- Anya?! Apa?! Az idegesítő húgom?!! -kiáltottam el magam, amint beléptem a házba, de válasz nem érkezett, úgyhogy csak felkaptattam a szobámba, majd ledobtam a táskát, s cipővel ráugrottam az ágyra, ezután pedig beraktam fülembe a fülhallgatókat, és élvezettel kezdtem hallgatni kedvenc számaimat. Valami furcsa, számomra értelmetlen zene következett, amit nagy valószínűséggel húgom, Andy töltött fel rá, nem tudom milyen szándékkal.Viszont, az első refrén előtt egy ismerős hang ütötte meg fülemet, s bár nem jöttem rá, ki az, mégis felismertem. Végül, miután az összes zeneszámot meghallgattam, döntésképes lettem, ezzel elérve azt, hogy megyek egy sétára. Ugye milyen találó? Hisz' csak másfél órát ültem ott, mire ezt eldöntöttem. A zenét szolgáltató készüléket a zsebembe süllyesztettem, majd felkaptam a dzsekim, s kitrappoltam a házból. A langyos levegő egyből megcsapta arcomat, a szél pedig összeborzolta hajam, ami így totál kócosan szálldosott össze-vissza. Karjaimat védelmezően emeltem fejem felé, bár ez már nem segített a helyzetemen. A dzsekim alá is befújt az immár hidegebb levegő, amitől megborzongtam, majd sietősebbre vettem lépteimet. Utam végül a Tower-hídhoz vezetett, ami nincs annyira messze a házunktól, viszont jó 30 perc, mire odaérek busszal. De megéri, ugyanis valami eszméletlen kilátás van a folyóra. Kékesen csillámló vizét a napsugarak teszik varázslatosabbá, s néhány ponton átlátszik a víz, ami szintén elkápráztató. Még nagyban csodáltam a vizet, mikor valaki teljes erejéből megrúgta a bokámat, amitől riadtan, s egyben könnyezve ugrottam fel.
- Csak te vagy...MI?! Te? -nézett rám a fekete hajú srác, aki kisebb szívrohamot okozott. Szeme unottan cikázott arcom és lábam között, ami egy kicsit feszélyezett.
- Ki a fene vagy te?? -emeltem rá mérges tekintetem, aminek hatására egy értetlen fejet tudhattam magaménak.
- TE nem ismerted fel a híres ZAYN MALIKOT?? Pedig Louis már mondott egyet-s mást... -szólalt meg mély hangján, ami nekem személy szerint nem jött be.
- Nem is ismerek semmilyen Louist, sem Zayn-t -közöltem vele ridegen, hiszen egy tök idegen csávó kezd nekem arról dumálni, hogy Zayn anyámtudja a nevét, meg Louis, meg bámul, meg leszarom...ezt nem tudtam mire vélni.
- Akkor a...mi is volt? -vakarászta tarkóját, majd olyan 3 perc után felcsillant a szeme -William! Igen, ő már ismerős?
- Csak egy William-et ismerek, szóval valószínűleg ő lesz az -sóhajtottam fel, s értetlen fejet vágva visszafordultam a folyó felé. Néhány galamb vagy nem tudom milyen madár rászállt a víz tetejére, ami miatt néhány buborék került a felszínre.
- Velem jössz! És nem ellenkezhetsz, mert most bemutatok neked még három embert, plusz ott lesz William is -kacsintott egyet, majd megfogta karomat, s húzni kezdett az ott parkoló autója felé, ami már annyira puccos volt, hogy legszívesebben elhánytam volna magam. Viszont ellenkezni is megpróbáltam, de az 'engedj el te pedofil barom!!' beszólások nem jártam sikerrel. Idegesen kapálóztam, sőt, egyszer jól gyomorszájon vágtam a kölyköt, aki egy kicsit összegörnyedt, de azért nem engedett el.
- Fel foglak jelenteni, amint elengedsz, te idióta, perverz, pedofil... -kezdtem bele a fenyegetésbe, amit csak egy jóízű röhögéssel jutalmazott. Mivel helyzetem nem javult, ezért mélyeket lélegezve próbáltam rájönni, mi a teendő elrablás közben. Végül arra jutottam, a kocsiba ülés előtt le kell ütnöm. Riadtan néztem körbe, fegyvert keresve, mikor megakadt a szemem egy esernyőn. Végül is. Egy 'be kell kötnöm a cipőm' megszólalással a földre guggoltam, majd szép lassan, feltűnésmentesen közeledtem az általam talált eszköz felé. Végül is, elértem, hiszen a fiút lefoglalta a kocsikulcs keresés. Bár el rohanhattam volna, az autó túl gyors lett volna, és beérhetne. De várjunk csak...leütöm, aztán rohanok. Ez a megoldás!
- Kész vagy már? -nézett felém unottan, úgyhogy ennek a pillatatnak szentelve a leütést, felugrottam, s egy laza mozdulattal megcéloztam a lábát. Talált, süllyedt, bár elég gyenge ütés lett, így egy érzőbb pontot céloztam meg, ami talán, a hangokból ítélve fájdalmasabbra sikeredett.
- Viszlát, pedofil Zayn -üvöltöttem, majd eldobtam az esernyőt, s futásnak eredtem. A Beat It jutott eszembe, miközben tornacipőmben átrohantam a hídon, rekordsebességgel. Pechemre egy előttem álló emberbe rohantam, aki a lendülettől hátradőlve engem is magával húzott.
- Te meg ki a...jé, te vagy 'vicc'. Aki amúgy Kris -röhögött fel az illető, aki, mint eszesen rájöttem, William volt.
- Segíts! Egy őrült pedofil Zayn nevű ember el akart rabolni -rántottam fel a fölrdől, majd ijedten bújtam oda a biztonságot nyújtó fiúhoz.
- Zayn? De ő csak...mindegy, gyere -fogta meg kedvesen a kezemet, amit csak remélni tudtam, hogy ő csak mutatni akar valamit. Én zavartan húztam el a kezem, mert hát valljuk be; szerintem nagyon helyes a kölyök, de biztos van barátnője, meg hát, miért pont engem szemelt volna ki? Gondolataimba merülve követtem a fiút, aki olyan 10 perc séta után megtorpant egy, a folyó melletti laza kis étterem mellett.
- Huh, már megijesztettél. Amúgy miért is jöttünk ide? -néztem rá kérdőn, mire megjegyezte, 'édes vagyok mikor aggaszt valami'. Hát kösz, most erre mit mondjak?
- Csak mert annyira sápadt lettél, hogy halat kell enned!
- Miért is kell halat ennem? Jó, tökmindegy, éhen döglök, félre -löktem arrébb, majd betrappoltam a vendéglőbe, s levágtam magam egy asztalhoz, majd indulatosan intettem a pincérnek -Oké, halat kérek, ketchuppal, plusz vizet -közöltem vele ridegen, majd elővettem a telefonomat, s beraktam a nemrég említett Beat It!-et, ami lefordítva 'kopj le!'-t jelent. Halkan kezdtem énekelni a sorokat, amit Michael tökéletesen megírt, mikor feltűnt, hogy valaki érdeklődve hallgat.
- Folytasd, mintha itt se lennék -mondta vidáman, viszont elég zavaró volt, hogy egyfolytában bámul, ezért inkább kinyomtam a zenét, s rákönyököltem a fa asztallapra -mi baj?? -tekintete újból rám terelődött, s kék íriszeiben aggodalom csillogott. Nem tudtam, mit mondjak neki, hiszen egyrészt úgy ülök vele egy kávézóban, hogy alig ismerem, másrészt annyira ismerősnek tűnik, de azt mégsem mondhatom, hogy 'rohadt ismerős vagy, na, mi az igazi neved??'. Ehelyett egy:
- Semmi -t nyögtem ki. Válasza erre egy felhúzott szemöldök volt. Sóhajtva néztem a pincér után, aki békésen olvasott valami, nemhogy a kajámat csinálta volna -ilyen ma már a munkásosztály...
- Várj, majd én -állt fel, de megragadtam a karját, s egy rántással visszahúztam a székre, jelezve, hagyja csak. Erre egy fáradt sóhaj hagyta el száját.
- Figyelj, eléggé lefárasztott ma az egyetem, majd összefutunk még valamikor, most viszont megyek. Szia William -álltam fel, majd hatalmasat nyújtózva felkaptam dzsekimet, s intettem egyet a William nevű srácnak.
- Elkísérjelek? -emelte rám tágra nyitott szemeit, majd segítségre készen ő is felállt.
- Nem kell, kösz. Majd szaladok -mosolyodtam el, s egy utolsó kézrázogatást megengedve magamnak, elhagytam az épületet. Zenelejátszómat bekapcsolva megkerestem az ugyancsak, mai kedvemhez passzoló Beat It! c. dalt, majd az ütemre lépkedve hagytam magam mögött a fiút a vendéglővel együtt.
Otthon persze már mindenki ott volt, Andyvel és a szüleimmel együtt, akik szúrósan néztek rám.
- Mindjárt 20 leszek, tudok magamra vigyázni -közöltem velük, ami nem nagyon hatotta meg őket, ezért egy kiadós vita és békülés után felvágtattam a szobámba, majd unalmamban elővettem egy könyvet, s azt kezdtem olvasni.Már vagy a 35. oldalnál jártam, amikor egy ideges Andy rontott be, azt üvöltve:
- Láttak téged, és Louist együtt! Ezt miért nem mondtad? -ripakodott rám. Meglepődöttségemet az is tükrözte, hogy a könyv kiesett kezemből, s a földön landolva a új helyen nyílt ki, ezzel összegyűrve a lapokat.
- Milyen Louis? Egy darab Louist sem ismerek!! Már az a Zayn is ezzel jött, bár azóta szerencsére nem láttam -tűnődtem el egy pillanatra, de látva húgom őrült fejét /amin mellesleg egy ér kidagadt/ inkább aggódva néztem rá.
- Louis William Tomlinson!! A One Direction tagja...várjunk csak! Zayn? Tejóég! Te találkoztál Zayn Malikkal! -üvöltött fel, de engem az első név jobban lekötött. Tiszta véletlen. A kölyök középső neve William. És? Sok embernek lehet még ez a neve. És egyáltalán miért híres ez a fiú? Ja, tényleg, a One Direction. Tulajdonképpen nem nagyon izgatott Andy hisztizése, inkább kitoltam a szobából, s megkerestem egy olyan CD-t, amire én magam töltöttem fel számokat. Hamarosan, ami körülbelül 20 perc volt, beraktam a meghajtóba, majd kikerestem Olly Murs-My Heart Skips a Beat-jét, s az első hanghoz igazítottam sajátomat, ezután pedig bekapcsolódtam az éneklésbe. A sorokat szinte már kívülről tudom, így nem jelentett nehézséget az, hogy együtt daloljak Olly-val. Sőt, valójában még élveztem is, végre van egy olyan dal, amit nem csak gyakorlásból csinálok. A rap része következett, amit személy szerint kihagytam volna, de hála a mikrofonként használt fésűnek, na meg a 'koncerten vagyok!!' feelingnek, a két csávóval próbáltam meg tartani az ütemet.
~*~
Fürdés után megpróbáltam megkeresni, hol jártam a könyvben, de ez nem nagyon jött össze. A reményt feladva dőltem be az ágyba, s 10 perc után már félálomban voltam, mikor megcsörrent a mobilom. Semmi kedvem nem volt csevegni az illetővel, de pofátlanság lett volna hagyni /bár az is pofátlanság, hogy ilyenkor hív fel/, úgyhogy egy kedves üdvözléssel szóltam bele:
- Bazd meg magad háromszor...mit akarsz?
- Milyen kedves vagy ma...tizenegykor. Hoppá. Amúgy felismertél? -szólalt meg a kölyök, mire egy 'William, a manó' volt a válaszom -Kikérem magamnak! 180 centi vagyok! És beszélnünk kell, meg bemutatok valakiket -közölte ellentmondást nem tűrően, szóval leraktam a telefont, s visszafeküdtem aludni. Hát nem jószívű vagyok? Ne is válaszoljatok....újfent az elalvás szélén álltam, de az a nyomorék telefon, amit okosan nem halkítottam le, megint elkezdte a Thrillert játszani, amitől kisebb szívroham jött rám.Félig lehunyt szemmel kerestem meg, s amint megnyomtam a fogadás izét /érintős a telefon, nem tudom, hogy szívják...ja, opciót/ egy indiános üvöltést hallatva vártam, mit akar.
- Meddig akarsz aludni?
- Reggel tízig -közöltem, mire egy 'akkor alszol holnap, most viszont öltözz, vagy odamegyek, ott leszek'. Milyen fenyegető. De hát, mit tehettem volna? Várjam meg, míg ötvenezerszer felhív, aztán idetolja a képét, vagy előzzem meg ezt, és törődjek bele, muszáj? Utóbbi. Fáradtan, mint egy zombi, úgy mentem a szekrényem elé, hol egy 'betörős cucc'-ra esett, ami fekete ruhákból állt. Hajamat egy szintén, sötét színű sapi alá rejtettem, majd a cipőmet /ami egy sima tornacsuka volt, nem Supra, nem Converse, nem Adidas, anyámtudja mik, csak egy szimpla tornacsuka/ felkapva csendesen lelopakodtam a nappaliba. Egy lámpa sem égett a szobában, de azért elővigyázatosan megálltam, mikor neszt hallottam.
- Kristen?! Mit keresel itt? -szegezte nekem anya a kérdését, viszont ő mögöttem szólalt meg, úgyhogy egy bakkecskét utánozva ugrottam fel.
- Ezt én is kérdezhetném tőled -tettem csípőre a kezem, amint a szívverésem elérte rendes állapotát, s a levegővételem is megnyugodott. Anyukám sóhajtva nézett rám, miközben ujjaival babrált.
- Apádat várom...azt mondta, ma túlórázni fog, méghozzá tízig, ámde már bő két órája nem ért haza -motyogta, miközben. könnyek gyűltek gyönyörű, mogyoróbarna szemeibe -úgy érzem, már nem...
- Shh! Majd reggel megbeszélitek -léptem oda hozzá, majd egy hosszas ölelés után elbúcsúztam tőle, s kiléptem a hideg, sötét éjszakába. Gondoltam, William majd idejön hozzám, de nem, inkább elküldte SMS-ben a címet. Sóhajtva néztem rá a képernyőre, amin egy számomra ismeretlen szám állt. Mivel éjjelente nem járnak taxit, gyalog vágtam neki az útnak. Már csak két saroknyira voltam a megjelölt címtől, mikor egy huszonéves, alkoholos üveget szorongató férfi lépett elém. Egy 'hova-hova, ilyenkor kislány?' kérdéssel elkapta a karom, ami erős szorításának 'hála' elfehéredett. Tekintetem ide-oda cikázott, segítséget keresve, ámde egy mozgó pontot sem találtam. Nyomorék egyetem! Nyomorék minden! Most mit csináljak? Oké, először is, nyugodj meg!
- Eressz már el!! -ordítottam a fickóra, aki pár másodpercnyi döbbenet után feleszmélt a bambulásból, de ezalatt az idő alatt én kiszabadítottam a kezemet, s rohanni kezdtem. Pechemre ő sem adta fel, ezért futásnak eredt. Hevesen kalapáló szívvel szaladtam tovább, úgy, mintha az életemért küzdöttem volna, dehát, senki nem akarja, hogy megerőszakolják!
- Úgy is megtalállak -üvöltötte utánam az ember, mikor már elértem a házat. Ettől a mondattól féltem. Mi van, ha tényleg megtalál? Hiszen nem is lakom annyira messze. Ráadásul egyedül közlekedek..és anyának sem mondhatom el, így is épp elég baja van az apámmal...
- Kristen! Beszélnünk kell -nyitotta ki az ajtót a Zayn nevű ember. Ijedten ugrottam hátra, azonban egyből megtorpantam amint észbe kaptam, a fickó még ott lehet.
- Hagyj békén! Én csak Williamhez jöttem, nem hiszem el, hogy két pedofillal is találkozom egy éjjel -nyögtem oda neki, elég halkan, így semmilyen fenyegető hatása nem lett. Viszont, meghallotta, ezért gyengéden közelebb húzott magához, majd amolyan 'nincs kedvem lovagot játszani, de ez a csaj rémült' pillantás keretében beljebb tolt az ajtón. A lakás valami...förtelmes. Én világéletemben a szerény cuccokhoz szoktam, de ez, az óriási plazmatévéjével, ötven kanapéjával, valami bazinagy konyhájával elérte nálam azt, hogy rémülten kémleljek körbe, apró helyet keresve.
- Szevasz Kris...mi a pálya? -lépett elém William, akin egy farmer, és egy óriási, kinyúlt hosszúújjú volt. Zavartan kezdtem bámulni a földet, ugyanis semmi kedvem nem volt azt ecsetelni, mi történt az ide vezető úton.
- Majd haza tudnál vinni? -kérdeztem meg hosszas hallgatás után. A fiú csak bólintott, majd kedvesen megfogta a kezem, s a konyha felé húzott, ahol még három fiú ült.
- Nos, szóval, ő Niall, Harry, és Liam -kezdett mutogatni a srácokra, de nekem megakadt a szemem az elsőn. Szőke haja kócosan állt, néhány tincs kék szemébe lógott, miközben álmos fejjel harapott bele egy, számomra undorító hamburger volt. Zöld pulcsija és szimpla farmere kitűnően mutatott rajta, miközben fehér Surpájával az asztalt rugdosta -Zaynt már ismered, úgyhogy akkor: mi vagyunk a One Direction. Ja, amúgy igazából a William a középső nevet. Louis -nyújtotta felém a kezét, ami elől inkább kitértem, és vártam a folytatást.
- Emiatt jöttem el idáig? Hogy ezt a két mondatot elmond? -emeltem rá tekintetem, amitől lehervadt a mosoly arcáról, és kérdőn meredt rám. Egy legyintéssel hagytam a dolgot, inkább a szöszi felé tereltem pillantásom, aki véletlenül felnézett, majd egy tincset kiseperve szeme elől, rám nézett. Szája szélére gúnyos mosoly ült ki, amit nem tudtam mire vélni.
- Én léptem aludni -közölte pokeface-el, majd lerakva a félig megrágott kaját, felállt, és egy lapos pillantás után felviharzott az emeletre.
- Ne haragudj rá, ma rossz napja van, és semmi kedve jópofizni egy rajongóval -nézett rám Harry, aki láthatóan a saját véleményét mondta ki.
- Nem vagyok rajongó -hunytam le sóhajtva a szemem. Szerintem nem tettem valami jó benyomást rájuk, de sztárok, szóval mégis mit vártam? Hogy mindnyájan megszeretnek, együtt megyünk mindenhová....??
- Akkor miért hozott ide Louis?
- Mert be akartam mutatni nektek -szólalt meg, kissé rekedtesen. Gondoltam, ideje lelépni, úgyhogy egy biccentéssel otthagytam őket. A többi szobán átvágva /nagyjából megjegyeztem az ide vezető utat/ elérkeztem az ajtóhoz, amin már éppen kilépni készültem, azonban valaki visszahúzott -miért mész el?
- Wil...bocsánat, Louis, nézd: a haverjaid utálnak. Niall már az első perctől kezdve lenéz, Zayn nem szívlel, mert azt hittem rá, egy perverz pedofil, Liam rám se nézett, Harry meg annyira hülyének néz, hogy az már fáj -mondtam ki, egy szuszra, ezzel megakadályozva, hogy megszólalhasson. Végül 5perc után elengedte a karom, majd előkapta kocsikulcsát, s kilökdösött az ajtón. Király, valószínűleg sosem látom őket többé...
- Meddig akarsz aludni?
- Reggel tízig -közöltem, mire egy 'akkor alszol holnap, most viszont öltözz, vagy odamegyek, ott leszek'. Milyen fenyegető. De hát, mit tehettem volna? Várjam meg, míg ötvenezerszer felhív, aztán idetolja a képét, vagy előzzem meg ezt, és törődjek bele, muszáj? Utóbbi. Fáradtan, mint egy zombi, úgy mentem a szekrényem elé, hol egy 'betörős cucc'-ra esett, ami fekete ruhákból állt. Hajamat egy szintén, sötét színű sapi alá rejtettem, majd a cipőmet /ami egy sima tornacsuka volt, nem Supra, nem Converse, nem Adidas, anyámtudja mik, csak egy szimpla tornacsuka/ felkapva csendesen lelopakodtam a nappaliba. Egy lámpa sem égett a szobában, de azért elővigyázatosan megálltam, mikor neszt hallottam.
- Kristen?! Mit keresel itt? -szegezte nekem anya a kérdését, viszont ő mögöttem szólalt meg, úgyhogy egy bakkecskét utánozva ugrottam fel.
- Ezt én is kérdezhetném tőled -tettem csípőre a kezem, amint a szívverésem elérte rendes állapotát, s a levegővételem is megnyugodott. Anyukám sóhajtva nézett rám, miközben ujjaival babrált.
- Apádat várom...azt mondta, ma túlórázni fog, méghozzá tízig, ámde már bő két órája nem ért haza -motyogta, miközben. könnyek gyűltek gyönyörű, mogyoróbarna szemeibe -úgy érzem, már nem...
- Shh! Majd reggel megbeszélitek -léptem oda hozzá, majd egy hosszas ölelés után elbúcsúztam tőle, s kiléptem a hideg, sötét éjszakába. Gondoltam, William majd idejön hozzám, de nem, inkább elküldte SMS-ben a címet. Sóhajtva néztem rá a képernyőre, amin egy számomra ismeretlen szám állt. Mivel éjjelente nem járnak taxit, gyalog vágtam neki az útnak. Már csak két saroknyira voltam a megjelölt címtől, mikor egy huszonéves, alkoholos üveget szorongató férfi lépett elém. Egy 'hova-hova, ilyenkor kislány?' kérdéssel elkapta a karom, ami erős szorításának 'hála' elfehéredett. Tekintetem ide-oda cikázott, segítséget keresve, ámde egy mozgó pontot sem találtam. Nyomorék egyetem! Nyomorék minden! Most mit csináljak? Oké, először is, nyugodj meg!
- Eressz már el!! -ordítottam a fickóra, aki pár másodpercnyi döbbenet után feleszmélt a bambulásból, de ezalatt az idő alatt én kiszabadítottam a kezemet, s rohanni kezdtem. Pechemre ő sem adta fel, ezért futásnak eredt. Hevesen kalapáló szívvel szaladtam tovább, úgy, mintha az életemért küzdöttem volna, dehát, senki nem akarja, hogy megerőszakolják!
- Úgy is megtalállak -üvöltötte utánam az ember, mikor már elértem a házat. Ettől a mondattól féltem. Mi van, ha tényleg megtalál? Hiszen nem is lakom annyira messze. Ráadásul egyedül közlekedek..és anyának sem mondhatom el, így is épp elég baja van az apámmal...
- Kristen! Beszélnünk kell -nyitotta ki az ajtót a Zayn nevű ember. Ijedten ugrottam hátra, azonban egyből megtorpantam amint észbe kaptam, a fickó még ott lehet.
- Hagyj békén! Én csak Williamhez jöttem, nem hiszem el, hogy két pedofillal is találkozom egy éjjel -nyögtem oda neki, elég halkan, így semmilyen fenyegető hatása nem lett. Viszont, meghallotta, ezért gyengéden közelebb húzott magához, majd amolyan 'nincs kedvem lovagot játszani, de ez a csaj rémült' pillantás keretében beljebb tolt az ajtón. A lakás valami...förtelmes. Én világéletemben a szerény cuccokhoz szoktam, de ez, az óriási plazmatévéjével, ötven kanapéjával, valami bazinagy konyhájával elérte nálam azt, hogy rémülten kémleljek körbe, apró helyet keresve.
- Szevasz Kris...mi a pálya? -lépett elém William, akin egy farmer, és egy óriási, kinyúlt hosszúújjú volt. Zavartan kezdtem bámulni a földet, ugyanis semmi kedvem nem volt azt ecsetelni, mi történt az ide vezető úton.
- Majd haza tudnál vinni? -kérdeztem meg hosszas hallgatás után. A fiú csak bólintott, majd kedvesen megfogta a kezem, s a konyha felé húzott, ahol még három fiú ült.
- Nos, szóval, ő Niall, Harry, és Liam -kezdett mutogatni a srácokra, de nekem megakadt a szemem az elsőn. Szőke haja kócosan állt, néhány tincs kék szemébe lógott, miközben álmos fejjel harapott bele egy, számomra undorító hamburger volt. Zöld pulcsija és szimpla farmere kitűnően mutatott rajta, miközben fehér Surpájával az asztalt rugdosta -Zaynt már ismered, úgyhogy akkor: mi vagyunk a One Direction. Ja, amúgy igazából a William a középső nevet. Louis -nyújtotta felém a kezét, ami elől inkább kitértem, és vártam a folytatást.
- Emiatt jöttem el idáig? Hogy ezt a két mondatot elmond? -emeltem rá tekintetem, amitől lehervadt a mosoly arcáról, és kérdőn meredt rám. Egy legyintéssel hagytam a dolgot, inkább a szöszi felé tereltem pillantásom, aki véletlenül felnézett, majd egy tincset kiseperve szeme elől, rám nézett. Szája szélére gúnyos mosoly ült ki, amit nem tudtam mire vélni.
- Én léptem aludni -közölte pokeface-el, majd lerakva a félig megrágott kaját, felállt, és egy lapos pillantás után felviharzott az emeletre.
- Ne haragudj rá, ma rossz napja van, és semmi kedve jópofizni egy rajongóval -nézett rám Harry, aki láthatóan a saját véleményét mondta ki.
- Nem vagyok rajongó -hunytam le sóhajtva a szemem. Szerintem nem tettem valami jó benyomást rájuk, de sztárok, szóval mégis mit vártam? Hogy mindnyájan megszeretnek, együtt megyünk mindenhová....??
- Akkor miért hozott ide Louis?
- Mert be akartam mutatni nektek -szólalt meg, kissé rekedtesen. Gondoltam, ideje lelépni, úgyhogy egy biccentéssel otthagytam őket. A többi szobán átvágva /nagyjából megjegyeztem az ide vezető utat/ elérkeztem az ajtóhoz, amin már éppen kilépni készültem, azonban valaki visszahúzott -miért mész el?
- Wil...bocsánat, Louis, nézd: a haverjaid utálnak. Niall már az első perctől kezdve lenéz, Zayn nem szívlel, mert azt hittem rá, egy perverz pedofil, Liam rám se nézett, Harry meg annyira hülyének néz, hogy az már fáj -mondtam ki, egy szuszra, ezzel megakadályozva, hogy megszólalhasson. Végül 5perc után elengedte a karom, majd előkapta kocsikulcsát, s kilökdösött az ajtón. Király, valószínűleg sosem látom őket többé...
nagyon tetszik a történet!!*-* imádom ahogyan írsz! Kérlek gyorsan hozd a következő részt!! xoxo<3
VálaszTörlésKöszönöm szépen:) próbálok sietni, remélem már hétfőn sikerül hoznom.
VálaszTörlésXx Emma
jó lett! :D
VálaszTörlés