké. Kérdezhetek valamit?
- Már kérdeztél -vigyorodott el, pakolászás közben.
- Oké, akkor most kérdezek valamit. Neked nincs valami álmod? Olyan, amit még kiskorodban döntöttél el, vagy nagyon szeretnél? -húztam fel térdeimet, és könyököltem fel rájuk.
- Én szakács akarok lenni, de persze anyámék ügyvédnek akarnak. Képzelj csak el öltönyben, amint éppen tárgyalok -röhögött fel úgy, mint aki maga sem hiszi, amit mond -És te?
Hát, az én álmom jóval komolytalanabb, hiszen az ember 19 évesen már nem ez akar lenni....
- Mindig hercegnő szeretnék lenni! Tudod, olyan hosszú, dögnehéz ruhákban császkálni, koronával a fejünkön, azt kántálva: köszönöm, cseléd. Tudom, ezzel az angol királynőhöz kéne mennem, de hát válság van -nevettem el magam - Amúgy hol tanulsz? Gondolom nem nálunk, mert ott még sosem láttalak...
- Burnsben járok bentlakásos középsuliba. Csak anyámékat jöttem meglátogatni -tényleg! Én miért nem középsuliba mentem? Mert anya azt akarta, hogy "legyek okos". Na meg, állítása szerint az egyetemen nem énekespalánták tanulnak, hanem jó tanuló, kitűnő érettségijű gyerekek. Komolyan, értem én, hogy ez minden szülő álma, de nem az ő jövőjük! Ez olyan, mintha elleneznék a tetoválást, pedig az is az én testemen van. De hát van ilyen.
- Jó napot, fel kell tennem még pár kérdést -csörtetett be a doki,s mintha csak célzást tett volna, Skylar fel is állt, majd megkérdezte az orvostól, holnap még bent maradok-e, mert akkor hozna valami ruhát -Igen, még kivizsgáljuk, tehát a holnapi napon bent tartjuk -éljen. Zsírkirály. Dumáljatok úgy, mintha ott se lennék...kösssz. Mire feleszméltem -ásítottam egyet, szóval rám tört a fáradság, és kérdőn néztem körbe- Sky szokásosan vigyorgó fejével találtam szemben magam, aki két másodperc után adott egy puszit, felkapta cuccait, s lelépett. - Nos, látom jobban van, úgyhogy kezdjük is az elején...a legelején -vette kezébe a jegyzetlapját a doki, s sorban feltette az összes kérdését. Mire végeztünk, eltelt legalább két óra -Rendben! Még egy napot bent tartjuk megfigyelésre. Akarja, hogy felhívjam az édesanyját? -tett fele gy újabb kérdést, amitől belül idegbajt kaptam, viszont muszáj volt rendesen válaszolnom, különben bent tartanak még egy évig.
- Nem kell, de egy mobil jól jönne -rántottam meg vállam, amivel csak az volt a baj, hogy az orvos nem értette -Elkérhetném a telefonját?
- Tessék -nyújtotta oda nekem a tárgyat, amibe beleírtam kishúgom számát, aki pár másodperc múlva fel is vette:

A: Mit akarsz? He? Válaszolj!
K: Andy, én vagyok!
A: Ki az az én? Valld be, hogy te hívogatsz!
K: A nővéred, te majom!
A: Ja! Mit akarsz?
K: El kellene hitetned anyával, hogy a hétvégén valamelyik haveromnál alszom...
A: Hüm! Lehetséges...de cserébe kérek valamit.
K: Andy! Muszáj!
A: Miért is?
K: Mert csak!
A: Mondd, vagy beköplek.
K: De azt se tudod, mit csináltam! Á, mindegy...és ha kapsz pár új festéket? Tudom, hogy anya elvette a régieket.
A: Oké, akkor Catnél leszel. Ne felejtsd jössz egy festékkel! Na cs.

Nos, ez letudva -most már csak kellene valami elfoglaltság. Ha jól emlékszem, a tegnapi bulira vittem valami táskát, hátha megtalálom. De előtte kérek egy pizsamát.

                 Akkor nézzük: itt a mobilom. Le fog merülni. Itt van egy csomag rágó. Hát, együk meg egyszerre az összeset, mert az poén. Háhőjíííí! Ez mentolos! Fúú, baszottul csíííííp!!! Bocs a szóért, de leég a szám. Ha vizet iszom rá, elmúlik a halál-feeling? Nincs vizem. Úgyhogy utolsó szavaimat halljátok. Ja nem, találtam egy kissé felrázódott Sprite-ot. Mennyei! Isteni ízek! Ha meghalok, egy tucatnyi ilyen itallal temessetek el. 

Mondjuk California partján. Az klassz lenne. Basszus! Hiába papolok itt mindenféléről, attól még beleőrülök az unalomba. Á, alszom. Jó éjt mindenkinek, Kristen Payne üzeni a népnek, hogy...ELÉRKEZETT A LEGROSSZABB RÉMÁLMOTOK!! Muhaha. Erre ne, ismétlem ne, és még egyszer NE kérdezzetek rá. Hé! Teljesen elfelejtettem a ChatBoxot. Meg is nézem, amíg le nem merül a telóm. Jelszó. Mi is a jelszóm? Nem, nem Niall Horan...ja, megvan! Hopp, egy üzenet:

Waitinmyprincess: szia! Tudom, elég régen írtam, de összejöttek a dolgok. Veled mi újság? Írj hamar J.

Lusta voltam neki visszaírni, ezért csak kiléptem az oldalról, s már épp kikapcsolni készültem a készüléket, mikor jelzett, hogy SMS-t kaptam:

Na csá, milyen a kórházi ágy? Képzeld, lehet hogy valaki pont a te helyeden halt meg. Jó éjt, Sky

Kedves Skylartól, hogy elmentette a számát a telómba. Úgy hogy én nem is tudtam róla. Erre azonban válaszoltam. Fú, basszus, most félek:ss Neked is jó8 Kris

Na jó, akkor most kapcsolom ki a mobilt, s helyette alszok. Várjuk a holnapi napot. És üzenem Sky-on kívül mindenkinek, hogy jó éjt! ♥

Na, hát itt az új rész, remélem tetszett,bocs a szóismétlésekért, és az unalmas fejezetért, jövő héten megpróbálom hozni a 16.részt.Azt viszont még megjegyzem, hogy átgondoltam, és biztos nem 21 részes lesz. a blog. Legalább 29. Há, csak hogy ne 30 legyen. És pár kép Skylar-ról, csak mert kibebaszott helyes a kölyök ♥ u.i.: bocsánat mégegyszer a káromkodásért.

Na jó, komolyan annyi jó kép van róla, hogy nem tudnám az összeset berakni ide.Nekem a "Don't Worry, Be Happy"-s pólós kép tetszik a legjobban. De annyira helyes....ő az új férjem. Nem szoktam elárulni a szereplőket, de nála most megteszem: ha akartok még olvadozni tőle, írjátok be tökmindegy hogy hova, hogy Chris Drew, és kész!

           <-----EZ!!     

Fourteenth Part: Sad Things Going to...

Na sziasztok, újra! Pár hét, pár nap, pár évtized után, de meghoztam a következő részt! Éljen! Nem, amúgy rengeteg ihlet ragadott meg, míg "szüneteltem" -vagy amíg megpróbáltam a USB kábel segítségével feltölteni a telefonomat /megjegyzem sikertelenül-, így most ha:
- sok repkedés lenne az időben
- érthetetlen
- érdekes
- fura részek jelennének meg, akkor elnézést kérek. Oké, nem terveztem hegyibeszédet  tartani, csak annyit írok még le, hogy rájöttem pár dologra:

♥ Szeretem a rappet
♥ A 1D körüli felhajtás idegesít
♥ A horrorra akadva filmeken jót röhögök
♥ G, double E.G! Mi? Hopsz, nem ezeket akartam kiírni. Hanem ezeket:

►Szóval, milliónyit káromkodok...erről le kellene szoknom, mert habár szerintem vannak olyan részek, amikhez illik egy két beszólás, de a legtöbb lány nem díjazza ezeket. Vagy de, ki tudja! A lényeg, hogy mostantól kevesebb ronda szavacska lesz a blogban.
► Nem érdekel, mennyi olvasóm, vagy kommentelőm van, hiszen ameddig megnézik a blogot, és írnak véleményt páran, addig klassz! Tehát, nem lesz kommenthatár, ha akartok írtok, ha nem, nem, csak akkor elnézést, ha hisztizni kezdenék...
► Ha elérjük az 5000-es nézettséget, valamit biztosan kitalálok nektek -persze ha van kedvetek hozzá. Szóval amik szóba jöhetnek: kérdezz-felelek/ blogverseny/ vélemény/akármi. Bármiben szívesen benne vagyok, úgyhogy írjatok, írjatok, írjatok mindenféle ötletet! Partiállat! Na jó, nem húzom tovább az időt, jöjjön egy olyan rész, amiben sok-sok reális -amúgy ha valami izé kellene a bloghoz /na, de jól megmondtam...szóval ha mottó kellene/ akkor az lenne: írj reálisan, igyál pálinkát! Na jó, hagyom a szóvicceket -ezeken ki röhög??- és inkább JÓ. OLVASÁST. KÍVÁNOK.!

U.I.:köszönöm nagyon-nagyoooooon szépen a 6 feliratkozót -oké, így ez egy kissé furán hangzik-, hihetetlenek vagytok, mert mikor már újra hisztizni kezdenék, rájövök, azért iratkoztok fel, mert tetszik nektek. És ez megható! I ♥ Ya! :')

 

Üdvözlök mindenkit! Ez itt az Őrjöngjünk Kristen-nel Show! Mai témánk: mit csináljunk, ha egyszerre két fiú is bejön nekünk? A kérdésre a választ Jade Gillins és Cat Valentine fogják megadni! Nézzenek a reklám után! Igen, ez a nagy probléma. Hogy most egyszerre két nagyszerű srác is tetszik! Akik közül, nem tudok dönteni. Persze, ez rajtuk is múlik, hogy engem választanak-e, de ez most nem érdekes. Viszont, a megoldás talán az lenne, ha listát készítenék a rossz tulajdonságukról. Zsír, nézzük:

Niall: megsértődik. Sok húst eszik /vegetáriánus lélek vagyok...na jó, csak az akarok lenni, habár eddig nem nagyon jött össze/. Egy bandában énekel.

James: Sooooooo Loud! Túl hangos! Nem, de komolyan: ültünk a kávézóban, rendes hangerőn dumálgatunk, aztán mikor Haroldkával megkérdezzük, hogy "na és te a sört vagy a kólát szereted jobban?" akkor ordítva válaszol. De ennyi az össz. Legalábbis ezt véltem felfedezni röpke 3 óra alatt. Amúgy, hogy ha már szóbahoztam James-t, akkor hadd meséljem el röviden, hogy mi volt a Pink Pantheres incidens után. Szóval, leültünk egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy most szakított a barátnőjével, két napja költözött ide, és hogy senkit nem ismer. Erre én, kapva a lehetőségen, felajánlottam, hogy körbevezetem. Bizony, bizony, ugye milyen jó kis trükk? Izé, igen, tehát megadta a számát, aztán Harry is csatlakozott, mert eddig sokkolva állt. Na, így elszórakáztunk egészen addig, amíg Göndörkének lépnie nem kellett. Oké, innentől kezdve vagy csend volt, vagy kínos kétmondatos párbeszédek. Csodálkozom, ha felhív egyszer. De majd én! Meg is van a terv: holnap írok neki egy SMS-t, hogy nincs-e kedve összefutni valahol. Aztán, elvagyunk pár óráig, majd elköszönök tőle, és elsétálok, azonban, mikor ő is elindul, követem! Megszerzem a címét, majd eljegyzem, és végül családot alapítunk! Lesz egy fiunk, akit úgy fognak hívni, hogy Michael, Michael Jackson emlékére, aki nagyon okos lesz, viszont 16 évesen "leszarom" stílusú, és...hopsz, kicsit előre szaladtam. Na mindegy. Visszatérve az izgalmasabb részekhez, mikor hazaértem, anya egyből rám rontott, hogy kaptam két levelet, amik CSAK nekem szólnak, így ő nem nyithatta ki, és most azzal vádol, hogy "biztos drog van benne!!". Miért is lenne benne az? Á, a szülők fantáziája határtalan, úgyhogy hagytam a vitatkozást, miszerint "de anyaaaaaaaaaaa....gondolkozz már ésszerűen!", és inkább csak csendben álltam előtte, amolyan jókislány módjára, s hallgattam anyám kárálását. Aztán monológja befejeztével a kezembe adta a leveleket, és felküldött a szobámba, viszont előtte megfenyegetett, hogy a kulcslyukon át ellenőrizni fog. Külön lakás kellene. Meg kocsi. Meg egy állás. Esetleg KÜLÖN élet. Á, én már réééges rég feladtam a harcot. Ja, igen, a levelek! Mármint azok a levelek, amik a fán vannak...mert pár valahogyan, de berepült az ablakon november végén. Vajon ezt hogy csinálták? De most komolyan, 6 falevél bejött a szobámba. Köszöntek, elvettek egy almát aztán távoztak. Na jó, nem vagyok vicces, szóval a RENDES levelek: az egyik tuti, hogy valami hirdetés lesz, ugyanis az ittlétünk alatt eddig mindenki a családból -még Jade és Bruce is- kapott valamilyen reklámot, mondjuk "Vegyél autót! Miért?", vagy "Tanulj meg oroszul kedvezményesen". Emiatt ezt a borítékot hagytam a végére, és a vékonyabbal kezdtem. Mivel csak a nevem volt rajta -semmi feladó, cím, stb, csak a nevem- , ezért egy egyszerű rántással kettétéptem az egész papírt, amiből így egy ékszer és egy apró cetli esett ki. Oooooké, nézzük:aaaaaaaaazta! Egy teknős! Valaki nagyon tudja, hogy ez a kedvenc állatom! Mostantól örökkön- örökké ezt fogom hordani, és le nem veszem! Ráadásul...a kék a kedvenc színem! És egy kék kő egy teknősbe zárva! Zsír! De mint mondottam -be úriember-, egy üzenet is van benne, ami így szól, röviden, elmesélve: Liam írta, s az van benne hogy már vasárnap hajnalban utaznak, szóval már nem tudnak elköszönni /szerintem Niall nem is akar/ , de ezt a teknőcöt még elküldték, mondhatni "korai karácsonyi ajándéknak". És hogy Niall-tól tudják, hogy imádom a teknősöket, úgyhogy neki köszönjem.
                Most, hogy rájöttem, ezt részben Szöszi is adta, gondoltam küldök egy rövid "köszi a teknőst" üzenetet, azonban mikor elővettem a mobilomat, és blondie számát kezdtem keresni, sehol nem találtam -egyedül Haroldkáé volt meg. Na jó, ennyire hülye is csak én lehetek! Nem mentem el annak a számát, aki 3 hónapja tetszik. De James-kölyöké persze megvan! Éljen a szomorúság, a teknősnyaklánc, az óriás plüss maci, és egy szerelmes dal, amit persze maximum hangerőre tekertem, ezzel azt kinyilvánítva, hogy én most rendkívül szomorú vagyok. Amúgy aki kérdezi, annak mondom, hogy a dal Bridgit Mendler- Hurricane című zenéje volt. "Every time he smiles, I let him in again"....♥

Hejj-hó, hejj-hó, a vasárnap jó! Kész rímfaragó vagyok! Aki persze még mindig love-hurt-ban szenved, de ez mellékes. Amúgy tegnap nem bírtam magammal, és felmentem a Chatboxra, ahol örökös WaitinmyprincessJames is fent volt, így hosszú sorokban leregéltem neki problémámat, és egyszer véletlenül Niall nevét is megemlítettem, amit szerintem észre sem vett. Aztán, mikor a többiek megelégelték a folyamatos hurrikán hallgatását, betörtek a szobámba -kivéve anya-, majd Jade és Ands közösen próbáltak meg felvidítani, például csokoládéval, vagy egy speciális angol teával, amit amúgy rühellek, de ez is a rituálé része. Amúgy ezt a teát úgy kell elkészíteni, hogy rendes filter /nem feketetea/, sok cukor, nuku tej, citrom. Ééééééés a főatrakció.....RUM! Mármint aroma. Egyszer még Londonban kikotyvasztottuk ezt, és én komolyan rendellenes úton adtam ki magamból, ameddig Jade az egészet a földre köpte, filmbeillő mozdulattal. Na, de szóval, tehát a lényeg, viszont...ezt még hányszor játszom el? Na jóóóó, a lényeg: tegnap elfelejtettem megnézni, mi van a hülye hírlevélben, aminek meg is lett a következménye: anyám porszívózás közben előszedte, és egy óvatlan pillanatomban diadalmasan kibontotta, majd ötven év után adta csak vissza. Valójában semmi érdekes nem volt benne, csak egy "Az új Avon termékek 20%-kal olcsóbban érhetőek el! Vedd meg mihamarabb!" hirdetés volt. Hát oké, majd megveszem. Viszont, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy még csütörtökön leadtam egy tucat pólót meg pulcsit, hogy vasalják rá azt a feliratot, amit kipécéztem, és most, így vasárnap délután kettőkor felhívtak, hogy kész vannak a cuccok, vihetem az összeset. Szóval elmentem értük. És azt hiszem, ennyire sápadt még sosem voltam. A dolog nyitja az, hogy utálom a fehér színt. Bár van egy fehér Starbucks-os pulcsim, azt általában vagy hullafáradtan, vagy öntudatlanul veszem fel, de amúgy szarul is áll, viszont most ezt fel kell vennem az előadás miatt. Hurrá. Amúgy az a tervem, miszerint követem James-t, csődbe ment: én azt hittem, hogy elküldtem neki az üzenetet, így hát szorgos készülődésbe kezdtem. Csak az volt a gáz, hogy mire rájöttem, a telefonom olyan hülye volt, hogy nem küldte el. Szóval idegesen írtam egy "újabb" SMS-t James-nek, miszerint mekkora tahó, hogy nem válaszol? Na ja, ezt elküldte...de legalább felhívott! Igaz, eléggé távolságtartó volt -megértem-, de legalább megtudtam: béna vagyok. Aztán megbeszéltük, hogy a téli szünetben újra összefutunk. Éljen! És egyben: ne! Most mi lesz Niall-el? Mondjuk, eleve az volt a tervem, hogy megpróbálom elfelejteni, ha már ennyire vadbarom, de nem jött össze. Na mindegy.

                  Emberek! Eljött! December 5-e, a NAGY ELŐADÁS! Ami nem értem, miért nem szünet előtt van, de mindegy, a lényeg, hogy ma elmaradt a suli. Amúgy megértelek titeket, most azon csodálkoztok, hogy miért hagytam ki a többi napot. Erre egyszerű a válasz: gondolom senki nem kíváncsi arra, mi zajlott le a próbák alatt, vagy hogy hogyan énekelgettem hamisan a dalt, vagy hogy hogyan töltöttem szabad napjaimat /könyveket olvastam, megpróbáltam lefotózni egy kakaósbögrét, sikertelenül, telefonoztam, stb/. De a lényeg, hogy a parti miatt ma nem volt iskola. Így akár tizenegyig is aludhattunk volna. Volna. Hogy miért "volna"? Mert még nem volt főpróba, és mivel ma szabadnapunk volt, kilencre magunkhoz rendeltem az előadás tagjait. Köszönöm Kanada, hogy ez a ház nagyobb, mint a londoni! Szóval, legalább 30 ember nyüzsgött a nappaliban -ahonnan félretoltunk minden széket, asztalt, egyszóval bútort-, várva az utasításaimat. Mondtam már, hogy jó főnöknek lenni? Már ha mindenki engedelmeskedik.
- Oké, szóval! Hibák: Jade, luxus lenne hangosabban énekelni? -kérdeztem meg, még a legelején, tanulva hibáimból, miszerint ha a próbák végén mondom el nekik, tuti nem figyelnek -Jó. Cat! Nem kell mindig körbe-körbe forognod! Te meg ott hátul! Lehet hazamenni -böktem egy rendetlenkedő csaj felé, aki teljesítette kérésemet: angolosan távozott. De jó, most már 29-en vagyunk, plusz én. De ez így nem jó! Már kitaláltam egy alakzatot, ami már fent van egy ideje, nem változhat meg most! Jézusom, mit fogok csinálni? -Na jó, 10 perc és kezdés -ordítottam fel, majd félrevontam barátaimat, hogy hadd pánikoljak nekik -Most mi lesz? 8 óra, és előadás, ennyi idő alatt senki nem tanulja meg az új lépéseket, nekem meg nincs ötletem! És ez az eredeti tánc, nem lehet megváltoztatni!
- Jó, nyugodj le Kris! Miért is nem jó a 29 fő? -kérdezte meg Andre.
- Mert már meg van az alakzat! -ripakodtam rá. Hát, ja, én ilyen kis dolgokon is fenn tudok akadni. De ez most élet-halál kérdés! Várjunk...ha ez élet-halál kérdés, akkor egy igazi élet-halál szituban mi lenne az élet-halál kérdés? Szóismétlés? Á, dehogy!
- Nincs valaki, aki tudja még a táncot? -kérdezte meg Robbie. Erre megráztam a fejem, azonban velem egy időben Jade is megszólalt:
- Van.
- És ki az? -kérdeztük meg 2 perc hatásszünet után.
- Mi? Ja -eszmélt fel- Andy.
- A húgom? De hát...tényleg! Néha ő is besegített! ANDY! -kiáltottam el magam, mire mindenki felém kapta fejét. Hurrá! Viszont, a lány tényleg itthon volt, mert totál kócos hajjal, szinte még álmában lépkedett le a lépcsőn, amolyan "miafaszvan?" arckifejezéssel -Te mit csinálsz itthon? Nem suliban kellene lenned? Anya tudja?
- Lógok. És anya leszarja. Mit akarsz? -nézett rám. Így hát kivonszoltam a konyhába, és megpróbáltam meggyőzni. Szakállam, és ősz hajam lett, mire sikerült, de azért ötven év után belement. Szóval 20 perccel később már teljes gőzzel próbáltunk. És habár Ads nem a mi iskolánkba jár, de mint kiderült, jobb táncos bármelyikünknél, szóval megvan a 30. fő. Éljen!
                  A próbák egészen elhúzódtak, olyannyira, hogy 14:30-kor minden csaj hazarohant készülődni, a fiúk meg gondolom videójátékozni, vagy deszkázni. Mondjuk, mi is a készülődős csajok közé tartoztunk. Úgyhogy Jade, Cat, Andy és a magam társaságában felvonultunk összekészülni. Ami a sminkelést jelentette, ugyanis először a közös produkciónk kerül sorra, a többi meg csak aztán jön. De azért a saját előadásunkra viszünk ruhát. S a sminkelősdi hobbi jól jön, ha van pár olyan lány, akiknek elképzelésük sincs. Erre jó a jó öreg Kristen!
- Nézzétek! Lefotóztam a mestert -röhögött fel Jade. Hát ja, jó dolog engem fotózgatni, mikor magamat sminkelem, nem? Legalább jó fotót lett? Nem...

- Kösz, én is szeretlek! Na, de így jó?
- Igen, ez az eddigi legjobb sminked, de indulhatnánk már? -nézett rám
mogorván Jade. Úgy gondoltam, eljött a bosszú ideje, így egy "jaaaaaaaj de éééédes vagy!!!" szöveggel lassan megöleltem, majd direkt összeborzoltam gondosan belőtt séróját /az egészet kivasalta, kivéve azt a vörös tincset, mert azt behullámosította. De jól megmondtam! Szóval igen, aztán tupírozta, majd a szemébe fésülte/. Nem díjazta.
- De még fel kell öltöznöm, a hajamat is meg kell csinálnom! Te hogy lettél kész ilyen hamar?
- Öhm..Kristen, mind kész vagyunk -szólt rám Andy. Kösz szépen, most kapkodhatok. Na sebaj, gyorsan belebújtam a fehér pulcsiba meg a mellékes cuccokba, aztán simán kiengedtem a hajam, s jeleztem, én bizony kész vagyok. Így hát elindultunk. Érdekes, néhány szót rengetegszer használok, például így hát, azonban, kérdezte. Fura. Igazából ez nem annyira lényeges. Térjünk inkább vissza a sztoriba. Mire a sulihoz értünk, már észlelni lehetett, hogy a buli megkezdődött. Amúgy azt szeretem, hogy ezeknek a buliknak semmi közük az adott ünnephez, egyszerűen csak adnak egy lehetőséget a szabad partizásra, tanárok és aggódó szülők nélkül. Bár, nincs túl sok pia, azért mégis lehet önfeledten szórakozni. Mondjuk ha van egy fiúd...Mindegy. Az egész épületben üvöltött a zene, mindenféle fények viillództak /tisztelet a szervezőnek/, táncoltak a diákok, stb. Ez még tíz percig tartott, amikor is egy 22 év körüli csávó lépett az emelvényre, amit színpadnak alkalmaztak, majd bemondta, hogy a partizás előtt nézzünk meg pár előadást. Na ja, mindenkinek egy egyöntetű "fúúúúúúúj!" volt a válasza. Elnézem nekik, mert nem tudják, hogy énekelni fogunk. Mindegy, végül minden tagja a produkciónak felszökdécselt a "porondra", majd beálltunk abba a bizonyos alakzatba. Addig az énekesek megkapták azt a mikrofont, amit nem fogni kell, hanem mint a Skype mikrofont, felrakod a fejedre, és kész. Aztán, olyan két óra helyezkedés után, mindenki megtalálta a helyét, így -megint egy így- elkezdhettem beszámolni. De a kételyeitek előtt még elmondanám azt, hogy a CD, amin a dal karaoke változata van, már réééges-rég le lett adva. Akkor: az "egy-két-há-négy" után elindult a zene, amit először senki nem ismert fel. jó kezdet, mondhatom. Nem, aztán mikor elkezdtem énekelni /bevallom, már megint attól rettegtem, hogy elfelejtem a szövegem, hamis leszek vagy ilyenek/, szinte az egész terem tapsolni meg füttyögni kezdett. Nem mondom, sokan ismerhetik Michael Jacksont! Mert persze hogy tőle választottam egy dalt, amihez még a táncot is betanultunk, órákon keresztül. Na jó, igazából csak azok csaptak nagy zajt, akik tudták, hogy egy Jacko dal lesz, meg akik ismerték, a többiek csak azért éljeneztek, hogy beolvadjanak. Gondolom...
- Tryin' to live without your love, is one long sleepless night.... -jött a második refrén. Azért bevallom, elég nehéz úgy énekelni, teljes 3:8 percet, hogy közben ügyelned kell arra, hogy ne ess pofára, ne lihegj a mikrofonba, hogy tiszta legyél, hogy teljesítsd a mozdulatokat rendesen, és még sorolhatnám mire kell figyelni, azonban az egész olyan jó érzés, ahogy állsz a színpadnak kialakított  téren, és te irányítod az egész előadást, mindenki rád figyel, és legfőképpen azt csinálhatod, amit szeretsz: énekelhetsz. Bár, nem hiszem, hogy valaki a sztiptízelés miatt állna a helyemre, de mindegy. Amúgy a tánchoz vissza térve: én eredetileg szörnyű táncos vagyok. Viszont ezért az előadásért még szaltózni is képes lettem volna. Hát igen;szóval ezt adtuk elő,  persze többen. Értelemszerűen azért voltak 30-an a házunkban. Igazából többet rizsázok magamról, mint magáról az előadásról, de nem az erősségem ilyen részletesen írni róla, elég ha tudjátok, miről van szó: - I WANT YOU BACK!!! -kiáltottuk az utolsó sort az egész teremmel együtt. Mondjuk a diákok szemével látva ez egy egyszerű megnyitó, viszont szerintünk egy nagyszerű előadás volt. Ki mit gondol, döntse el magában. Vagy írja le véleményét egy lapra, tegye borítékba és címezze annak, akit érdekel. Hú, de menő szövegem van, hallod! Oké, befogtam. Az éneklés amúgy teljesen kifárasztott, így fújtatva, lihegve, piros arccal szökdécseltem le a porodról. Mindenki a tesi férfi-női öltözőbe sietett, részben mert melegük volt, részben meg azért, mert hoztak ennél jobb cuccot. Én is velük tartottam, hiszen még hátra van egy produkciónk...miért használok ennyi érdekes szavakat? Á feladom! Tehát: átvettem az előre összepakolt ruhát /nem szeretem a káoszt és a rendetlenséget!!/, amik nagyok egyszerűek voltak: szürkéskék póló, ami fénylik a rajta lévő csillámok miatt, meg egy csőfarmer, aztán kész is, majd elindultam, hogy átverekedjem magam a tömegen. Zsír, egy smároló pár. Egy ölelkező pár. Egy...azok mit csinálnak? Jézus ereje! Így hogy lehet táncolni? Az...az a nyelvük? Most kettő van egy embernek, vagy mi? Egek ura! Blahh, hányok. Amúgy olyan táncot láttam, hogy a csajnak és a srácnak a karja teljesen ki volt oldalra nyújtva, és úgy pörögtek, hogy közben a nyelvükkel izéltek. Öhhizé....talán ezért nem áll senki mellettük. Ez nem ér! Még egy szerelmes pár! Mi? Még százhúsz!! Nem egy...de most komolyan, csak nekem nincs pasim? Nem, Cat-nek sincs. Várjunk csak! Még is van...ma mindenki smárol? Még Jade és Beck is! Á, hagyjuk. De azt hiszem, sietnem kellene, mert a DJ-s csávó épp most mondta be, hogy akik énekelni fognak, azok menjenek a színpadra.
- Hahó! Andre? -néztem körbe reményvesztetten, de mivel semmi válasz nem érkezett, ezért inkább elindultam egyenesen előre, azonban egy óvatlan pillanatomban valamelyik retardált vadmajom teljes erőből nekem jött, leöntött a kezében lévő pohár tartalmával, és még fel is lökött.
- Jól vagy? -mikor kinyitottam eddig a rettegéstől csukva tartott szemem, egy egész helyes kölyköt véltem felfedezni, egész közel hajolva az arcomhoz. Heee...éljen.
- Idióta! -könyököltem fel, amitől viszont most az orrunk ért össze a csávóval, hála annak, hogy nem mozdult, inkább tovább fürkészett -Khm, esetleg?
- Ja, bocs -állt fel rendes pózba, majd kinyújtotta karját, abból a szándékból, hogy ő most majd felhúz. Kösz nem, még újra leönt, letépi a pólóm, vagy valami ilyesmi -Most haragszol?
- Komolyan kérdezed? -pillantottam fel nedves ruhám elemzéséből -kóla lesz rajta. Vagy fanta. Vagy valami- értetlenül. Azonban a srác tényleg komolyan gondolhatta, mert még csak el sem vigyorodott, néma kussban várta válaszom -Nem, nem haragszom!
- Huh, akkor jó! Amúgy Skylar vagyok! Te meg az a csaj, aki énekelt! Tök klassz hangod van, bár én DJ-zni jobban szeretek, csak a csávó nem engedte, hogy én kezeljem a.... -kezdett dumálni teljesen felesleges dolgokról, aminek végét nem bírtam megvárni, ezért inkább közbevágtam:
- Én Kristen vagyok, utálok DJ-zni, és azt hiszem, mennem kellene.
- Várj már! Előbb igyál valamit! Mondjuk ezt itt -nyomott a kezembe egy műanyag pohár diétás kólát. Alapvetően semmilyen kólát nem szeretek inni, viszont amolyan "mit vesztek -max pár fogat" alapon belekortyoltam -Szerintem nekünk együtt kéne járnunk -tűnődött el. Hogy MI? a fasz? Ezt most tényleg nem gondolhatta komolyan! Nem is ismer! Meg aztán, nekem két srác is tetszik, köszönöm, nem kell harmadik. Amúgy szegény srác, akinek azt hiszem Skylar a neve, megszívta: meglepettségemből az összes számban lévő innivalót az arcára köptem.
- Öhm, bocs. De EZT te sem gondolhatod komolyan! Most őszintén: te mit csinálnál a helyemben?
- Felhívnálak -jelentette ki, mire lenéztem a jobb kezemre: király, ráfirkálta bűnronda kézírással a telefonszámát. És még csak észre sem vettem! Várjunk...egyáltalán honnan szerzett tollat? Ja, megvan, kivette valaki füle mögül. Hogy ezt honnan tudom? Most tette vissza. Én lépek. Különben is, megvan Andre, plusz ez a kölyök most egy totál másik dologgal kezdett foglalkozni. Kissé szétszórt! De majd én megjavítom! Mi? Felesleges, nem tudtok kiigazodni rajtam. Viszont inkább irány a színpad! És most várjunk unatkozva egy órát, amíg mindenki lebőg. Hurrá.

               Na,na,na come on! Na,na,na, come on!Igen, ha rájöttetek, ha nem, ez bizony az S&M-Rihannától. Ami egy tipikus bulizós dal. Amire minden diák ugrál. Amin mindenki tombol, iszik, énekel, valami. Még az osztályom is -amúgy én tulajdonképpen melyik osztályba járok? Mert már elvégeztem a gimit...mondjuk ez nem az, de mindegy. De azért örülnék még egy szalagavatónak- jól szórakozik! Csak én nem! Oké, ehhez a netnek is köze van, meg Niallnek. És valami hülye qrvának is. Idióta...na jó, elmesélem. Üljetek le a nagypapi ölébe. Mi? Inkább a nagymami ölébe csüccsenjetek! Szóval, az előadásunk ritka szar lett. Engem teljesen lekötött a három kölyök, ezért az It's Countdown helyett It's winter timeeee!! -ot énekeltem, majdnem eldobtam a mikrofont, és egyszer véletlenül el estem. Andre meg a röhögés miatt rontott el ötven hangot, így az egész hamis lett. De a végére már inkább nevettünk, mint dalolásztunk, de mindegy. Ennyit arról az álomról, hogy egy menedzser rám talál a YouTube-ra feltöltött videóim alapján, és sztár leszek. Na csá álmok! Tehát: miután felléptem egy kólával leöntött pólóban, elindultam, hogy én is igyak valamit. Hurrá, igen, szereztem narancslevet jégkockával. Menőőőcsávó. Aztán félrevonultam, hogy nyugodtan SMS-ezzekl Haroldkának, aki pont a dalunk közben írt valamit. Mialatt megnyitottam az üzenetet, eltűnődtem, lemossam-e a Skyler fiú telefonszámát. Végül arra jutottam, lemosom. Semmi kedvem hülye idegen csávók mobilszámát hordozni a kezemen. Ja, Jade meg tuti hogy leszólná, úgyhogy marad a hidegvíz+szappan kombináció. Na, akkor: megnyílt az SMS tartalma, megnyitottam, mert egy internetes cím volt, és belekortyoltam a poharamba. A cím: Új lány Niall Horan életében? Hát igen, kedves unokák -célzás az "üljetek a nagymami ölébe beszólásomra-, az italom fele a képernyőmön kötött ki. Kösz, mire letöröltem, a mobilomat valahogyan kikapcsoltam. Még ötven év volt, mire újra működni tudott. Szóval a netes cikkben arról írtak, hogy látták Niall-t egy ismeretlen lánnyal mászkálni, és mivel elég közeli viszonyban /értsd: ölelés, kézfogás/ voltak, a barátnőjének tippelik. Ch, még hogy barátnő! Ráadásul ez a csaj a képen -mert kép is van- hátulról is ocsmány! Ooooké, Kristen, ezt te sem gondolhattad komolyan! Tök szép! De amúgy: barátnő mi? Adok én neked! Fel is hívom Harry-t, és megüzenem neki, hogy szórakozzon mással, én erre nem vagyok vevő! Várjunk csak...itt egy másik, részletesebbnek tűnő link! Nézzük, mielőtt ordítok: áhááá! Röviden: látták többen is a mi kedves Szöszinket egy bizonyos Aubrey Cox nevezetű hölgyikével, aki éppen egy puszit adott "barátja" arcára. Még mit nem! És most, hagyjatok! Ki kell töltenem valamin haragomat! Meg is van: bosszúáradat! Kezdem: khmm! Ó, hogy baszna meg titeket a rézfaszú nyuszi! Baszott volna ketté titeket egy háromfaszú csernobili kecske, és élvezett volna rátok! Hogy rágtatok volna kókuszdiót! Kellett a repedtsarkú kurva anyádnak világra basznia! Most siránkozás jön: Niall miért nem engem választott? Én is vagyok ennyire cuki! Édes, vicces, és aranyos vagyok, nem egy bunkó seggfej! Áááárgh! Elkérem Haroldkától szöszi számát! Igen, a kisbetű a büntetése! Írok is: Harry! Kérlek add meg Niall számát, hadd üzenjek neki valami kedveset! Még MA! Kösz. Na ja, aranyos üzenet. De néha hajlamos később átküldeni valamit! Nekem viszont most kell! Amúgy két percen belül megkaptam. Csak az volt a bökkenő, hogy nem tudtam, mit írjak neki. Azt hogy: "ez nem volt szép!" vagy hogy "NIAAAAAAAAAALL!!" ezt mind hörögve és üvöltve. Ja, ehhez fel kellene hívnom. De előtte megnézem, ki ez az Aubrey Cox. Köcsög....Áááá, ez nem fer! Még szép is! Tiszta Eleanor. Akit mondjuk élőben sosem

 láttam, mert Louis hülye volt bemutatni, de mindegy. Szerintem kicsit hasonlít. OHÓ! Találtam eeeeegy...Twitter-profilt! Még nekem is több követőm lenne! Vagy nem, mert neki van 1,432,320 követője, hála Niallnek. Húúú...milyen izgi! Nézzük, miket szeret. Szeret balettozni. What time is it? Balley time! Gyerekek...na jó, talán emiatt vékony. Aztán, állítása szerint Los angelesi, de mindig is Bostonban akart élni, ezért

átment oda. Ami angliában van. Ki a franc megy angliába, ha egyszer a Nagy Alma egy részén él? Vadmarha. Oké, kedvenc énekese...na ne! Nenenenenenene! Csak ŐT ne vedd el tőlem! NEEEEEEE!!! Adjatok egy sörétest! Egy tőrt! Valamit! Ez nem lehet igaz! NEM lehet pont Michael Jackson a kedvenc énekese! Mutatok még pár képet, és döntsétek el, ki a szebb. Ch, én jobb vagyok nála!Na ugye! Hülye ribanc! Ja, az üzenet. Hm. Mondjuk legyen az, hogy, részvétem. Vagy hogy egy seggfej vagy. Vagy...nem!Én nem szólhatok bele! Végül is az ő dolga...de belül összetörtem. Szíven ütött. Most megyek, és mély depresszióba zuhanok. Viszont, komolyra fordítva a szót, tényleg tök szarul esik. Eddig abban a hitben éltem, hogy "hűű, tuti bejövök neki", meg "ha megcsókol, vagy majdnem, akkor szeret", de ilyen módon rájönni kicsit égő. Ráadásul úgy lépett le, hogy el sem köszönt! Bár...a kép pár napja készült, Londonban. Akkor viszont...a turné igaz, hogy Angliában kezdődik, de nem a fővárosban! Meg, a turné 27-én kezdődik. De. Hm. Oké, ez őrültség! Komolyan, és ha átmentek még pár holmiért? Vagy ha csak előbb utaztak, de előtte még kaptak pihenési időt? Nem tudom, az a baj...mert azt tudom, hogy biztos nem Anglia fővárosában kezdődik el. Pontban 27-én. Nem Londonban. Nem december 3-án. Vajon...most vagy átvertek, vagy nem tett jót ez a narancslé. Mindegy, azt hiszem egy újabb üzenet jött Haroldkától. Ez egy hangüzenet lesz. Ha megnyitja...na! Ez...meglepő vita Niall és Liam szájából. A hadarást nem nagyon értem meg, mert rohadt gyors, viszont annyi tiszta: arról veszekednek, hogy Liam fel akar hívni engem, hogy tisztázza a helyzetet köztem és Szöszi között, aki azzal védekezik, hogy ha az előbb említett felhív, én tuti felhozom azt a lányt témának, és nem akarja, hogy megtudjam: neki bizony barátnője van! Nem fogok hisztizni, nem fogok hisztizni! Oké, nem hisztizni fogok, hanem mondjuk belerúgok valamibe. A terv készen áll: irány az öltöző! Ott békében lehet rugdosni. Let's go! Bocs emberek, akiket indulatosan fellöktem, de hát ha valaki mérges...jé, az ott Robbie! Nekem integet! Na most ha elszaladok, vajon követ? Nem hiszem, mármint akkor nem, ha a női öltözőbe megyek. Bár, ki tudja. Talán bemászik az ablakon. De ez most tök mindegy. Amúgy monológom közben nem párolgott el dühöm. Inkább nőtt, mert visszahallgattam a két srác vitatkozását, és rájöttem: Niall. Egy. Balf*sz. De én fel nem hívom! Oké, most hogy beértem a női öltözőbe, elment a kedvem a törés-zúzástól. Nézzük: engem gyűlöl, utál, rühell, ki nem állhat, viszont amint elmegy, máris összeszűri a levet valami jöttment libával. Ezt a fiúlogikát!Értelmes...de fogadok, hogy alig fog kapcsolatuk 3 hétig tartani /a 3éves fordulójukon már nem ezt mondanám.../! Zsír. És most? Jó, hogy elment a kedvem a bulizástól, de hazamenni még nincs kedvem. Úgyhogy két lehetőség maradt: beülök a vécébe és ott szomorkodok, vagy mondjuk elmegyek egy olyan bárba, ahol rendes piát is adnak, és italba fojtom bánatom. Hm...oké, a második lesz. Viszont, kellene egy társ. Meg is van:
- Csá, Andre........!

Na, a végére is írok valamit: remélem élveztétek, ha nem, erre is csak azt tudom mondani: lehet kritikát írni, vagy azt, hogy basszon meg a rézfaszú nyuszi Jó éjt emberek, annyit kérek, hogy erre a részre mondjatok véleményt, hogy folytassam-e?! Köszönöm <3

Xx Emma:3

Szünet

Sziasztok! Oké, a címből gondolhatjátok, hogy semmi jó hírrel nem szolgálhatok -de minek is beszélek többes számban? Hiszen ha egy ember van, aki most ezt olvassa. A mostani bejegyzésbe minden blogos problémámat belesűrítem, így a hisztizés, káromkodás, bosszúforralás és egyéb hangulatjelző dolgok sem maradnak el. Figyelmeztetlek Téged, kedves EGY olvasó, hogy ha nem vagy kíváncsi a karattyolásomra, akkor most nézd meg, mi is ennek a résznek az értelme: SZÜNETELTETEM A BLOGOT! Hogy miért? Nézzük elsősorban az érveimet, és az ellenérveimet:

Érvek: -mert senki nem olvassa
- az utóbbi három részt, pontos számítás szerint, megnézték....42-en. Ez, régebben egy fejezet minimálnézettsége volt. Kösz szépen! MOST MIÉRT KELL ELBASZNI A HANGULATOM?::""c És egy részhez volt KETTŐSZÁZAS MEGTEKINTÉS IS!!!!!
- nuku komment -kivéve egyet
-a sztorimat szarnak érzem

Ellenérvek: -rengeteg ihletem van

És ennyi az érvekből. Most jöjjön a többi cirkusz....csináltam lapokat. Oldalakat. Különböző nevekkel, például Szereplők, Megjelenés, vagy Írjatok véleményt -amihez megjegyzem, semmi nem jött, de ezt majd később-. Sőt, az egyikhez külön kértem a segítségeteket!!! Hamarosan születésnapom lesz, de neeeeeeeeeeeeem, tinektek kurvára nehéz betekinteni a frissítésekbe! Szerintetek mit érzek? Amúgy sincs valami jó kedvem -na vajon kik miatt?- de ez különösen lelomboz. Plusz még, mindjárt elérjük a 4000-es határt -amit más két nap alatt ér el- ÉS NEM FOGJUK! MERT BEZÁROM A BLOGOT, HÁLA AZ OLYAN SEGGFEJEKNEK, AKIK NEM ÍRTAK VÉLEMÉNYT! Szóval én szörnyen boldog lettem volna, ha elérjük, mit tudom én, csináltam volna játékot, vagy versenyt, díjat adok, s a többi, de hát ezt most megszívtátok, mert nemhogy semmi ilyen, hanem még rész sem lesz! Na! Amúgy erről a dologról annyit, hogy tényleg nem hozok addig újabb fejezetet, amíg minimum öt -IGEN BAZDMEG, JÓL HALLOTTAD, ÖT DARAB KIBASZOTT KÖCSÖG KOMIT KÉREK!!!!- megjegyzés nem kerül nem ide, hanem MINDENHOVA! Első résztől kezdve az oldalakig, és csak hogy közöljem, AZ ÉN MEGJEGYZÉSEM NEM SZÁMÍT!!! Persze, attól még lehet, hogy benézek, és írok is egy kevéske részt, de nem rakom ki. Há, ezt most beszoptátok! Oké, a káromkodásokat nézzétek csillagként. Tehát: akkor visszatérve az oldalakra: kértem szépen tőletek, hogy segítsetek keresni valamit....hát kösz, EGYIKHEZ SEM jött hozzászólás. Ez ütött szíven. Nálatok az a szokás, hogy ha valaki azt kéri:help, ti leszarjátok? Jó, belátom, mivel alig jöttetek fel a szünetben, sőőőőt, azelőtt ide benézni, ezért valószínűleg nem vettétek észre. De akkor is jogosan káromkodom! Meg hisztizek, meg orditozok! Húúú, ezt hosszú i-vel kellett volna írnom, de nem érdekel. Bár ezt leírni hosszabb volt, mint kijavítani, de mindegy. És akkor, ami a legjobban zavar:

KOMOLYAN ENNYIRE POCSÉK A BLOG? Mert én tudom, hogy ez a világ egyik legszarabb AWLW1D-je, de ennyire? Először mindenki kommentelt, nézte meg faszom tudja miket csinált, most meg: AZ ÚJ RÉSZT HATAN MEGNÉZTÉK! ÉS ABBÓL SZERINTEM VÉLETLENÜL ÉN KATTINTOTTAM RÁ ÖTSZÖR, EGY MEG ELOLVASTA, de lusta volt véleményezni. Balf*sz. A másik meg: összesen kaptam három díjat. Abból kettőt adott más, egyet meg a barátnőm. De értem én, hogy egy díjas bejegyzést nem muszáj végigolvasni, de akiket megjelöltem, AZOK ÍRJÁK MÁR MEG, HOGY köszönöm! Nem luxus?! Én szerintem ennyi voltam mára, és egy időre is, annyit még hozzá fűznék, hogy csalódtam bennetek, de egyben köszönöm is azt a 10 komit ami össz jött a részekre, plusz azért is szeretnék kösz-t mondani, hogy olvastatok, és az írásomnak hála sokkal jobban tudok fogalmazni. Bár, a beszéd két agyrázkódás után szarabbul megy, de ez nem lényeg. Akkor: kérnék minden egyes bejegyzéshez öt kommentet, ha nem jön, akkor többé sosem lesz rész, maximum egy utolsó befejezésképpen. És én nem akarok a véleményetekért könyörögni, de ha ennyire semmibe vesztek, muszáj.
Xx Emma:3

P.S: jó csütörtököt!:33

Thirteenth Part: Mucsu Maci

Oké, nem tudom mi van veletek, mert az előző -tizenegy- részhez jött egy komment, és 20 nézettség. A legtöbb majdnem kétszáz! Mi bajotok? Ennyire szar lenne? Na mindegy. Amúgy, a 14.-15. rész az ihletem miatt hamarabb fog jönni.
Xx Emma:3

Oké, én most fogadom meg, hogy többé sohasem tanítom meg sem táncolni, sem énekelni a társaságunkat! Hogy miért? MERT: Jade ellenszegült, és nem akart táncolni. Andre viszont, ő talán túl sokat is táncolt, úgyhogy végül ordítva kellett vele közölnöm, hogy maradjon a seggén, és várja meg, míg sorra kerül. Cat pedig, ő mindenen vihorászott, mialatt Robbie azon hisztizett, hogy rálépett Rex-re, akit véletlenül hagyott a földön. Mi Beck-kel azon voltunk, hogy rávegyük Trinát, inkább csak táncoljon éneklés helyett. De, ami a legidegesítőbb, az az, hogy Sikowitz segítség helyett inkább átült egy asztalhoz, egy kókusszal, és kigúnyolta a választott zenét. A sulipszichológus meg felkeresett egy igazi pszichológust, mert sokkot kapott a társaságunkon. Így nem csoda, hogy mikor öt óra, 17 perckor beestem az ajtón, nem az volt a legelső mondatom, hogy:
- Sziiiasztok tündérbögyörők, milyen napotok volt? hanem az, hogy:
- AKI HOZZÁM SZÓL AKÁR EGY MONDATOT IS, ANNAK ÉN RÁGOM KI A MÁJÁT! -sem Bruce, sem anya, sem a húgom Andy, sem Harry nem díjazta. De egyszer én is lehetek ilyen, nem? Amúgy mit keres itt Haroldka? Oké, most azt hiszem, megyek és elbujdosok, mert megaláztam magam egy világsztár előtt. A bujdosás alatt azt értem, hogy felmegyek a szobámba, és ChatBox-ozok. Ez jobb, mint bármelyik más közösségi oldal. Bár én egyiken sem vagyok fent, mert a Twitteren úgy is csak bántanának, hogy "mit képzelsz büdös r*banc, lenyúlod a pasimat, Louist?". Pedig én egy, nem nyúlom le, kettő nem vagyok sem ribanc -eddig egy barátom volt, Oliver, még 15 évesen jöttünk össze a gimiben, ő volt minden első dolog, azonban az egyetem miatt szakítanunk kellett, mert ő azt hiszem, Oxfordra ment, én meg valami helyi kis szar helyre-, és végül három: nem Loui-ra fáj a fogam. Hú, na ez hangzott ribancosan...a facebook meg unalmas.
- Ó, nézd, egy újabb üzenet! -üvöltöttem fel, miután bekapcsoltam a gépemet, és lecsekkoltam a ChatBox-ot. Természetesen Jameswaitinmyprincess-től jött, habár eddig mással nem is beszélgettem. Az üzenet tárgya az volt, hogy küldött egy számot, azzal a címszóval: mondd el a kezdőbetűd nevét! Most! Vagy előbb beszélj meg tanulni, aztán verebelj a csiripeknek...! Hát igen, én jól szórakozok rajta. Csak az a gáz, hogy gondolom most, mivel megmondtam neki, találgatások hada fog érni Ától Zéig. Várjunk csak! A zé nem magánhangzó...egyáltalán van KZ-s név? Szerintem nem, maximum csehországban. Urduban...izé, az talán egy nyelv lenne, nem ország? Mindegy. Egy kicsit elkalandozhattam, mert arra eszméltem fel, hogy Göndörke az ágyam mellett áll, a laptopon váltott üzeneteimet nézegetve. Egy "hé!" kiáltással rávetettem magam, ezzel azt követelve, adja vissza a gépet. Hát, nem jött össze, mert nem csak, hogy leejtette, hanem még egy "olyat tudok, amit te nem tudsz" vigyort is megeresztett.Erre az össz reakcióm:
- Te mindig zakót hordasz?
- Tudom, irigykedsz, mert én még mindig ilyen fess vagyok, nem úgy mint te! -na ez a mondat felbőszített. Arra akar kilyukadni, hogy nem vagyok elég 19 éveshez méltó? Miért? Talán nem vagyok elég sportos? Esetleg nem vagyok elég lányos? Túl lányos? Sokat olvasok? Keveset randizok? Csak teát iszom? Ez baj? MIVAN?! Ezt szóvá is tettem, viszont válasza meglepett -Ha az lennél, elhívnád a kis James hercegedet randizni!
- Hé, honnan tudod a nevét? -hadonásztam a karommal, mire odaköpött egy "ahaahahaha, megbízható forrás"-t. Csak szerintem fura Styles? Á, már megszoktuk -Amúgy miért is jöttél?
- Azért, mert ugye huszonhetedikén elmegyünk, és kábé márciusig nem is találkozunk, szóval szeretném, ha lenne egy emlékünk neked. Szóval szombaton érted jövök és szerzünk egy új konzolt az XBoxhoz. Ahha, mint a ChatBox -jelentette ki vigyorogva, pontosan úgy, mint aki biztos abban, hogy igent fogok mondani. De miből gondolja ezt? Mert nekem jobb programom is van, ahelyett hogy egy álruhás kölyökkel mászkáljak! Ez felségsértés!  Amúgy igent mondtam. És amúgy -mennyi amúgy! - miért is pont Hazza jön? Niall is elkísérhetne! De....istenem, már megint Niall! Pedig pontosan elhatároztam, hogy megpróbálok "kiszeretni" -ez de szánalmasan hangzik így leírva- belőle. Ja, próbálok.
- Izé, Styles, én megértem, hogy élvezed a helyzetet, miszerint kutakodhatsz a holmijaim között, de hahó, szombaton találkozunk, és addig még aludni is szeretnék, meg amúgy is, miért vagy még itt? -néztem felé, olyan fél óra után. Addig a fiú megnézte a képeimet, szétbarmolta az ágyam, megigazította a haját a tükrömben, felforgatta a ruhásszekrényem tartalmát, kiöntött egy üveg vizet, és válaszul csak annyit mondott, hogy -Hát aludj! -de hogy, ha itt koslat mindenfele?! Na mindegy, nyolcra végül sikeresen elüldöztem, de azelőtt még megbeszéltük, hogy szombaton kilenckor találkozunk -ő álruhában- itt, a ház előtt. Éljen. Minek is ekkor? Talán van valami programja? Feladom, ezt a kölyköt én soha az életemben nem fogom kiismerni...
                       Mivel a csütörtök és péntek az unalmas sulin kívül a próbákról és a Pink Panther Coffee-ban való lógásról szólt, ezért inkább egyenesen a szombatra térek:

      

Még mindig imádlak pulcsi!

                        Ne. Ne! NE! És még egyszer: NE! Ismétlés: Neeeeeee....pont mint a könyörtelen, rohadék ébresztőóra. Ő is rákezdi reggel...reggel? Hajnalban, hogy brr! Brr! BRR! Két perc múlva: BRRRRRRRRBRBRRRRBRBRBRBRBRRRRR!! He! Szerintem, én ma fogom tartani a Megöllek-napot, pont mint Grumpy Cat. Zsémbes macska. Zsémbes Kristen. Ugyanaz. Nem fogom ecsetelni reggeli tevékenységemet, legyen elég annyi, hogy először a fürdőben intéztem dolgaimat, aztán ruhát kerestem -fehér pulcsi! Imádlak!! -végül meg lementem a konyhába, és ettem egy almát, sunny-side up eggs-t -tükörtojás. Ami fried eggs is lehetne, de nem értem miért bonyolítom túl-, ittam teát, aztán kávét, végül szereztem fánkot, ami azt hiszem, megromlott, és végül előkerestem az egyik fullcapemet, -amit eddig még sosem hordtam, de 3 napja elkunyeráltam Bruce-tól, aki csak azzal a feltétellel adta oda, hogy ha hordani is fogom, úgyhogy most bizonyítanom kell neki - majd kimentem a ház elé, persze fázva. De legalább sietett a mösziő. Úr. M'lord. Mylord. Milord. Uram. Oké, hagyjuk. És hogy hogy köszöntöttem Styles-t? Természetesen egy nagy zsibbasztóval. Aztán elindultunk, de előtte rávettem, hogy két óra múlva, ha törik, ha szakad, ha van emlékem, ha nincs, de elmegyünk a sulis haverjaimmal szinte már törzshelyünkké vált Pink Panther-be, és szerzek egy teát.
- Harry! Nézd! -kiáltottam fel, egy óra szüntelen keresgélés után. Egy óriási plüssmackó volt kirakva egy hatalmas fém kosárba, és teljesen egyedül volt. Persze, hogy megsajnáltam, hiába egy maci.

Mucsu Maci ♥

- Egy mackó? Komolyan 19 évesen komolyabb dolgokat kellene...IRÁNY AZ ÁLLAT! -ordított fel, majd megragadta a karomat, és a plüss felé kezdett rohanni. Igen, orra buktam. Á, ne zavarjon senkit. És á, nem vérzek. Joey Tribbiani! Szeretlek, kölyök. Ez nem tudom, honnan jött. Viszont, mikor a fiú nagy nehezen kirángatta Mucsu Macit -máris elneveztem, kb mint egy óvodás-, szinte kitéptem a karjai közül, majd szorosan megöleltem. Talán tényleg kellene nekem egy pasi. Boyfriend. Barát. Csávó. Fiú...oké, van több szinonima? Göndörke azonban éppen azzal volt lefoglalva, hogy egy mesteri fotót készítsen rólam, amint egy plüsst ölelek.
- Ezt megvesszük! Nincs vita! Na meg, ha itt hagyjuk, magányos lesz -töröltem meg a szememet, színészien, amivel megpróbáltam rávenni, egyezzen bele. Ötödszörre sikerült meggyőznöm. Mucsu Maci az enyém!!
                A fizetés után Harry végül belement, hogy megmutassam neki a sulis haverjaimmal már szinte a törzshelyünkké vált /ezt már másodjára mondom/ helyet. Aaaaaazaz: hölgyeim és uraim: A PINK PANTHER!!! Hát nem klassz? Egy rohadtnagy plüssel kell beülnöm a kedvenc kávézómba, egy kapucnis, télen napszemcsit viselő kölyökkel. Sebaj! Alig pár száz ember fog megismerni....
Viszont, a ciki dolog az volt, hogy nem fért be az ajtón. Így Haroldka kívülről tolta, én meg belülről húztam, hátha sikerül bejuttatnunk, de nem jött össze. Végül, egy egész helyes srác vette át a helyem, és Mucsu Maci hasát összenyomva berántotta az épületbe. Még szerencse, hogy csak néhányan lézengtek a kávézóban.
- Wow, kösz szépen -töröltem meg a homlokomat, kifejezve azt, hogy elég nehéz dolog volt eme hatalmas küldetés. Úgy érzem, mindenféle értelmetlen dolgot hadoválok itt össze-vissza. Vagy ez a tök cuki sráctól van? Azta, ez az eddigi legértelmesebb gondolatom édes pasik közelében. Haladás Kristen, haladás. Amúgy...csak hogy magamban megjegyezzem, már vagy egy perce csak szemezünk a kölyökkel, habár még a nevemet sem tudja. Aj, be kellene mutatkoznom. Oké, vajon kézfogással, vagy integessek, esetleg puszi? Neeeeeeeeem, azt a sarkon álló személyek szokták csinálni. De akkor? Megvan! Ha egy intéssel véletlenül megérintem a vállát, az tuti nem probléma! Hajrá! -Izé...amúgy hogy hívnak? Csak mert az én nevem egy Kristen. Hopsz, csak simán Kristen! -valósítottam meg a tervemet. Jézus! Komolyan, eddig rendesen ment az angol, de most már valami szörnyű. JÉZUS!! És a fiú csak kanadaiul tud? Egyáltalán a kanadaiak kanadaiul beszélnek, vagy Amcsi angol, angol angol, román, cseh, szlovák, arab, urdu, Günter?! Várjunk csak! Miért beszélnének csehül? Ez hülyeség! Mi?! Oké, bocsánat mindenkitől, de a névtelenhelyessrác-tól teljesen elmegy az eszem.
- Szia "csak simán Kristen" -röhögött fel, amitől rögtön rákvörös lettem -James vagyok!
- Szia Jame....várj csak! Jamest mondtál? -itt bólintott egyet. És most, kivallatás Kristen-módra fog következni, ami azt jelenti, hogy megtudakolom, van-e ChatBoxa? És vele dumáltam-e? És mi  a kedvenc színe? És hogy megadja-e a számát? És hogy....visszaadja-e Mucsu Maci leszakadt karját? Igen, a sok huzavonától leszakadt. Szóval: - Amúgy...van ChatBox-od? Vagy inkább twitterrel nyomod? Mert szívesen bekövetlek! Miután csináltam egyet -javítottam ki magam. Reménytelen. Tuti el fogom üldözni. Jéé, itt van Harry Horan is! Hopsz, az Styles....na jó, tényleg meghülyültem. A legjobb barátom nevét felejtem el.
- Nincs, és twitterem sincs. Inkább fotózok! Magamat...ja, nem kell szerénykedni -nevetett fel megint. Istenem, de édes mosolya van. Oké, a két fiunk neve Harry Harry Stlyes-ról, a másik meg Davis. Az egyik barna hajú, és fekete-barna szemű lesz, a másik meg. Na ITT álljunk meg! Szánalmas, hogy a jövőt tervezgetem. De a gyerekeink neve az nagyon jó....csöndben maradok, esküszöm!
- Figyelj, nincs kedved meginni velem egy kávét? -tettem fel a kérdést, amibe egyhamar bele is egyezett, úgyhogy Göndörkéről tudomást sem véve leültünk egy asztalhoz a medvével, majd hosszas csevegésbe kezdtünk. És egész idő alatt feledésbe merült Szöszi.....na, haladás!