Seventeenth Part: No school, no adventures

A fenti képet sajnos át kell javítsam: NO SCHOOL ALL WEEK! Hurrá...most erre mit mondjak? Ülhetek...pontosítok dögölhetek egész nap az ágyon, laptoppal a nyakamban, egy bizonyos Waitinmyprincess James nevű kölyökkel csetelve. Hogy miért? Nos, mivel ebből a pár kusza szóból, amit mondanék, nem értenétek meg, ezért elmesélem mi volt két napja:

Ugye, odáig világos a sztori, hogy a lábamra esett mindenféle szar cucc? Oké. Tehát, nem tudtam rendesen, illetve ordítás nélkül lábra állni, így hát anya ügyesen megoldotta, hogy menjünk el a kocsiig; fogott egy széket, nagy nehezen rápakolt -mármint engem-, s kitolt a kocsihoz, miközben én azt hajtogattam, hogy "fáj, fáj, fáj, fáj...". Senkinek nem kívánom, hogy ez történjen vele, mert egy kicsit nagyon fáj. Mondjuk, az üvöltésem miatt lejött mindenki az emeletről, Andy, Jade és Bruce, ami feszélyező volt, de legalább megembereltem magam, és elhallgattam. Visszaemlékezve, most már csak röhögni van kedvem furcsa viselkedésemen. De hát ez van. Visszatérve, a történetre, nagy nehezen beszálltam a kocsiba, anyával együtt, ezek után pedig rögtön a kórházba mentünk -ezen a héten már másodszorra. Várjunk! Ma milyen nap van? Hétfő...akkor szombaton jöttem haza, és még aznap újra bent voltam. Éljen. Az intézményben (sajna) várni kellett fél órát, mire elkészült a gipsz, meg úgy általánosságban befutott az orvos. A jelenet így zajlott:
- Jó napot kívánok, dr. Turner vagyok -nyújtott kezet a doki anyának.
- Charlotte Hobbs -fogadta el a felkínált kart, nem szó szerint. Azért meg kell mondjam, kissé rosszul érintett, hogy anya nem a Payne nevet használja. Bár, az apa vezetékneve, akitől anyu már elvált szóval megértem. Vagy...nem! Mi van, ha tőlem/tőlünk is elvárja, hogy "Hobbs"-ok legyünk?! Akkor engem Kristen Hobbs-nak fognak hívni, Andy-t meg Andrea Hobbs-nak! Jézus! Jó, annyira nem szörnyű név, mondom annyira. A bemutatkozás után még dumáltak ilyen sablonos dolgokról, én addig meg élveztem az elég nagy adag fájdalomcsillapító hatását. Aztán jött a feketeleves, amikor is az orvos megkérdezte, javult már-e az állapotom. Anya meg csak nézett, mint borjú az új kapura, hogy "ez meg mégis mi a francról beszél?". Dr. Turner velem szemben állt, úgyhogy próbáltam neki olyan filmekbeillően jelezni, NE MONDJON TÖBBET, mégis folytatta:
- Hát Kristen-t ma engedtük haza, ugyanis eddig agyrázkódás miatt bent volt, két napot... -ééééés a halál beállta: 2013. december...hányadika van ma? Na, akkor számoljunk: a buli volt...ötödikén? Yes, azaz csütörtök. Ezek szerint péntek volt 6. és ma van hetedike. Tehát: a halál beállta 2013. december 7., délután 16.27. Khmm. Üdvözlöm kedves nézőinket, ez itt az országos híradó. Szomorú haláleset történt Kanada egyik kórházában, egy bizonyos Kristen Payne-ről van szó, akivel anyja végzett felkavaró tüzes pillantásával -közlik majd a tv-ben. Oké, persze, ez nem teljesen igaz, mert anya csak meg próbált ölni a pillantásával, de nem tudott. Fú, most örülök, hogy nem varázsló. Vagy Darth Vader.
- Öhm. Szabad egy pillanatra? -kérdezte meg az orvostól, aki zavartan bólintott, s diszkréten elfordult. Amúgy egy szójáték: a diszk réten nyúl rohangál! Értitek! Diszkréten= diszk réten! Hagyjuk... - Kristen! Miről beszél az orvos?
- Hát, az úgy volt, hogy... -kezdtem bele a mesélésbe. Hiába, anya előtt nem lehetnek titkaink. Végül mégsem kerültem a híradóba halálért, mert anyu megbocsátott. Gáláns személy. A gipszet is sikeresen rárakták a lábamra, olyan egy óra küszködés után, viszont akadt egy kis bibi: MEGINT bent kell aludnom. Hipp-hipp hurrá. Legalább csak egy éjszaka, holnap meg már mehetek is haza. Habár ebben az egészben van egy jó dolog: az orvos kiíratott a suliból egy hétre, addig meg fekvőgipszesnek nyilvánított. Felőlem, én nem vitatkozom. Egy szerencsém volt ezen a napon: feltöltődött a telóm, amit magammal hoztam.

Még nem mondtam milyen mobilom van, igaz? Nem mintha bárkit is érdekelne, de egy nagyon szexi kis Sony Xperiám van, fehér hátizével. Ez jó, meg minden, de a képernyője a seggre esésem következtében -mindig a farzsebemben hordom- elrepedt. Van rajta egy, az egész kijelzőn végig húzódó repedés! Ez szörnyű! Istenem....amúgy az eredeti hátterem nem ez, hanem Spongyabob és Patrick, de mindegy.
       Unatkoztam. Lefotóztam a mesteri lábamat. Nagyon vonzó, igaz? Várj! Álljunk meg egy percre! Miért kérdezem azt tőletek, hogy helyes-e a lábam? Gipszben? Jézus, ez röhejes! Egyszerűen fantasztikus, hogy mikre képes az unalom. Na gyóó -*jó- inkább válaszolok a James nevezetű kölyöknek.

A válaszom az, hogy szia J. A kórházból írok...ma szabadultam ki, és tértem vissza újból. Két napja agyrázkódásom volt, most meg eltört a lábam. Mármint a lábszáram. És kérhetek egy tanácsot? xx K. Elküldve. Ezt a telefonom mindig egy kis "ding" hanggal jelzi, amit imádok. Olyan aranyos! Viszont, úgy látszik James is online van, mert röpke 4 perc alatt visszaírt.
- Na, hát Kristen, én most megyek, reggel érted jövök, hozok váltóruhát, addig lehetőleg maradj ilyen ép, ne csinálj semmi butaságot -jött be a szobámba anya, hogy elköszönjön. Eddig azt hiszem a doktorral beszélgetett.
- Szia anya! -intettem mosolyogva, majd adtam neki egy puszit, s megvártam míg távozik. A szoba kivételesen nem volt üres, hanem egy másik lány is velem volt, méghozzá lila hajjal. Szerintem nagyon szép lány, illik hozzá az a piercing. Kíváncsi voltam James üzenetére is, de a csajszi jobban érdekelt, főleg az, hogy miért van itt, így letettem a készüléket, amit ezen pillanatig a kezemben tartottam, majd apró vigyorral az arcomon fordultam felé -Hali! Kris vagyok!
- Szia, Bailey -köszönt vissza kislányos hangon, és amint kiejtette nevét, elmosolyodott. Jó, tudom, ez hülyén hangzik, de tényleg mosolyogni kezdett.
- Te miért vagy bent? -kérdeztem rá, amolyan "csapjunk a lecsóba" elven.
- Veseműtétem volt, szóval köszöntsd ez egyveséjű Bailey-t. Neked gondolom a lábad tört el -állapította meg, miután elmondta bentléte okát. Szegény! Liamnek is 1 veséje van...saaaaad - Nyugodtan chatelhetsz, én el vagyok -mutatta fel a hajszínéhez passzoló lila MP3-lejátszót. Vállat vonva megnyitottam a ChatBox alkalmazást, majd elolvastam James üzenetét:

Waintinmyprincess: az szép! Nagyon fájt, mikor eltört?  gondoltam válaszolok neki, más dolgom úgy sincs. 
singer416: ááá, túl lehet élni! Én még csak nem is sírtam. torzítottam el a valóságot, amin nevetnem kellett.  
Waitinmyprincess: képzeld, én is mondok egy izgi dolgot: barátnőőőőőőőm van! 
singer416: azta! Grat! És hogy hívják? Amúgy meg éppen találkát akartam kérni tőled, de így már nem annyira tetszetős az ötlet....
Waintinmyprincess: Aubrey-nak. Miért nem? 
singer416: hát, izé...mert nem akarom, hogy a csajod kinyírjon. Aubrey. Niall barátnője is Aubrey. Biztosan véletlen. Nem hiszem, hogy Niall azzal töltené a mindennapjait, hogy ChatBoxozik. Baszki...állj! Emlékeztek még Harryre? Amikor átjött, hogy rávegyen, vegyünk valami búcsúajándékot? Nos, hát akkor mondott valamit erről a James nevű srácról. De mi van, ha nem is Niall? Lehet, hogy Liam. Neki a középső neve James. Niallé is az. De az előbbinek barátnője van, régóta. Bár az is megeshet, hogy egy tök másik személyről van szó. Akkor Harry honnan ismeri? Mégis, mi van, ha Niall az? Hiszen minden nyom arra utal, hogy ő az! James is elutazott, Niall is. Jamesnek is csaja van, Niallnek is. Bakkker, három kával! Akkor én ezek szerint Niallnek hisztiztem Niallről? Ezen a ponton muszáj volt óriási nevetésben kitörnöm, amin Bailey furcsán nézett, engem azonban nem zavart! Végül a narancssárgán villogó telóm képernyője térített vissza a valóságba. James/Niall írt!  
Waitinmyprincess: haha, nem hiszem, hogy kinyírna. Jó fej. 
                            hahó, Kristen, ott vagy még? 
                            most kajak leléptél? Akkor ezek szerint magamhoz beszélek...király!  
singer416: itt vagyok, bocs. Tudsz várni egy kicsit? Valakit muszáj felhívnom!
Waitinmyprincess: persze!  Gyorsan kiléptem az alkalmazásból, és előkerestem a névjegyzékek között Harold számát. Pár másodperc alatt el is indítottam a hívást. Arra számítottam, hogy legalább egy év, mire felveszi...tévedtem. 6 csöngés után bele is szólt:
- Kristen! Időeltolódás? Hajnali kettő van... -közölte álmos hangon. Más lányok talán szexinek találnák a reggeli/éjszakai hangját, engem hidegen hagy.
- Niall mit csinál? -idegesen kérdeztem tőle. Válasza az volt, hogy "megnézem". 
- Pötyög a kis gépén, azt hiszem... -itt kiabálás hallatszott, majd Niall hangja, ahogy azt mondja, "éppen csetelek, hülyegyerek!". - Ahá! Az a Chatbox dolog. Miért?
- Véletlenül nem egy "singer416" nevű emberrel beszélget? -tettem fel következő kérdésemet. 
- Niall! Kristen tudni akarja, hogy kivel csetelsz! Mondd meg! Mert kíváncsi! Nem érdekel sem a magánszférád, sem a titkos kapcsolataid sem, add már meg a nevét! Leszarom, hogy ez fair, vagy sem! Niall, ne akard! Bazd meg, csak hadd nézzem meg a nevét! Kurva anyád, elveszem -szerintem Szöszi visszakérdezett, aztán meg harcolni kezdtek. Éljen a telefonegyenleg csapolás 1D-módra! - Kristen! Megszereztem! Whoaaa, engedj el! Hájjááá, nesze neked kölyök!
- Baszki, fogjátok már be -szólt közbe Liam is -aludni akarok! 
- Aha, aludni. A csajoddal, mi? Alszotok, aha, aha -elképzeltem, ahogy Harry most húzogatja a szemöldökét. 
- Styles! Te csak kussolj! Ki van a vonalban?
- Kristen vagyok! 
- Szia Kristen! Milyen a suli? -jó hogy nálunk szombat éjszaka kezd lenni...akkor nincs suli.
- Eltört a lábam -kacagtam fel, mire Niall felüvöltött, hogy a csajnak is, akivel csetel. 
- Az szomorú, de most visszaadlak Stylesnak. Szia -köszönt el, s a hangokból ítélve átadta a telefont Harrynek -Pff! Alszanak mi? Na persze! Niall, ne nyávogj már, majd válaszol! Leszarom, hogy már 5 perce nem írt!
- Harry! Hagyj már aludni -hallatszott Louis álmos hangja. Azt mondom, enni ment. Éjjel. Félálomban. Csá.
- Bocs, Tommo, csendes leszek -suttogta Harold, cuki hangon. Ennyit a Larry Stylinson dologról. Arik - Szóval, igen, ez a név. De miért? 
- Azt majd elmondom holnap! Köszi, Harry, jó éjt! -búcsúztam el hálásan, majd letettem a kagylót, és elkezdtem válaszolni Niallnek:
singer416: itt vagyok, bocsi, elhúzódott a hívás. Azt mondod, nem falna fel Aubrey? Pedig szerintem igen szerintem jól döntöttem, hogy nem mondtam el neki, ismerem. Mert akkor itt sem beszélnénk, nem hogy telefonom, és azért szükségem van Szöszire, még úgy is, ha ő azt sem tudja, velem beszél. Királyság. Még folytattuk a beszélgetést, legalább 7-ig, amikortól Niallnek mennie kellett, valami "rettenetesen fontos tevékenység" miatt. Ő tudja...! A csetelés végeztével én is Bailey tevékenységét utánoztam le: elkezdtem zenét hallgatni. Túl sok zene van a mobilomon...legalább 50 szám, amik között van 3 éves is. Hejj, a jó öreg telefon az nagyszerű! Most, ha egy sorozatban lennénk, akkor kiírnák egy fekete háttérre, hogy *2 órával később*, de mivel mi nem egy sorozatban vagyunk, ezért csak megjegyzem, hogy két órája hallgatok zenéket, azaz 2 óra 120 perc, 50 zene meg nem tudom hány perc, a lényeg viszont meg van: áááááálmos vagyok. Ugye te is ásítottál? Mert én igen! Mondd, hogy te is ásítottál! Az olyan klassz lenne..oké, alszom. Jó éjt!

Na, hát ennyi lenne a szombati sztori, azóta kereken két nap telt el, szóval ma hétfő van. Kilencedike. Az egész napom azzal telik, hogy fetrengek az ágyon, felpolcolt lábbal, előttem a fehér laptopom -mutassak róla képet? Mutatok, mert olyan kis cukcsi! Meg mert képeket mutatni jó!-, amin órák óta pötyögök. Általában Niallel dumálok a ChatBoxon, vagy Jade-el, aki a suliban szórakázik az ő saját készülékén. Olyan is van, hogy a Szent és Sérthetetlen Skylarrel beszélgetek -úgy, hogy ő felhív. Unalmas az élet suli nélkül. Hiába mondja pár ember azt, hogy:

Sony Vaio. Nekem minden cuccom Sony? Annál jobb!

 
- Ejj, ha beteg lennék, egész nap csak MC-n lógnék! vagy hogy:
- Baszki, mikor leszek már beteg? én azt gondolom, hogy azért mégis jobb tanulni meg a haverokkal tölteni a szünetet, mint itthon dögleni, kockulni, meg apával telefonálni. Igen, végre, 4 hónap után felhívott!! Cool! Dumáltunk legalább 2 és fél órát, elmesélte, hogy a válás óta gyakran  utazgat más-más országokba, kedvtelésből. Állítása szerint volt már Afrikában, amiről az a véleménye, hogy nagyon szép és megható ország...elment Olaszba is, viselt sombrero-t is, meg táncolt...aztán, elutazott Párizsba is, és lefotóztatta magát egy emberrel, amint úgy tesz, mintha az Eiffel-toronynak támaszkodna, mint valamelyik Garfield-filmben. Még Horvát, illetve Németországban is járt, szóval valószínűleg nem viselte meg annyira a válás. Anyát sem, képes volt visszaváltoztatni a nevét a leánykorira. Apa meg utazgat. Jó neki. Azt is mondta, hogy küld nekünk karácsonyi ajándékot, amint visszatér Londonba, csak adjam meg neki az új címünket. Megadtam. Izgatott vagyok. Örömömben akár ugrálnék is, törött lábbal annyira nem könnyű...viszoooooooooooooooont: ma reggel, gyorsan, mielőtt anya elrohant volna dolgozni, rábeszéltem, hogy itthoni, begipszelt lábas hajfestést szervezünk, pár haverral, amikor is majd befestjük a hajam vörösre. Vörösesbarna leszek! Ezazzzzzz! Elvileg még ma szerez anyu hajfestéket -megbíztam, hogy csak VÖRÖSESBARNA festéket vehet-, tehát akár már kedden új hajam lesz. Ez azért olcsóbb, mint egy fodrászos hercehurca, ráadásul poénosabb is. Szerintem Catet, Jade-t, meg talán Andyt hívom így szórakozgatni, az utolsót akkor, ha ráér. Meg persze anya is itt lesz, hogy segítsen. Vörös lesz a haaajam, vörös lesz a haaajam, vörös lesz a haaajam...abbahagyom. A mai program: innivalót szerezni. Narancslé, víz, pálesz, sör, bor, vagy csak sima almalé. Mikor kigyüttem a kórházból, kaptam két szép mankót. Na már most, ezt konkrétan még az életben nem használtam, és azt hiszem, nem most van a próbálgatásnak itt az ideje, de hát pisilnem is kell, plusz szomjas vagyok, úgyhogy álljunk fel. Baszki, baszki, baszki!!!! Fáj...embereljük meg magunkat, s álljunk egylábra. Huh, zsír. A mankó...ééééééééééés megvan!!! Király vagyok! Megatuti! Egy megatuti zsírkirály Kristen! Jézus! Áááá! Megbotlottam...az első lépcsőfokon!! Mégsem vagyok megatuti zsírkirály Kristen. Szomorú. Legalább leértem. Irány a hűtő! Lássuk, mi van itten itthon. víz. Eddig jó. És ennyi az össz. Akkor maradunk az eredeti tervnél: vííííííííízet iszunk. Ameddig el nem töröm a poharat. Erről eszembe jutott egy dolog: milyen hülyék már azok, akik egy pasi miatt vagdossák magukat? Pff! Vadlámák. Láma. Vadla-vadla-vadlámaaaaaa! Pofán köp vízzel/nyállal, ha felidegesíted! Ezt képregényben is láttam, méghozzá egy Tintin példányban, aminek elvileg az a címe, hogy "A Naptemplom". Kúúúúúúlstyle. Oooooké. Csörög a telefonom. Az emeleten hagytam. Irány felfelé! Igenis kapitány! Hangosabban! IGENIS KAPITÁNY! Óóóóóóóóóóóóó! Ki lakik odalent, kit rejt a víz? Spongyabob kocka!!! Sárga színe és lyuk rajta tíz! Spongyabob nadrág! Tataratattata....mondtam már, hogy szeretem Spongyabobot? Van egy ilyen fülhallgatóm is, a füles részén rajta van az új férjem. Cukiiiii! Izé, amúgy fel értem. Csak közben énelgettem, megjegyzem hamisan. Mi van? Egyszer én is lehetek hamis! Jé, letette. Szomorúúúúú. Ja, jött egy SMS-m is. Skylartól. Azt kérdezi, akkor akarok-e randizni vele. Törött lábszárral? Szívesen! Hova megyünk? Korcsolyázni? Hadd törjön ki a másik lábam is! Vagy Bungee-Jumpingozni? Hátha nyakamat is szegem! Esetleg kiugrunk egy helikopterből! Nanáhogy! Remélem a befagyott óceánra esek, akkor legalább kitöröm mindenemet...komolyra fordítva a szót (egy kibaszott csimpánz vagyok! uuhuhuhuhuhuhuh!!), fogggggggalmam sincs. Az az igazság, hogy egy részem...egy. Jól van, szép volt. EgyIK részem menne, a másik meg azt várná, hogy Niall szakítson, összejöjjünk, családunk legyen, stb. Ez hülyeség! Háromszor kért meg, -kétszer nem is személyesen- arra, maradjunk barátok. Barátok. Barátság extrákkal. Ezt a poént hányszor sütöttem el egyelőre? Hagyjuk. Ebből a szempontból viszont tényleg nem ártana, ha kimozdulnék. Randizás szempontjából. Sky erre tökéletes alany. Így hát válaszoltam neki, mégpedig azt, hogy amennyiben nem kell elmennem itthonról, benne vagyok. Két perc, két percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy vissza writeoljon. Megdumáltunk, hogy csütörtökön átjön, hoz filmeket, elkerüli anyámat, ééééééés: tudjátok mit hoz még? Azta, milyen izgi! Magát! Ez hihetetlen. Nem, magán kívül még elhozza: néhány CD-jét. Vegyesek, tehát van olyan, amelyiken ő énekel, olyan is, amik a kedvencei. Most viszont hagyjatok aludni. Mást úgysem tehetek. 

 Azannanyát! De hamar eltelt ez a hét! Akkor sorjában: hétfő este sikerült úgy megfürödnöm, hogy nem ázott le a gipsz. Habár bevágtam a törött lábam a vécébe, amitől ordítottam egy-két évet. Éljen a duplán-eltört láb. Ami fontos, és meg kell említenem, az az, hogy éjjel kettőig üzengettünk egymásnak églar-nak /értitek: SKYlar/, mindenféle értelmetlen dologról, például szóba kerültek a bogarak, a gyufa, a vörös haj, az idegesítő "nagyobbítsd meg péniszedet" e-mailek. Szóval nem csodálom, hogy 10.58-kor ébredtem fel, mellettem Jade vigyorgott önelégülten, mert körbetekerte az ágyamat fonallal, aki mögött Cat integetett, aranyos tüllszoknyában. Jól nézett ki benne. 
- Mi van?
- Hajfestés? Cat ezért átjött hozzánk, pedig meghallgatásra ment volna -felelt arrogáns hangnemben lakótársam. 
- Ez igaz? -ültem fel az ágyban. Általában felpolcolt lábbal alszok. Miért mondtam el ezt? Fuck Logic. 

ELŐTTE

UTÁNA

- Igen, de a hajad szépségéért mindent -válaszolt málna-haját tekergetve. Gyorsan -amilyen gyorsan tudtam- kimásztam az ágyból, kikerültem az úgynevezett "Jade-pókhálót", majd felöltöztem valami otthoni cuccba, s átvonultunk a többiekkel a fürdőszobába, ahol beraktunk egy hörgős számot, elővettem a festéket, s elkezdtük a mókát. Ja, a "mókát". Senki nem tudta, mit kell csinálni. Kiszakítottuk a zacskót. A kesztyű is kilyukadt. Végül felhívtuk anyát, akinek sikerült elkezdenie a festést. Viszont, a "haj-átalakító-project" előtt még lefotóztak engem, amolyan Előtte vs. Utána típusban. Képet? Mutatom: hmm, nagyon szexi az előtte kép. Pompás. Az utána készült viszont sokkal jobb, nemcsak a póz meg ilyen szempontok miatt, hanem mert így nézek is ki valahogy. Azért nem ilyen hamar készültünk el,legalább 2 órán át szenvetünk, mire minden felület vörös lett, s mire megszáradt a fejem. Imádom, hogy begöndörödik a hajam, miután ázottan megszárad. Príma. Bár, minden nap vasalom, szóval ezt még túl lehet élni. Mikor kész lett eme mesteri fotó, feltöltöttem mindenhova, jelezve a nagyvilágnak, VÖRÖS A HAJAM!! A mindenhova egyedül az Instagram-ot jelöli, mert egyedül azt használom. Kereken 24 követőm van. Király! Ennek mindenki örülhet. Viszáunt -ez nem tudom, honnan jött- felhívott Louis, és elmesélte, hogy rájött valamire: rég beszéltünk. Szóval két órán keresztül dumáltunk magunkról, meg semmiségekről. Pluszban javasolt pár számot is, amiket nem rég fedezett fel. A 20. dalnál abbahagytam az írást. Fárasztó volt rekordsebességgel körmölni. Na meg, a számoknak csak a felét hallgattam meg, mert annyira nem tetszettek. Van ilyen. 
                        A szerda szintén unalmasan telt, azzal a különbséggel, hogy anya most itthon volt. Szerintem kivett egy nap szabit, vagy mint az egyetemen vagy hol, nem mindig kell bemenni. Ő tudja. De legalább meg tudtam vele beszélni, hogy holnap átjönne hozzám egy srác, csak dumálni meg filmezni, semmi extra. Fél év után belement. Azt azért nem említettem meg neki, hogy nem átlagos srác. Minek is tudnia? Bár, akkor elvileg dolgozni fog, tehát lehet, hogy nem is olyan nagyon nagy baj, hogy nem tudja, hogy tele van tetkókkal, meg piercingje is van...ezen a napon még beszélgettem Szöszivel is. Róla csak azt tudtam meg, hogy összeveszett a barátnőjével. Szakítanak! HAHAHAHAno. Hisz Niall nem az a fiú típus, aki egy összezördülés miatt szakít valakivel. Sajnos. Azonban nincs mit mesélnem ezeken kívül, úgyhogy inkább át is térek a "randira". Reggel felkeltem -de nem a megszokott időpontban. És nem a megszokott módon. Ugyanis, anya Andyvel ordibált, Jade Beckkel a telefonon, Bruce járatta a motorját, jó hangosan, mialatt valaki porszívózott. Egy pozitívum volt 7. 25-kor. A lábam nem fájt! Annyira...szívesen készültem volna el, egy barátnő társaságában, azonban mindenki iskolában volt. Arra készült. Valami. Lerúgtam magamról a paplant, és lassan kimásztam az ágyból, majd a komódomhoz léptem. Imádom a komódokat. Olyan hercegnősek. Szerintem. Hogy őszinte legyek, valójában semmi ötletem nem volt arra, hogy mit vegyek fel, mert ugye ez nem rendes randi, de nem is haverilag jön át. Mire találtam egy viselhető darabot, elkezdődött a 9 órás "Rekordok -egyenesen Kanadából" műsor, amiben olyan rekordokat mutatnak be, amiket itt, ebben az országban vittek véghez. Egész érdekes. Például, tudtátok, hogy...oppá, csöngetnek! Ez biztos Sky lesz! Fogtam a két mankót, és legaloppoztam a földszintre, onnantól pedig az ajtóhoz, amit hatalmas vigyorral nyitottam ki.
- Szia -intettem esetlenül az előttem álló fiúnak, majd kitártam az ajtót. 
- Na csá -köszönt ő is, miközben jobban szemügyre vett. Zavartan néztem le a mindennapi ruhámra. Tulajdonképpen felkaptam egy leggingset, ami volt olyan régi, és kinyúlt, hogy simán ráfért a gipszre, meg valami piros/pink kockás inget, a hajamat meg csak kifésültem, és kéééééész - Vörike. 
- Ez nem igaz! Nem vörös vagyok, hanem VÖRÖSES barna -fontam karba a karomat magam előtt, kifejezve sértettségem. 
- Vicc volt. Tudod, poénkodás...
- Igenis szoktam viccelődni. A házban csak "vicceskének" hívnak!
- Ch -cáfolt meg - Akkor térjünk rá. Hoztam két filmet. Az egyik a Garfield, a másik meg valami horror, nem figyeltem rá, mert a Garfielden gondolkodtam, de kérlek nézzük a Garfieldet! 
- Nagyokos. Minek hoztál két filmet, ha csak az egyiket akarod nézni? De...legyen. Mid van még? -böktem fejemmel a táska szerű valami felé, ami a vállán lógott. 
- Hát, van szőlőcukrom, pár cédém....Szereted Lady Gagát? -kezdett kotorászni a táskában. 
- Nem. Harmadikban voltam egy nappali táborban. A sofőr mindig Lady Gagát hallgatott, egész nap, mindig ugyanazt, így megutáltam -meséltem el röviden életem egyik legfosabb táborának élményét. Nem csak Gagát hallgatott, hanem még üvöltött is velünk. És fogdosta a lányokat. Brrrrrr - Miért? Csak nem azt hallgatsz?
- Nem, kölcsönkértem a nővéremtől, hátha kell neked -vont vállat. Azért kedves gesztus volt.
- Van nővéred? Hogy hívják? -néztem rá, közben meg az ingem alját gyűrögettem. Jó, hogy egy randin vagyunk...na jó, ez inkább találka, mintsem randi. Én mégis izgulok. Tudjátok, az a tipikus feeling, amikor előtted áll a pasi, neked pillangók repkednek a gyomrodban, izzad a tenyered, s úgy érzed, menten meghalsz, ha nem történik valami. 
- Aha, Bailey. Veseműtéten volt, most engedték haza -milyen furcsa! Az én szobatársam is Bailey volt. Veseműtétes. Mondjuk, szerintem tényleg elmenne Sky nővérének. Hasonlítanak - Akkor, hoztam neked egy T. Mills lemezt, mert jók a számai, és meg kell hallgatnod -adta át az emlegetett tokot -Plusz, neked van egy McDonald'sos Cézár-salátám, magamnak meg egy széééép nagy BigMac -most, hogy minden kipakolt az ajtó mellett álló kis "tárolóasztalra", elégedetten pillantott rám. Őszintén, a Garfieldon kívül még a salinak örültem legjobban. 
- Nézzük a szobámban, vagy itt lent? 
- Szoba -felelt rögtön. Oké, attól tartok, a TV-met még csak most használom DVD nézésére, szóval tuti, hogy bénázni fogok. És nem akarok egy fiú előtt leégni...Jézus ereje! Hee! Nem, ez alkalommal nem a DVD-lejátszótól riadtam meg, hanem attól, hogy a lépcsőn felfelé mászva elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem lezuhantam. A majdnem két dolognak köszönhető, részben annak, hogy megkapaszkodtam a korlátban, részben meg annak, hogy Skylar elkapta a karomat, majd közelebb húzott magához, de csak annyira, hogy ne essek vissza.
- Köszi -motyogtam vörös fejjel. Pirosabb volt az arcom, mint a hajam. Ez jelent valamit. Azt hiszem, ti is ki tudjátok találni, mit...
- Kris, gyere már! -ütötte meg fülem Sky hangja, amint a szobámból kiált. Hm. Kicsit elgondolkodhattam. Gyors tempóban felmankóztam a szobámig, ahonnan már nem a fiú hangja, hanem a Garfield főcímdala szűrődött ki. Most, mielőtt belépek, még eldönthetek valamit. Egyáltalán akarok fiút? Eddig tökéletesen elvoltam szingliként. Azonban, Oliver óta nem volt pasim. Ez a szó olyan ribancos. Pasim. Ő a pasim. Szia, bemutatom a pasimat, Sky-t. Visszatérve, utoljára 17 évesen öleltem meg a barátomat, vagy mit tudom én. Azóta...szinte már 3 év telt el. És Niallel semmi közös jövő. Más fiú sincs nagyon képben. Max Skylar. De őt még nem ismerem annyira. Csak 1 hete. Azóta viszont rájöttem, nem átlagos. Szerintem ő lenne a világon a legjobb boyfriend. Ha mondjuk jobban megismerném. Oké, Kristen, döntsd el! Eldöntöttem. Akkor nyomás befelé. Öhm, egy pillanat. A hajam szarul áll. Aha, így jó lesz. Whoa, nem. Akkor ez? Nonononono. Túrjunk bele...ez az! Kész vagyok! Király, akkor told be a szobába a segged. Igenis kapitány! Végre.
- Itt vagyok. Hol tartunk? -ültem le én is ágyra, Skylar mellé.
- Ott, hogy Garfield a pulykával táncol. Na, nézzük -vázolta fel az ezidáig történteket, majd átkarolta a vállamat, amitől megint csak paradicsom színűre váltott arcszínem. Mivel a randi többi része a szokásos dolgokkal telt, ezért zárómondatnak -a csütörtökének- megjegyezném, hogy igaz, nem a legötletesebb helyen, nem a leghelyesebb személlyel, nem a legjobb programmal, de ez akkor is a legtökéletesebb randi volt. Éljen! 

Na, ezek történtek a héten. Ez a nap éppenséggel vasááááááárnap. Erre mondtam, hogy gyorsan eltelt ez a hét. Holnap újra suli. És...állj, át kell javítanom az időt: ez a nap éppenséggel vasááááááárnap, 22 óra 43 perc. Mindjárt 11. Viszont nem tudok aludni, mert az agyam mindenféle dolgokon jár. Felvázolom a helyzetet százalékban. 75%-ban Skylarről elmélkedek. 15, 5% a dalszövegek százaléka. 4% arra jár, hogy holnap mennyi az esélye annak, hogy elkések. Ez eddig, ha jól számolom 94,5. De nem biztos. Akkor számoljunk: 75+15=90+0,5=90,5. Ehhez hozzáadunk 4-et, így kijön az, hogy 94,5%. Menőőőőő. A maradék 6 eloszlik Niall, San Francisco és a bepótolni való házik között. Király. Úúúúúúúúúúúgy szeretnék aludni. De nem megy. Fáj a lábam. Skylar nem válaszolt az SMS-emre. A hétvégén csak Harryvel és Louissal beszéltem telefonon. Sky meg csak egy üzenetet írt. Ennyire szörnyű randizó lennék? Áááááháh. Azt hiszem, egy napon meg fogok őrülni. Huh, kell valami elfoglaltság. Megvan! Gameplayeket fogok nézni a telómon. Legyen Slenderman. Lássuk a medvét. Ott egy cetli. Follow...baszkibaszkibaszkivelemnebasszki. Áá! Egy feldöntött szék. Itt járt. Egy cetli. Bakker, ez ijesztő. Ne, ne,ne ne! Fordulj meg, fordulj meg! Ne! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! A kurva életbe! Elkaptak, és a játékos akkorát sikoltott fel, hogy én is megijedtem. Hogy rohadnál meg. Oké, nyugszik, hallgassunk zenét. Rihanna, We Found Love. Lálálálá, we found love in a hopeless place...mi volt ez a zaj? Atya fasza! Zene stop. Ezért nem jó, ha te vagy egyedül fent. Éjjel. Éjfél előtt. Mert akkor a gyilkos téged szúr ki legelőször. A padló! Jézus! Nyikorog. Egy árny! Ja, az csak a macska. DE NEKÜNK NINCS IS MACSKÁNK!Áháháháháháá! Andy! Jade...ő inkább nem. Bruce! Fúúúúúj, ő se. Anya!Segíts! Megvan! Fel kell ébresztenem valakit. Földhöz vágok valamit. De megmoccanni sem merek. A fejemre húzom a takarót. Ez az, így jó lesz. Húúúh....amúgy, hogy eltereljem a figyelmemet, meghallgattam azt a

No cat...

CD-t, amit Sky hozott, és találtam egy jó számot rajta. Loud. Nem azt mondom, hogy a többi szar, hanem azt, hogy ez az egy a legjobb.
- Kristeeeeeeeeeeen -suttogta valami a fülembe, amitől szívbajt kaptam, és reflex-szerűen ültem fel az ágyban, a takarót ledobva magamról.
- Ááááááááá! -üvöltöttem fel, nem sok sikerrel, mert a kölyök befogta a számat.
- Skylar vagyok -jelentette ki, mire abbahagytam az ordítást.
- Bazd meg! Szerintem mehetek egy pszichológushoz. Mit keresel itt? -fújtattam hangosan, kifejezve a szívrohamomat.
- Gondoltam megleplek -vont vállat totál lazán.
- De....nekem holnap suli, és...Hé, te hogy jöttél be?
- Nyitva volt az ablakod, így felmásztam a falon -vigyorodott el amolyan "na ehhez mit szólsz?" stílusban.
- Mi vagy te, Pókember? -röhögtem fel hitetlenül.
- Bocs, az én kurva anyámat, de engem és pókembert még sose látott senki egy szobában -huppant/vetette le magát az ágyamra. Azért örültem annak, hogy itt van - Na, meddig van időd? Hétig maradok, ok? Ok -éééééés kezdődhet a beszélgetés. Vagy a fáradtság.
                     Reggel arra keltem, hogy a telefonom ébresztője azt kiabálja: "Wake Up, Bitch!!!". Igen, ez az ébresztőm. Egy "WTF???" fejjel feltápászkodtam valahonnan -a korai órákban még nem esett le-, majd lekapcsoltam a most már üvöltő női hangot. Bitch? Az anyád! Kétfelé álló szemmel beletúrtam a hajamba, s körbekémleltem. Hát, a következő látvány miatt asszem' sokkot kaptam. Egy fiú terült szét az ágyon, totál nyugodtan aludva. A fiú persze hogy Skylar volt. Hurr...felébredt. Anyám meg...ha sok időt elvesztegetünk, akkor felébred, és lelepleződünk! Jézus!
-Skylar! Kelj fel! -próbáltam felébreszteni halk suttogással. Ch, ez de hülye példa volt. Suttogni csak halkan lehet...mivel nem nagyon akaródzott felkelni, ezért gondoltam, megnézem közelebbről azt a fültágeszt.
- Ááááá, a fülem! Jézus! Vérzik? -ült fel hirtelen az ágyban, miután megérezte azt, ahogy rángatom azt a bizonyos "érzékeny területet".

- Nem, de ne ordítsd! Rajtunk kívül még négyen vannak a házban, és anyám ki fog nyírni! Szóval készülj, indulás van -csettintettem egyet, felhívva azt indulásra figyelmét.
- De meghallgattad T. Millst? -kérdezte, miközben felvett egy random pulcsit a földről. Az vajon kié volt? Á, mindegy,
- Igen, jó, meg minden, de anyám ilyenkor szokott felkelni! -sürgettem megint. Úgy látszik bevált ez az indok, mert kivágta a szobám ajtaját, megragadta a karomat, s a fürdő felé kezdett húzni -Te komolyan most akarod megcsinálni a hajad?
- Nem, csak tegnap még elmentem vécére, és otthagytam a telóm -közölte, majd bement az említett helységbe, és két pillanat múlva büszkén felemelt fejjel jött ki.
- Mehetünk? -bólintott egyet, így lerángattam a lépcsőn, át a nappalin, egyenesen a bejárati ajtóhoz.
- Oké. Találkozunk később -ígérte meg. Gáláns. Erre csak egy szemforgatással válaszoltam - Szia Krisss -köszönt el, én viszont egy tök rémisztő macskát bámultam. Brrr...biztos a szomszédé. Aztán mikor visszafordultam, hirtelen az előttem álló fiú búcsúpusziját éreztem -a számon. Persze, ilyen béna is csak én lehetek...
- Szia -intettem én is egy utolsót, amikor feleszmélt a sokkból, miszerint "totál más helyre ment a puszi!!!", s elindult. "Kristen, hol a fenében vagy? Mit álldogálsz ott kint? Ki az a fiú? Kristen! Az Isten szerelmére, gyere már be, megfázol"- kárált anyám a hátam mögött. Semmire nem tudott most rábírni, hiszen sokkot kaptam, plusz a szívem kiugrott a helyéről, azok a fránya lepkék repkedtek....ennyit a szerelemről.


Tudoooom, ez is egy ritka szar rész lett, de azért remélem egy kicsit élveztétek!!! :DD

Sixteenth Part: Free (from the hospital)

Sziasztok! Hamarosan elérjük az 5000-es nézettséget, amire terveznék valami olyat, amivel jobban megismerhetem az olvasóimat, vagy amivel csak "mókázunk". Jézus, ez a szó :D Na, szóval, leírok ide pár ötletet, amire a kommentszekcióban lehet reagálni, hogy tetszik-e, vagy sem.

• képverseny /értitek, ha szeretsz fotózni, küldesz képet, azt csó. Jó, ha többen küldtök, akkor verseny is lesz. Hé, ez jó ötlet!! Van nektek valami olyan képetek, ami saját, és szívesen látnád az egyik részben? Küldd el nyugodtan: emmaki@citromail.hu/
• ÁBÉCÉ -a blog dolgaiból /szereplők, hobbik, dalok, stb./
• egy sima beszélgetés /külön oldal, ahova írhattok bármit magatokról/

• vagy bármilyen játék

Hát nekem így hirtelen ennyi jutott eszembe, de attól még ti is küldhettek ötleteket, a www.emmaki@citromail.hu mail címre, csak ha írtok, a tárgy izébe írjátok mondjuk hogy: Nem Spam! Vagy hogy 5000-es játék (ötlet). Ennyit akartam közölni, meg még annyit, hogy a feliratkozók gombot sikeresen eltüntettem, szóval írjatok, ha fel akartok iratkozni :']
Emma:3

- Kristen -suttogta egy hang a fülembe, rettentő idegesítően. Rühellem, ha valaki ok nélkül felébreszt. Még akkor is, ha a kórházi ágy marhára kényelmetlen, vagy ha éjjel fagyásnak indulok, hála a minimális fűtésnek. Ja, "minimális"...a gáz 1-esre volt állítva. Szép kis hely, mondhatom -Kristen! -szólalt meg a hang újra, most már sokkal inkább követelőzőbben.
- Hagyj aludni -mormoltam a párnámba, félálomban, azonban valaki nem hagyta, hogy újra visszatérjek az álmok világába, mert hirtelen ráugrott az ágyra, ezzel elérve azt, hogy egy "nee!!" üvöltéssel leessek arról. Ha eddig nem lett agyrázkódásom, akkor most biztos, hogy lenne. Mert leestem, ugye -Mi a frászt akarsz te reggel ötkor? -ültem fel a földön, s fájdalmasan pillantottam az ágyamon elterülő személyre. Illetve

A Kaja

Szerintem valahogy így nézek ki evés közben.
Ezek nem tudom, honnan jönnek...

két személy volt a szobában, közülük az egyik ült, a másik a rögösétől fetrengett.
- Ezt jól megcsináltad -törölte le a nevetéstől kicsordult könnyeit a húgom, alias Andy, majd feltápászkodott a koszosnak tűnő linóleumos padlóról, s ő is felugrott az ágyra. Hm. Talán ezért engednek be egyszerre csak 2 embert - Nézd, amíg aludtál, Skylar megtanított gitározni! -ujjongott Ands, miközben felkapta az ágy lábánál pihenő hangszert -Ez felismerhető? -kezdett játszani egy felismerhetetlen dallamot.
- Hát..izé -töprengtem a válaszon, mikor Skylar -természetesen megint ő jött- bólintott egyet -Igen...
- Akkor mi az? -nézett rám azzal a jól ismert "átlátok rajtad! Tudom, hogy hazudsz!" tekintettel. Kétségbeesett fejjel bámultam az ujjaimat, mikor ugyancsak a fiú odasúgta nekem a választ.
- Green Day? -yess! Ezaz! Eltaláltam...pontosabban Sky találta el, én csak bemondtam. Na de hát ez is valami, hiszen a húgom mindenben jó -kivéve az éneklést és a hangszereken való játszást. Abban pocsék. Remekül rajzol, jó az ízlése, klasszul főz, tökéletesen beszéli a németet /általánosban azt kellett tanulnunk, úgyhogy én is tudok még pár szót/, kitűnő matekból, franciául is tud, mindent profin csinál meg...kivéve ugye az előbb említett dolgokat -Amúgy mit kerestek itt hajnali ötkor?
- Megjegyezném, hogy már fél tizenkettő, és hogy a nővér küldött be, hogy ébresszünk fel, mert kezdődnek a vizsgálatok -vállalta el a szószóló szerepét haver. Haver Lamúr...Bölcsek kövére. Dónt ászk eniting! Ez a kiejtés pompás.
- Meg azt is mondta, hogy nem szabad enned semmit -vette át a beszédizét Ands -kár, pedig hoztunk neked szusit! -tettetett sajnálatot, én viszont tudtam, hogy belül megőrül, amiért szívathat.Mondjuk oké, hogy nyers hal, viszont isteni íze van. Mennyei manna! Lenne, ha megehetném. De mivel én vega akarok lenni, nem ehetek szinte még elő húst! Az kegyetlenség.
- Semmi gond, kibírom -vigyorodtam el gonoszan, majd megnyomtam az ágy mellett lévő kis dobozt, ami hívta a nővért. Jólvanna, mikor azt hittem, csak szimpla hívó gomb, nem gondoltam volna, hogy azt vészhelyzetre rakták oda...de legalább megjött a vizsgálóba kísérő nő. Elbúcsúztam két látogatómtól, magamra kaptam a köntöst, amit odakészítettek, s már követtem is a nővért. Csak a vizsgálószobában jöttem rá, hogy azt se kérdeztem meg Andytől, hogyan jött rá, itt vagyok. Hát, már késő. Na jó, akkor a vizsgálat. Az egész úgy zajlott, mint egy sima iskolai kivizsgálás, csak ez még annyiból is állt, hogy fura kalapáccsal ütögették a térdem, a reakciómat figyelve. Az jó jel, hogy kivertem a tárgyat a doki kezéből? Sejtettem...remélem, azért nem tartanak még bent, hiszen csak egy kis agyrázkódásom lett. Nem nagy cucc. Sőt, szerintem tök klassz lett az eredmény. Mármint annyira csak nem lett rossz...vagy de. Aj, a látásteszt egyáltalán nem ment. Basszus, mi van, ha szemüveges leszek? Semmi kedvem egy szar szemüvegben parádézni. Bár...a kottaolvasáshoz jól jönne. Mostanában az órán mindig eltévesztek legalább két hangot. Mindegy, majd meglátjuk...látjuk. SZEMÜVEGBEN!

                       A nap hátralevő része azzal telt, hogy megettem a rizst és a köretet a szusiból, de a halat nem /bocs Skylar, pedig nagyon finom volt -igen, ő készítette/ , megnéztünk pár Spongyabob részt -Spongya...izé, Bob. Na jó, mi a neve? Hozzám jössz Spongyabob?-, ledobtunk teljesen véletlenül egy cserepes növényt a harmadik emeletről. Szerintem most valaki átkozza a napot, amikor megszülettünk, ééééés, megtudtam, hogy Andy hogy került ide. A sztori:

- Andy! Andy, add már ide a majonézt -üvöltöttem a húgomra, aki éppen azt tervezte, hogy leönti a 3. emeletről a sárga izét valaki hajába. Én a megakadályozásban voltam, de Sky nem hagyta. Gonosz kölyök.
- Nem! Annak lent úgy sem árt egy kis majonéz! Legalább lesz valami a fején, ha haja már nincs -röhögött fel idétlenül, majd egy "pacsit!" felkiáltással belecsapott haver kezébe. Kösz a segítséget!
- Andrea! Ez nem poén -szólaltam meg megemelve hangerőmet, miközben odasétáltam az ablakban álló lányhoz, s kikaptam kezéből a dobozt - Nőj már fel végre! Komolyan, ha a te hajadba öntenék ezt a szart, mit éreznél? -akadtam ki rá teljesen. Tulajdonképpen nem is tudom, miért haragudtam meg rá. Talán azért, mert be vagyok ide zárva úgy, hogy mindenre emlékszem (olyanra is, amire nem akarok). Persze Andy megsértődött, és duzzogva kirohant a szobából. Skylar pedig kíváncsi szemekkel nézett rám, magyarázatot várva.
- Oké, ez mi volt? -nézett rám, mialatt bekapott egy kis cseresznye maradékot a nyers-halas műanyagdobozból.
- Nem tudom...csak idegesít, hogy nem mehetek végre haza -motyogtam lehajtott fejjel, a cipőmet stírölve. Vajon mikor mostam ki? Kissé koszos..egy aprajafalványit.
- Szívás -közölte teli szájjal. Reakcióm "mi?" volt - Reggel futottam össze vele, a portán.
- Az az információs pult -javítottam ki.
- Lényegtelen. Volt nála direkt neked ruha, ugye ez a film, és még csomó ilyen dolog. És azt azért ne feledd, hogy úgy jött be, meg se kérted, te meg ilyen őrült hippi stílusban ráordítasz -vont vállat, aztán kiköpött egy magot. Azért valóban igaza van...a szavainak, nem a magköpésnek. De én ezt nem tudtam! Jó, a Spongyabobot tudtam, mert ő tudja, hogy imádom ezt a kis mesét, én meg tudom, hogy tudja, így már ketten tudjuk hogy tudjuk. Na? Na? Na? Ki a nyerő! Kristen!
- Hát...erről fogalmam sem volt...de azt hiszem, megyek és megkeresem -álltam fel /igen, emberek, már át is öltöztem a hozott ruhámba/, majd kigaloppoztam a szobából, a folyosóra, ahol egy szál lélek sem garázdálkodott. Viszont, ha közelebb mentem az egyik "RAKTÁR!" feliratú ajtóhoz, hamis kornyikálást véltem felfedezni. Köztudott, hogy Andy, ha szomorú, nem sír, hanem énekel...ni próbál. Maxos hangerőn lévő zenére. Talán ezért is találtam meg olyan könnyen. Gondolom számot válthatott, hiszen nem énekelt, így gyorsan kikaptam a füléből a szerkentyűt, s egy "kérem a Félelmetes Kalózkapitányt a bocsánatkérés elfogadására!" felkiáltással megöleltem. Erre csak azt tudom mondani, hogy kiskorunkban játszottuk azt, hogy Ands volt a kalóz, én meg a hercegnő. Ez kész, milyen barmok voltunk! Most meg épp ezzel a szöveggel akarom megtörni...
- Oké, Tündérpóni -nevetett fel. Hülye nevem hallatán. Égjen csak a fejem, no problem - De cserébe...mondjuk. Várj, ki kell találnom, mit kérek cserébe.
- Zsír, félek -mosolyodtam el. Két perccel később már újra a szobában voltunk, egy gyanakvó Dr. Turner nevű orvossal. Hogy mi lett az eredmény: MEHETEK HAZA!!!! Éljen! Habár egy látástetsztet úgy is kell csináltatnom egy szemésznél, de hazamehetek! Szerintem én voltam a leggyorsabban összepakoló ember ebben az intézményben, azonban ez most nem különösebben érdekelt. Mondjuk, alig volt itt pár cuccom, csak a bulizós ruhám, meg a DVD - Viszlát! Cső -viharzottam ki a kórteremből, egyenesen az utcára. Ezzel egyedül az volt a baj, hogy sehol nem állt taxi, bicikli, motor, jármű. Tehát...ezek szerint menjek haza félegészségesen, a kórháztól legalább 7 kilométerre lévő házunkhoz? Gyalog? Gyalog? GYALOG?! He! Még mit nem! Veszek lovat. Azzal megyek. Ahhoz mondjuk lovagolni is tudni kellene, de megoldjuk. Merre van itt erre fele lovarda? Nézzük...itt írja, hogy lovarda. Lovarda a következő megyében. Kösz, inkább tacskó. Hé, kutyuli, fütty, fütty! Elszaladt! Mikor meglátott. Ez állatkínzásnak minősül? Oké, inkább stoppolok. Állj! Állj meg! Igen te! Nem hallod? Fékezz! Nem, semmi esélyem...
- Kristen, gyere már -kiáltott rám Andy, aki a kórház parkolórészénél állt, egy...az anya kocsija? Baszki /velem ne bassz ki!! De nem ám!/ És Jade ül a volán mögött...könyörgök, hadd vezessek én! Várjunk...én nem tudok vezetni. Könyörgök, hadd vezessen egy vezetni tudó ember! Aki nem Jade. Á, nem, nincs menekvés, betuszkoltak az autóba, Skylar mellém ült, odaadta a kabátját, mondván "én látom hogy fázol!". Tényleg fáztam. Viszont a kabátjának olyan illata van, ami. Ez túl szerelmesen fog hangzani, előre is bocsánat. Szóval olyan illata van, amitől mintha "kis kibebaszott lepkéket éreznék a hasamban". Nem, nem vagyok terhez, nem is menstruálok -ejj, ezt de nem akartam megosztani-, hanem inkább talán kezdek beleesni? Oké, most jön az a sablonduma, hogy alig ismerjük egymást, azonban nekem ez a másfél nap is elég volt arra, hogy eldöntsem: mostantól követem Skylart! Plusz, megtartom a dzsekit. Vagy visszaadom. Az út alatt amúgy Jade kifaggatott, hogy ki ez az ürge mellettem, aztán mikor bemutattam neki, közölte vele:
- Klassz a piercinged. Nekem is van -aztán vezetés közbe kezdte mutogatni a sajátját. Dehogy siklottunk ki, miért hiszitek azt?! Paranoiás lennék? Nem! Nem! Nem...de igen! Tehát, Andy üvöltette a rádiót, Skylar énekelt, én meg a fiú arcát tanulmányoztam. Akkor is helyes! És akkor is megérkeztünk. Remélem anyának nem tűnt fel, hogy elvittük a kocsit. Bár, szerintem otthon sincs. Ő az, aki képes, és bemegy szombaton is dolgozni. Merthogy ma szombat van. Egyáltalán milyen műsorban dolgozik? Van olyan főműsor, amihez be kell menni hétvégén? Totál mellékes.
- Na, meggyüttünk -szólalt meg Andy, amikor Jade leparkolt. Hallom, szereti a tájszólást.
- Láttyuk kend -vágtam vissza, remélve, veszi a lapot, és elszórakozunk pár percig. Tervem nem jött össze, mert mind a hárman olyan WTF fejjel fordultak felém, én meg égő arccal kászálódtam ki a hátsó ülésről. Ha valaki nem tudná, mellettem ült Skylar, vezetőülésen Jade, mellette Andy -Sky! Messze laksz?
- Nem, pár utcányira -nevetett fel a semmin, majd közelebb jött, egészen addig, amíg neki nem mentem a kerítésnek, és át nem estem rajta, mert persze mint minden lány, én is hátrálni kezdtem -Oké vagy? -kérdezte a fiú, ötórás röhögés után. Éljen az a pillanat, mikor egyszerre ragad hó, gally és bogár a hajadba!
- Haha, milyen vicces -poroltam le magam -Mit akarsz?
- Nincs kedved találkozni a szünetben? Addig még itt leszek -vágott pofát -gondolom nem nagyon fogja élvezni az elvált szüleivel töltött időt. Erről jut eszembe: hiányzik apaaaaa!! Most szomorú leszek.
- Miért? -tettem fel én is a kérdésemet. Aki nem tudná, annak üzenem hogy az alábbi sorokat szomorú-feelingként olvassa. Vagy csak kedvetlen hangnemben. Mi a rák? Feladom, még magamat sem tudom kiismerni.
- Uhm... -túrt zavartan a hajába, majd amolyan "leszarok mindent" alapon kinyögte a választ -Mert bejössz....
- Hurrá. Nem tudom. Majd még meggondolom -húztam unott félmosolyra a számat. Pedig nem akartam lekezelő lenni, csak egyszerűen rájöttem, hogy el vagyok hanyagolva -Felhívlak. Szia!

a szobám

titkos párna

              Óvatosan osonjunk fel a lépcsőn, mert anya itthon van. Basszus! Megreccsent a lépcső! Akkor most sprinteljünk! Sálálá! Vhoa! Épp időben. Azt hittem, szívrohamot kapok, és mehetek vissza a kórházba. Mikor lélegzetem visszaállt a rendes kerékvágásba, körbekémleltem a szobámba, megnézve, mi változott. Semmi, maradt a fal ugyanolyan halványkék,az ágam ugyanolyan feldúlt, mint mielőtt otthagytam, s még mindig az ablak mellett van. Plusz, van egy párnám, amit mindig az ágyra teszek, mintha semmi extra nem lenne vele, de közben pedig benne van a pénzem, egy titkos képem Niallról, ami be van keretezve, a naplóm, amibe ezer milliárd éve nem jegyzeteltem, és egy olyan kép, szintén bekeretezve, amin rajta van az egész család, apa, anya, Andy, Oliver, a nagyanyám, stb. Ezt csak azért tartottam meg, mert rajta van Liam is. Mármint arra csak most jöttem rá, hogy az Liam, de a lényeg, hogy rajta van. Különös. Az egyetlen dolog, ami változott, hogy a párna tartalma most mind a földre volt hajigálva, a naplóm pedig egy új oldalon kinyitódva hevert. Oké, bevallom a naplómat 10 évesen kaptam, s egészen 15 éves koromig irkáltam bele, néhány hét, nap kihagyással. Az első napokban komolyan beleírtam, hogy hogy lehetek hercegnő. Aztán az idő múltával azt írtam le, hogy hogyan lehetek tökéletes. A fiúknak. Hm. Mi lenne, ha átlapoznám? Jó lenne visszaemlékezni, milyen is voltam kiskoromban. Nézzük. Óvatosan felemeltem a könyvet, mivel rengeteg beragasztott cucc is volt benne, amiket nem akartam, hogy kiessenek, aztán nézzek, hogy ez meg honnan van. Szóval, az első bejegyzés arról szól, hogy teázzak nap mint nap -ez a mostani énemet szólítja fel. Zsír, később iszom teát. A többi az első évből arról ír, hogy van egy Liam nevű fiú, neki is Payne a vezetékneve, és akivel minden hétköznap, iskola után elmentem játszani. Éljenek a fiúbarátok. Aztán, írtam arról is, hogy 11lettem, és hogy Liam adott egy puszit. Azta rohaaaaaadt! Egy puszi. Lapozzunk. Mondjuk oda, ahol az első csókomról írtam. Az 14 és fél évesen történt, Oliverrel, ugye. Azt mondja, egy sulis szünetben történt,

 nyolcadikban. Viszont...a csókos részt követően az ötödik bejegyzés arról szól, hogy Liam jelentkezik az X-faktorba. Aztán meg az jön, hogy nem jutott tovább. És így szép sorjában rájövök, hogy én régen biza Liam barát barátja voltam. Csak kissé elhanyagoltam. Szegény fiú. Fel kellene hívni. A telóm viszont lemerült. Rakjuk töltőre. Kész. Hm. Mi lenne, ha írnék valamit a naplóba? Úgyis tele vagyok őrült gondolatokkal, és jól jön, hogy most le tudom írni minden problémámat. De előtte felrajzolom, hogy "19 Kristen Payne". Ezt minden évben megcsináltam, kezdve 10 éves koromtól mostanáig. Pontosabban addig, amíg jegyzeteltem bele. Olyan röhejesen hangzik, ahogy a naplómról dumálok, nem? Egyrészt szerintem senki nem nézné ki belőlem, hogy ilyen hülye könyvekbe irkálok magamról, másrészt a lányok majdnem húsz évesen már nem a füzetükkel osztják meg gondolataikat, hanem a barátjukkal. Á, amúgy sem vagyok 20 éveshez méltóan érett, inkább befogom, és elkezdek körmölni. "Kedves naplóm...". Nem, nem jó ez így! A naplók nem kedvesek! Meg egyébként is, magamnak írok, nem egy füzetnek. Legyen más, mondjuk "na csőcsumicsá...". Neeeeem, ez csak szerintem furcsa? Oké, egy utolsó próbálkozás: "Helló! Ezt valószínűleg a már legalább harminc éves Kristen fogja olvasni, tehát előre sorry, mert már magam is szánalmasnak tartom, hogy...." nem jó! Hogy a francba kezdünk el egy naplót? Hogy sikerült a 15 éves énemnek egy menő részt összehoznia? Egyáltalán hogy kezdte? Aj, ez olyan gáz! Nem vagyok képes összehozni egy pár oldalas fogalmazást az életemről! Na jó, vegyünk mély lélegzetet, és gondolkozzunk...megvan! Vissza lapozok, hátha így erőre nyerek. De az meg nem jó, mert akkor meg a 15 éves Kristen-t fogom lecopyzni. Inkább mégsem. Van derék fantáziám, majd kitalálok valamit...gyorsan...még ebben az évben. Jé, egy légy! Oké, JÓ, eltelt fél század, tényleg visszalapozok. Vagy inkább mégsem. Nem akarom, hogy befolyással legyen a 15 éves Kris a mostanira. De anélkül meg sosem kezdek bele. Inkább meglesem. De nem jó! Vagy de...basszus, kit idegesítek még magamon kívül? Egyszerűen döntésképtelen vagyok. Oké, oké, oké, és köszöntsük a húszmilliomodik szóismétlést: oké! Hátralapozok. Ez az. Megvan. Csak egy oldal az egész...csak egy. Aaaaaztaa! A régi énem egy sima sziával köszönt. Jogos. És találó, egyszerű, könnyű, laza...sorolhatnám még, de inkább -még egy inkább- elkezdem írni az új bejegyzést:

Szia, öregebb én! Tudom, elég rég nem írtam magamnak, legalább 2,5 éve, de (most jön a szokásos de, mivel, azért, mert...) kissé lefoglalt úgymond minden. Amik talán a legfontosabbak, azok azok, hogy szereztem egy majdnem ötös érettségit (másfél pont, és 5-ös), hogy szakítottam Oliverrel, anyámék elváltak....de a legeslegfontosabb dolog, hogy elköltöztünk! Tudom, azt is meg kellene majd említenem, hogy szerelmes lettem, meg minden, viszont ezek a dolgok maguktól jönnek, és mennek...vajon miért körmölök ilyeneket a naplómba? Mert itt nem kell adnom a hülye kiscsajt, hogy embernek nézzenek -gondolta Kristen. Tessék, megint. Kedves öregebb énem, csak hogy tudd, én próbálok felnőni! 20 leszek! Bár agyilag is fel kellene nőnöm. Amúgy csak én irkálok ilyen barom gondolatokat ide? Oké, szóval: elköltöztünk Kanadába. Az közel van Amerikához. Másnak az az álma, hogy Londonba menjen ki...nekem az, hogy San Franciscoban kössek ki. Úgy érzem, ideje gyűjteni.Visszatérve az érdekességekhez, másfél napja találkoztam egy fiúval. Ma -10 perccel ezelőtt- meg elhívott randizni. Ez mind szép is jó, de fogalmam sincs, mit kellene tennem, mert...

- Mondj igent, baromarc -jött a válasz a kérdésemre a hátam mögül, mire kisebb szívrohamot kapva lezuhantam az íróasztalomnál álló székről. Persze hogy Andy volt, persze hogy mögöttem kukkolta, mit írok, és persze, hogy a végén röhögcsélve szökdécselt ki a szobámból. Mondtam már, hogy szeretem a húgom? Ahh....ennyit a naplóírásról. Megyek, és eszek valamit. Vagy mégsem, mert hívásom van. Találjátok ki, mi a csengőhangom. Segítek; no Michael Jackson, no 1D, yes Austin Mahone. Hallgassátok meg, az eredetiből lett "kiszedve" a zene része. Őrült jó, nem? Biza, jó. Ja, hogy fel kéne venni!
- Haló? -szóltam bele a kagylóba.
- És ha-nem-ló? -röhögött fel Louis, a vonal túlsó végén. Hallottam még pár elejtett nevetést mellőle, gondolom a srácok voltak, vagy nem tudom.
- Akkor szamár. Miért hívtál?
- Mondasz valamit. Csak azért, mert nem beszéltünk egy éve, és elvileg én vagyok a legjobb barátod! -közölte nyávogós hangerőn. Ezt most nem értem. Legjobb barát? Ez igaz, de....jaaaaa, leesett! Úgy érti, vele találkoztam először, szóval Best Friend vagyok. FuckLouisLogic lvl 2,000000.
- Aha, te vagy! Na, mesélj, miért láttam Niallt és a barátnőjét Londonban?
- Izé...neki nincs is barátnője! -mentegetőzött gyorsan, abban a reményben, hátha beveszem, Szöszi még szingli. Tévedett -Jó! Bocs, Niall, nem titkolózhatsz! Ereszd el....add már vissza! Niall! Niall, ezt még megbánod -a hangokból ítélve Niall elvette a telót Louistól, szóval most a Best Friend Louis háttérbe került. Szegény, sajnálom...mondjuk, magamat is, mert beszélnem kell Írmanóval - Na, itt vagyok!
- Azt hallom -nevettem fel halkan, a most-már-barna-hajú-Niall-ön, aki mély lélegzetet vett a "megerőltető" harc következtében.
- Khmm -kezdett el fuldoklani - Élek! Akkor:, tudom, hülye vagyok, hogy megharagszom egy semmiségért, de minden fiú ezt teszi, ha egy jó csaj egy másik kölyökkel akar találkozni. És tudom, nem mentség, viszont szeretnék bocsánatot kérni, még sütöttem neked muffint, habbal vagy mi a halállal a tetején, de aztán rájöttem, hogy Londonból elküldeni neked nehéz lenne...és, tudom, hogy megint csak egy segg voltam, hogy nem szóltam Aubrey-ről, meg hogy miért voltam Londonban, azért voltam ott, mert Aubrey bemutatott a szüleinek. Tudom, megint egy hülyesegg leszek, de nem lehetne, hogy tényleg CSAK barátok maradjunk? -fújta ki a hadarástól eddig bent tartott levegőt, amivel azt jelezte, hogy várja a válaszomat, azonban én még mindig a szavait dolgoztam fel. Oké, a bocsánatkérése elfogadva, csak az az egy baj van még, hogy IGENIS KOMOLY a dolog a csajjal. Ez nem fair! Most mért kell vele járnia? Velem kellene! Vagyok olyan, mint az a lány! Heee!! Úgy érzem, egy részem megdöglött. Ja nem, az összesen annyi volt, hogy rájöttem, köztünk Niallel sosem lesz semmi.
- De, lehetne -tettetem azt, hogy nyugodt vagyok, pedig ha leraktam volna a telefont, tuti, hogy bőgve terültem volna el az ágyamon.
- Huh, oké, megnyugodtam -fújta ki újra a levegőt.
- Semmi, tényleg, megszoktam -álltam fel a földről -eddig ott ültem. Komolyan, eddig azt hittem, hogy össze fogunk jönni? Ennyire is én lehetek szánalmas.
- Tényleg? Megszoktad...? Ezt úgy kell értsem, hogy sokan utasítottak el? Ki volt az a szemét? Várjunk csak...baszki, én voltam. Szívás -kacagott fel erőltetetten. Éljen a néma csendben való sírás. Éljen az, hogy amikor megpillantom a medvét, amit Harryvel vettem, még jobban sírhatnékom lesz...
- Tudnád adni Harry-t? -kérdeztem én is erőltetetten. Remélem nem tűnt fel neki, hogy zokogni készülök.
- Persze, tessék. HARRY GYERE MÁR!!! -üvöltött fel a srác, majd furcsa zajokat követően megszólalt Harold.
- Na szia! Mi a helyzet? 
- Miért velem teszi? -törtem ki most már hangos bőgésben, amit jómagam is szégyellek, mert ha valaki sír, az gyenge, és én nem akarok gyenge lenni, de már vagy huszadszorra esek pofára Szöszi miatt, ami nem jó dolog...sőt, elszomorító.Göndörke sajnos nem tudott mit tenni a "sssh, ne sírj, nem éri meg"-ezésen kívül.
- Nyugi! Lélegezz azért!! Hahó Kristen! Ott vagy még?! Ki trombitál a házban?
- Orrot fújtam, hülyegyerek -nevettem fel, miután kifújtam az orrom, letöröltem a könnyeimet, és lenyugodtam.
- Na, ne tráromkodj! -utasított rendre Hazza.
 - Mi az, hogy tráromkodni? -nevettem fel kérdőn, mire kaptam egy "TE NEM TUDSZ A TRÁROMKODÁSRÓL? JÉZUS!!!". Aztán megmondta, hogy ez azt jelenti, hogy a trágárkodást és a káromkodást összevonta. Értelmes kölyök -Harry? -szólaltam meg megint. "Hmm?" volt a válasza -Hiányzol! Meg a többiek is - motyogtam halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy a fiú egy "óóóó, aranyos vagy!!!" beszólással díjazhassa.
- Figyelj, mennünk kell, mindjárt kezdődik egy koncert, viszont ne szomorkodj! Még beszélünk, szia -nyomta ki a hívást. Engem azonban most hidegen hagyott, hogy elköszönni sem volt időm, mert a "ne!"-ről eszembe jutott, mikor 16 évesen vörös hajat akartam. Nem olyan vörös-vöröset, hanem barnás-vöröset. Anya azt mondta, hogy majd ha elmúltam 19. Van rá lehetőségem. Plusz, úgy is untam ezt az unalmas barna hajat, legalább dobjuk fel egy kicsit. Ötlettől vezérelve lerobogtam az étkezőnek kialakított helységbe, ahol anya dolgozott, s elkezdtem azzal támadni, hogy "hívj egy fodrászt, hívj egy fodrászt!". Szegény anyám szerintem sokkot kapott hirtelen felbukkanásomtól. Részben, mert még nem is üdvözöltem, részben azért, mert a fülébe ordítottam. Van ilyen.
- Miért akarsz fodrászhoz menni? Jó így a hajad, szép barna -emelte rám tekintetét, egy pillanat erejéig, hogy végig tudjon mérni, majd hogy újra a megtanulandó TV-s szövegnek szentelje figyelmét.
- Be akarom festetni. Meg amúgy is töredezik a vége. Nyugi, levágatni azért nem akarom. Na jó, egy picit. Így is, legalább a hátam aljáig ér. Légyszi -hajoltam le anyához, hogy szemébe tudjak nézni.
- Jól van, legyen, keresek neked egy fodrászt, viszont csak hétfőn tudom felhívni? A szerda jó lesz időpontnak? -nézett rám, miközben elővette a laptopot a földön pihenő táskájából, s felnyitotta. Heves bólogatásba kezdtem, ami nálam az igen-t jelentette. Ha már úgyis a konyha egyik felében voltam (össze van vonva a konyha és az étkező), gondoltam eszek valami ehető kaját, így hát körbekémleltem a helyiségben. Találtam is egy eldugott részen némi ecetes chipset, ami a polc legfelső fokán volt, pár nehéz tállal, és egy hatalmas nyújtó deszkával. Azt hittem, könnyen le tudom szedni onnan. Hát tévedtem. Nagyon nagyot...ugyanis, a chips helyett az egyik tálat rántottam le, amit nagy nehezen el tudtam kapni, de seggre vágódtam. Idáig még oké. Onnantól már nem oké, hogy azt nem tudtam, a tál a többi tálat és a deszkát tartotta a helyén, így az összes megindult lefelé a helyéről. Én meg csak annyit láttam, hogy repül felém...repül! Zuhan felém egy nagyon nehéz deszka, tálak, stb. És a baleset előtt  annyi hagyta el a számat:
- Baszki.... -és zutty! Az összes potyogó tárgy ráesett a lábamra. Lábszáramra. Na. Anyám fél másodperccel a fájdalomtól való üvöltésem előtt megjegyezte: "Kristen, ne káromkodj!". Kösz! Fel sem nézett. Aztán, amikor olyan hangerőn kiáltottam fel, amiről magam sem tudtam, nem csak hogy idenézett, hanem ő is elkáromkodta magát. Ezalatt én azon voltam, hogy visszatartsam kitörni készülő könnyeimet. Félig-meddig összejött. Anya hirtelen sebességgel termett a lábamnál, hozzá akart érni. Azt hiszem, leharaptam egy ujját. Vicc volt, rácsaptam a kezére. Ez gondolom ráébresztette arra, hogy kórházba kellene vinni. Szóval, a nap tanulsága: ne legyél boldog előre. Mehetek vissza a kórházba. Akár éjszakákra is...éljen.


Oké, tudom, ritka szar rész lett, de muszáj volt összehoznom valamit. Rengeteg szóismétlés van benne, amiért elnézést kérek. Maga a fejezet történései is pocsékak lettek...-sajnálom. Azt azonban megígérem, hogy a 17. rész jobb lesz. Viszont, kérhetek tőletek valamit? Légyszíves írjátok le kommentben az ötleteiket, PLUSZ azt is, hogy hányadik epizódban akarjátok, hogy Kristen és Niall összejöjjön? Egyáltalán akarjátok?

xx Emma:3

Fifteenth Part: ...be Good Things

FOLYTATÁS 

 

 Hát, eléggé ijesztő egy kórházi ágyon ébredni, fájó fejjel. Valójában arra sem emlékszem, hogy kerültem ide...igazából a tegnapi nap sem rémlik. Jézusom! Egyáltalán tudom a nevem? Kristen Payne, oké. Ez megvan. Most azt ellenőrizzük, hogy mennyi idős vagyok. Szóval, 1994. április 16-a, szombat, ekkor születtem, tehát most 19 vagyok. Ezt jó tudni. Mi van még? Na jó, összesen ennyi rémlik, ami nem olyan jó 

dolog. Van ilyen. Amúgy meg kell jegyeznem, ez a kórházi szoba nem is annyira vészes. Csak a szokásos, fehér falak, az átlagosan kényelmetlen ágyak, minimális fényt beengedő ablakok...de legalább TV-m van! Ahhoz pedig kellene a távkapcsoló, ami tőlem egy kissé messze van. Túl messze. Két méterre. Jó, az éjjeliszekrényen van, de lusta vagyok. Valaki! Adja már ide a távkapcsit! Távkapocst! Távirányítót! Remote Contorlt! Van más szó rá? Érzékelőt. Azt csá. Oké, kell valami, ami leköti a figyelmem. Rágjuk a körmünket. A hajunkat. Gondolkozzunk. Ez jó terv, de min. Beszéljünk...a spagettiről. Finom. Ketchuppal még inkább. Hú, azt hiszem, elkaptam Jade-től a "Ketchup-kórt". Az olyan, hogy lassan már mindenhez azt kezdünk el enni. Húshoz, krumplihoz, ketchuphoz, chipshez, leveshez, tésztához, komolyan mindenhez. Na, most éhes lettem. Bárcsak lenne valami kaja! Mondjuk húsgolyó, mert azt mindenki szereti. De akár túrótortát is hozhattok. Krémlevest. Á, tökmindegy, csak adjatok valami ételt! Vagy megeszem a hajam. Pff, vagy nem. Mikor mostam meg utoljára? Az íze alapján bő másfél hete. Ha hazaérek, első dolgom lesz, hogy megmosom. És majd málnás illatú balzsamot is teszek rá, mert akkor ha megrágom -mármint a hajam-, klassz málnás íze lesz. Álmodozz csak, Kristen. Viszont, ezek az ósdi gondolatok nem vonják el figyelmemet a kórház-feelingről. Legalább egy orvos bejöhetne! Egy kevés kajával. Várjunk csak! Én bőszen próbálok vega lenni, de a "nem-vega-Kristen" az ínycsiklandozó húsgolyókra gondol! Ejj, Kristen, /a nem-vega/ inkább képzeld el, ahogy finom retket eszel. Bah, azt ki nem állhatom. Jó, legyen brokkoli. Sóska. Répa. Keksz. Tiramisu. Gyümölcsös torta. Kekszgolyó. Húsgolyó. Nem fog menni! Túl finomak a húsok ahhoz, hogy vegetáriánus legyek. Viszont olyat eszek, ami egykoron élt! Evett, kakált...ez igazán guszta volt, Kris. Tudom, Kristen, ezért mondtam. Peeeersze, Kris...na jó, ne kérdőjelezzetek meg. Szóval igen, az a csirke élt! Vagy kecske, tehén, birka, mókus...mókus? Ki eszik mókust? A kínaiak. Erről jut eszembe, egyszer rendeltem egy tök jó gatyát, meg is jött. DE kínai méretben! Milyen szívás már, hogy minden jó cuccot a kínaiakra terveznek! Ráadásul a modellcsaj tuti anorexiás volt. Lógott a lábán a gatya! Jó, bevallom, visszanéztem a képeket. De hogy másról is beszéljünk, azt hiszem, imáim meghallgatásra találtak, mert bejött egy doki, csak sajna kaja nélkül. Sebaj, ez is valami. 

- Jó napot, dr. Turner vagyok. Hogy érzi magát? -miféle kérdés ez? Az orvosok általában úgy kezdenek, hogy helyes, fiatal krapekok. De ez itt egy csotrogány! Haja sincs! Van vagy legalább 50 is. Remélem, azért tud is valamit...

- Fáj a fejem -közöltem amolyan "adjon valami gyógyszert, vagy hisztizek" stílusban. Hát, gyógyszert nem kaptam, azonban kérdéseket annál inkább. Feltett legalább 15-öt,viszont ebből maximum 4-re ha tudtam a választ. Éljen az emlékezetkiesés! Hurrá.

- Rendben, azt javaslom, aludjon egy keveset, addig értesítjük valamelyik hozzátartozóját. Tudna egy telefonszámot mondani? -vett elő egy tollat, felkészülve az írásra, míg én riadtan keresgéltem memóriámban egy rendes mobilszámot, mígnem fedetlen alkaromra tévedt a tekintetem. Jobb mint a semmi, gondoltam, majd lediktáltam a kezemen ékeskedő számot. Ha még az is eszembe jutna, kié...addig viszont aludjunk!

- Skylar! -ültem fel hirtelen az ágyban. Igen, alvás közben beugrott, hogy Skylar számát adtam meg az orvosnak, így valószínűleg ő fog idejönni. Amúgy az alvás tényleg hatott, mert csillapodott a fejfájásom, és még az is eszembe jutott, hogy Niall. Konkrét, mi? Nem, azért beugrott pár olyan dolog, ami eddig nem "jött felszínre". Ha értitek.
- Igen? -szólalt meg egy vidám hang, valahonnan mellőlem.
- Jézus! Muszáj ijesztgetned? -néztem oldalra, ahol megpillantottam a vigyorgó Skylart, kezében egy muffinnal és egy cserepes rózsával. Vajon gondolatolvasó? Csak mert az éhhalál szélén állok, erre ő jön, és hoz egy finom süteményt, amit mindjárt meg is eszek. Illetve, ha ideadja.
- Nézd, hoztam neked békítő ajándékot! -közölte, majd felpattant -akkora lendülettel, hogy felborult alatta a szék- , és az ágyamhoz lépve átnyújtotta a két tárgyat. Pontosabban, a növényt meg a kaját. Azonban én még mindig csak értetlenül néztem, hiszen nem értettem, milyen "békítő ajándék", és minek az nekem.
- Szóval...ezeket miért is hoztad?
- He? -nézett vissza rám "értelmet sugárzó" tekintettel, mire elismételtem, nem emlékszem a tegnapi napra -Ja! Hát az úgy volt, hogy éppen felhívtad a haverodat, mikor én kivettem a kezedből a telódat, kinyomtam a hívást, és elkezdtem szórakozni a mobilodon, amiért megharagudtál, és szét akartál verni, de én elrohantam előled, ki a suliból, te meg utánam, viszont elvágódtál, méghozzá pont fejre baszódtál, szóval valszeg' agyrázkódásod lett. Tessék, egyél -hadarta el a sztorit, majd a kezembe nyomta a nasit és lerakta a virágot az éjjeliszekrényre, majd leült az ágyam szélére, s kíváncsian figyelte, ahogy tanulmányozom a sütit.

 - Ezt te sütötted? -kérdeztem,miközben éhesen vetettem rá magam a sütemény körüli muffintartó papírra, ami akadályozott az evésben.
- Aha, miután hívott a doki -vont vállat, mialatt széles vigyorral figyelte szenvedésemet - Nincs kedved megkérni, hogy szedjem le?
- Nincs -utasítottam el kecsegtető ajánlatát, majd letéptem a papír felét. A többi nem jött le -oké, segíts! -átnyújtottam a kaját, s hátradőltem az ágyon, ami nyikorgó hangot hallatott. Viszont, Skylar hamar leszakította az evést meggátoló izét, így végre rávethettem magam. Persze a sütire, nem a fiúra. Ki gondolna ilyet is...hiszen csak egy tök helyes fiú ül mellettem, aki éppen csomót köt a hajamra. Oké, ennyit arról a dologról, hogy "nem tetszik Skylar". Tévedtem. -Amúgy hogy-hogy bejöttél? Azt hittem, átpasszolod másnak a látogatási lehetőséget -mosolyodtam el utolsó hülye szavaimon.
- Hát -kezdett bele, miközben kibogozta a csomót, s összekócolta eddig nem annyira vészesen kinéző hajamat -Először nem is tudtam, hogy ki az a Kristen, aztán leesett, hogy te voltál az tegnap, aki énekelt, és mivel a bulin nem akartál velem dumálni, ezért gondoltam, itt megtörlek -röhögött fel. Fogalmam sincs min. Viszont annyira idiótán viselkedett, hogy én is nevetgélni kezdtem. Éljenek a vicces emberek!
-  Oké,unatkozom -nyögtem fel, pár óra röhögcsélés után. Plusz a kajám is elfogyott. Már csak a rózsa maradt. Vajon, ha megeszem, Sky megharagszik?
- Na, akkor majd én elszórakoztatlak -vigyorodott el, majd felállt az ágyamról, és idióta ugrabugrálásba, meg ilyen baromságokba kezdett. Igazán röhejes volt, ahogy megpróbálta adni a "vicces vagyok, bazdmeg"

szerepet, kisebb-nagyobb sikerrel. Habár néha annyit röhögtem rajta, hogy elhatároztam, na akkor én most lefotózom. Készségesen beállt valami izé pózba. Előnyös kép lett, mondhatom. Viszont, tudjátok mi a furcsa? Jó, honnan is tudhatnátok...szóval, hogy eddig minden fiúval, akivel voltam -mindegy, hogy jártam-e, vagy csak flörtöltem vele- olyan érzésem volt, mintha meg kellett volna felelnem. Értitek, tökéletes haj, profi smink, menő ruhák, stb. De most, hogy egy olyan emberrel beszélgetek, aki tele van tetoválásokkal, van legalább 2 piercingje, fura stílusa, ez teljesen kiesett. Szó szerint, leszartam, hogy kócos vagyok, hogy a tegnapi ruhámban ülök itt, hogy nem mostam fogat, és hogy a muffinról rám is ragadt egy kis krém: nem, vele végre rendes embernek érezhettem magam. És, mikor véletlenül "jobb kint, mint bent" elven...ezt hogy lehet szépen megfogalmazni. Á, tökmindegy, böfögtem egyet -végtelenül lányos cselekedet-, inkább csatlakozott, és próbáltuk meg elböfögni az ÁBÉCÉt, mintsem kiröhögött volna. Már legalább 4 órája hülyéskedtünk, mikor megpillantottam egy hangszert a falnak támasztva. Mivel irtóra kíváncsi vagyok /aki kíváncsi hamar megöregszik...és lám, már 20 vagyok. Leszek/, persze rákérdeztem:
- Min játszol? 
- Gitár -feküdt el a kényelmetlen matracon, így barna szemeivel most már végig tudta pásztázni arcomat, ami elég feszélyező lett fél perc után, hiszen én törökülésben ültem, s néztem le rá, ő meg fekve bámult.
- Játszol nekem valamit? -kérdeztem, hiszen csodálkoztam, hogy annak ellenére, hogy ő azt mondta, DJ-zni szeret, még gitározik is. Ezen ki lehet igazodni? Ha nem, bocs emberek.
- Ja -felet rövid válasszal, majd odament a gitártokhoz, és kiszedte belőle a hangszert, amin -teljesen meglepődtem- semmi dísz nem volt. De hát az ő dolga - Oké, ezt én írtam, és még sosem adtam elő lánynak, szóval... -biztatóan bólintottam egyet, jelezve értem, és csendben hallgatom végig - Coffee and Cigarettes, are my only escape... -kezdett bele a dalba, mint mindenki, először csak halkan, majd a közepétől már rendes hangerőn énekelte. Én valójában mindig is csodáltam azokat az embereket, akik egyszerre tudnak gitározni, vagy játszani valamilyen hangszeren, miközben énekelnek. Nekem maximum ez dobon menne; vagy még ott sem. A számról, meg a hangjáról az a véleményem, hogy úl jó volt ahhoz, hogy csak ilyen könnyű dalokat énekeljen! Persze tudom, nagy cucc, hogy ő írta egyedül, meg minden, de sokkal nehezebb zenék kellenek neki. Ja, mondom ezt én, aki szintén ilyen szinten jár. Mikor befejezte, rájöttem, véleményt kellene mondanom, szóval el is kezdtem:
- Mikor akarsz fellépni velem? Csak mert ez kibebaszott jó volt -bókoltam neki, amit egy szerény mosollyal fogadott - Oké. Kérdezhetek valamit?
- Már kérdeztél -vigyorodott el, pakolászás közben.
- Oké, akkor most kérdezek valamit. Neked nincs valami álmod? Olyan, amit még kiskorodban döntöttél el, vagy nagyon szeretnél? -húztam fel térdeimet, és könyököltem fel rájuk.
- Én szakács akarok lenni, de persze anyámék ügyvédnek akarnak. Képzelj csak el öltönyben, amint éppen tárgyalok -röhögött fel úgy, mint aki maga sem hiszi, amit mond -És te?
Hát, az én álmom jóval komolytalanabb, hiszen az ember 19 évesen már nem ez akar lenni....
- Mindig hercegnő szeretnék lenni! Tudod, olyan hosszú, dögnehéz ruhákban császkálni, koronával a fejünkön, azt kántálva: köszönöm, cseléd. Tudom, ezzel az angol királynőhöz kéne mennem, de hát válság van -nevettem el magam - Amúgy hol tanulsz? Gondolom nem nálunk, mert ott még sosem láttalak...
- Burnsben járok bentlakásos középsuliba. Csak anyámékat jöttem meglátogatni -tényleg! Én miért nem középsuliba mentem? Mert anya azt akarta, hogy "legyek okos". Na meg, állítása szerint az egyetemen nem énekespalánták tanulnak, hanem jó tanuló, kitűnő érettségijű gyerekek. Komolyan, értem én, hogy ez minden szülő álma, de nem az ő jövőjük! Ez olyan, mintha elleneznék a tetoválást, pedig az is az én testemen van. De hát van ilyen.
- Jó napot, fel kell tennem még pár kérdést -csörtetett be a doki,s mintha csak célzást tett volna, Skylar fel is állt, majd megkérdezte az orvostól, holnap még bent maradok-e, mert akkor hozna valami ruhát -Igen, még kivizsgáljuk, tehát a holnapi napon bent tartjuk -éljen. Zsírkirály. Dumáljatok úgy, mintha ott se lennék...kösssz. Mire feleszméltem -ásítottam egyet, szóval rám tört a fáradság, és kérdőn néztem körbe- Sky szokásosan vigyorgó fejével találtam szemben magam, aki két másodperc után adott egy puszit, felkapta cuccait, s lelépett. - Nos, látom jobban van, úgyhogy kezdjük is az elején...a legelején -vette kezébe a jegyzetlapját a doki, s sorban feltette az összes kérdését. Mire végeztünk, eltelt legalább két óra -Rendben! Még egy napot bent tartjuk megfigyelésre. Akarja, hogy felhívjam az édesanyját? -tett fele gy újabb kérdést, amitől belül idegbajt kaptam, viszont muszáj volt rendesen válaszolnom, különben bent tartanak még egy évig.
- Nem kell, de egy mobil jól jönne -rántottam meg vállam, amivel csak az volt a baj, hogy az orvos nem értette -Elkérhetném a telefonját?
- Tessék -nyújtotta oda nekem a tárgyat, amibe beleírtam kishúgom számát, aki pár másodperc múlva fel is vette:

A: Mit akarsz? He? Válaszolj!
K: Andy, én vagyok!
A: Ki az az én? Valld be, hogy te hívogatsz!
K: A nővéred, te majom!
A: Ja! Mit akarsz?
K: El kellene hitetned anyával, hogy a hétvégén valamelyik haveromnál alszom...
A: Hüm! Lehetséges...de cserébe kérek valamit.
K: Andy! Muszáj!
A: Miért is?
K: Mert csak!
A: Mondd, vagy beköplek.
K: De azt se tudod, mit csináltam! Á, mindegy...és ha kapsz pár új festéket? Tudom, hogy anya elvette a régieket.
A: Oké, akkor Catnél leszel. Ne felejtsd jössz egy festékkel! Na cs.

Nos, ez letudva -most már csak kellene valami elfoglaltság. Ha jól emlékszem, a tegnapi bulira vittem valami táskát, hátha megtalálom. De előtte kérek egy pizsamát.

                 Akkor nézzük: itt a mobilom. Le fog merülni. Itt van egy csomag rágó. Hát, együk meg egyszerre az összeset, mert az poén. Háhőjíííí! Ez mentolos! Fúú, baszottul csíííííp!!! Bocs a szóért, de leég a szám. Ha vizet iszom rá, elmúlik a halál-feeling? Nincs vizem. Úgyhogy utolsó szavaimat halljátok. Ja nem, találtam egy kissé felrázódott Sprite-ot. Mennyei! Isteni ízek! Ha meghalok, egy tucatnyi ilyen itallal temessetek el. 

Mondjuk California partján. Az klassz lenne. Basszus! Hiába papolok itt mindenféléről, attól még beleőrülök az unalomba. Á, alszom. Jó éjt mindenkinek, Kristen Payne üzeni a népnek, hogy...ELÉRKEZETT A LEGROSSZABB RÉMÁLMOTOK!! Muhaha. Erre ne, ismétlem ne, és még egyszer NE kérdezzetek rá. Hé! Teljesen elfelejtettem a ChatBoxot. Meg is nézem, amíg le nem merül a telóm. Jelszó. Mi is a jelszóm? Nem, nem Niall Horan...ja, megvan! Hopp, egy üzenet:

Waitinmyprincess: szia! Tudom, elég régen írtam, de összejöttek a dolgok. Veled mi újság? Írj hamar J.

Lusta voltam neki visszaírni, ezért csak kiléptem az oldalról, s már épp kikapcsolni készültem a készüléket, mikor jelzett, hogy SMS-t kaptam:

Na csá, milyen a kórházi ágy? Képzeld, lehet hogy valaki pont a te helyeden halt meg. Jó éjt, Sky

Kedves Skylartól, hogy elmentette a számát a telómba. Úgy hogy én nem is tudtam róla. Erre azonban válaszoltam. Fú, basszus, most félek:ss Neked is jó8 Kris

Na jó, akkor most kapcsolom ki a mobilt, s helyette alszok. Várjuk a holnapi napot. És üzenem Sky-on kívül mindenkinek, hogy jó éjt! ♥

Na, hát itt az új rész, remélem tetszett,bocs a szóismétlésekért, és az unalmas fejezetért, jövő héten megpróbálom hozni a 16.részt.Azt viszont még megjegyzem, hogy átgondoltam, és biztos nem 21 részes lesz. a blog. Legalább 29. Há, csak hogy ne 30 legyen. És pár kép Skylar-ról, csak mert kibebaszott helyes a kölyök ♥ u.i.: bocsánat mégegyszer a káromkodásért.

Na jó, komolyan annyi jó kép van róla, hogy nem tudnám az összeset berakni ide.Nekem a "Don't Worry, Be Happy"-s pólós kép tetszik a legjobban. De annyira helyes....ő az új férjem. Nem szoktam elárulni a szereplőket, de nála most megteszem: ha akartok még olvadozni tőle, írjátok be tökmindegy hogy hova, hogy Chris Drew, és kész!

           <-----EZ!!