Fifth Part: New Things

*Andy szemszöge~
Hiába jó a One Directionnal lenni /Jézusom, itt aludtak, velük voltam, szent ég!! Te jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóisten!! Jézusmária!! Egy teljes délutánon át velük voltam, ez csak egy álom lehet!!!--->directioner énem/, a hajnali lefekvés nem valami kedvező suliidőben. Nos, az éjjeli HP-nézés után lassan elaludtak a többiek, ki-ki a kanapén, de Louis például az 'érezd magad otthon' jelzőt nem cserben hagyva anya szobájába ment. S mivel ma, a hétfőből adódóan suli van, ezért 7:45-kor hűen ébresztett az órám, amit a szobám, az ágytól legtávolabb eső részébe rejtettem el, hogy a kikapcsoláshoz fel kelljen kelnem. Találó, nem?? Amint meghallottam a csilingelést, amit minden reggel jó pár szitokszóval szoktam megáldani, fáradtan nyitottam ki a szemem, s egy hatalmas nyújtózás keretében lerúgtam magamról a takarót, és mit sem törődve az egyre hangosabban 'csörömpölő' ébresztéssel, az ablakomhoz vánszorogtam. Azta, ez az idő! A tegnapi esőzésnek már csak egy-egy pocsolya volt a bizonyítéka, amit az egyre jobban sütő napsugarak szárítottak fel. Az ablaküvegen meg-megcsillanó sugarak tavaszi hatást értek el nálam, ami számomra Franciaországot jelentette. Jó, ez hülyén hangzik, de anya megígérte, hogy április-május körül elutazhatok hőn szeretett városomba, ami nem az enyém, de imádom, hiszen hahó emberek, Párizs!! Ahol bármelyik percben összefuthatsz egy fiúval, aki figyelmetlenül fellök a sarkon, s aminek hatására a croissantok kirepülnek a kezéből...igen, álmodoztam. Végül a szekrényem elé léptem, majd Páááárizs-feelingemet tükrözve előkaptam egy rózsaszín farmert, egy sima felsőt és egy krémszínű kardigánt, ami nem tudom, hogy került ide, de mindegy, hiszen most hasznát vehetem! Amint felvettem ruháimat, a fürdőbe indultam, ahol a napi tevékenységeimet elvégezve elégedetten állapítottam meg, jó vagyok a divat terén. Á, ez nem volt egoista beszólás, dehogy...
            Mivel nővéremnél maradt a táskám, ezért óvatosan nyitottam be szobájába /erről psszt, mert utálja, ha engedély nélkül nyitok be hozzá/, viszont körbevizslatva érdekes látvány tárult szemem elé. Kristen egy bizonyos illető mellkasán feküdt, persze még alvást /színlelve??/ produkálva, s amint közelebb mentem -persze hogy belerúgtam a tatyómba, ami az ágy mellett nyugodott-, rájöttem, a fiú egy szöszke illető. Na, ez izgalmas lesz...szerencsére egyikőjük sem ébredt fel, ezért csak felkaptam a táskám, s leviharzottam az alsó szintre. A srácok közül páran már felkeltek /Liam, állítása szerint nem bírt aludni, mert rémálma volt, mégpedig a Toy Storiból a főhős -nem tudom a nevét- megtámadta+ Harry, aki éhes volt...rokonlélek/.
- Harry, dobj már meg egy doboz narancslével -kértem meg, mire vigyorogva felállt, és kivette a dobozt a hűtőből, majd hozzám vágta. Hát kösz. De végül is, megittam, és jól esett.
- Where are U going? Csak nem suliba? -intézett felém egy célzott kérdést a lépcsőn lemászó Louis. Egy biccentés keretében dobtam ki a narancslét, majd a bejártai ajtó felé indultam. Amint kiértem az ajtón, élvezettel szippantottam be az összekeverhetetlen őszi illatokat, amik közül a legtöbb az alma túlérett szaga volt, s habár ez is elég kellemes, bódító is tud lenni. A természetben rendkívül jól érzem magam, bár ezt nem kell mondanom, hiszen ki nem szereti a természetet?? Gyalog indultam útnak, mikor észrevettem valakit:
- Szia, Ands -közeledett felém legjobb haverom, Bruce.
- Szia...hogyhogy erre? -néztem rá hunyorogva, de mivel ez nem segített kiűzni a fényes napsugarakat szememből, ezért felemeltem kézfejemet, és homlokomhoz támasztottam, napellenzőként használva. Bruce az út túloldalán álló, fekete jármű felé intett, ami tisztán, mégis használtan állt.

- Megvan! Végre anyámék is kipótoltak, így meg tudtam venni!! -lelkendezett, de nekem feltűnt egy apró részlet:
- Te, ha velünk voltál Paintballozni, akkor hogy a fenébe tudtad megvenni??
- Fel se tűnt? Én nem mentek veletek, hanem hazakísértem Lisát, aztán én is hazamentem -nevetett fel, mire ökölbe szorult a kezem, hála a féltékenységnek. Hogy...engem kellene hazakísérnie! Milyen dolog ez? Nekem, akinek már hatodik éve tetszik ez a fiú, nekem kéne Vele járnom, vagy tudja a rák mit csináltak, a lényeg, hogy ez nem ér! Első osztály félévétől vagyunk barátok, és negyedikben vált számomra komolyabbá ez a dolog, mint barátság, és ez azért gáz, mert már...mennyi éve is? Ja igen, mert már nyolc és fél éve /tizedikesek vagyunk, bleeee!!/ ismer, és...á, hagyjuk a francba.
- Akkor el tudnál vinni? -nyögtem ki az egyetlen épelméjű kérdésem, aminek hatására a fiú bólintott, majd a motor felé kezdett terelgetni. A járműhöz érve alaposan megvizsgáltam minden egyes szegletét, bár nem sokat tudtam hozzászólni. Az össz, amit meg bírtam állapítani, hogy a váza karcos. Ennyi. Végül, amikor kicsodálkoztam magam, izgatottan ültem fel az úgynevezett 'járgányra', s érdeklődve kerestem a védősisakot, mivel sehol nem találtam.
- Ne keresd, nincs -röhögött fel az előttem ülő fiú, akit, mint később kiderült, át kellett volna öleljek. Jézus, most gondoljatok bele: ott ül előttetek egy srác, régóta tetszik, erre...értitek, nem? -mi van? Csak nem félsz?
- Ugyan -legyintettem, majd összefontam a kezemet mellemen, és görcsösen próbáltam úgy maradni. Ezt persze kis is szúrta Bruce, hiszen mikor elindította a motort, semmilyen kapaszkodó női kart nem érzett magán, szóval ezt szóvá is tette, ami így hangzott :'hölgyem, ön le akar esni, vagy kegyed méltóztat belém kapaszkodni?'. Válaszom egy 'kussolsz és nem röhögsz' formájában jelent meg. Érdekes volt az út, az tuti, hiszen mivel egy kicsit távolságtartó voltam, a pirosnál majdnem leestem, két alkalommal is...
          A sulihoz érve émelyegve pattantam le a motorról, de alighogy biztos talajt ért a lábam, egy gyönyörű pofára esést mutattam be. Nos, igen, van pár 'nézőm". Végül Bruce haverom húzott fel készségesen, mivel én személy szerint naphosszat is ott feküdtem volna, a langyos betonon.
- Akkor én léptem, majd délután is elviszlek -pásztázott végig fürkészően azzal a zöld szemeivel, amik képesek zavarba hozni. Na ja, most is sikerült, persze..
- Oké -szólaltam meg egérvékony hangon, amit végül sikerült normálissá változtatnom. Szerencsére Bruce ezt nem vette észre, így, míg ő fütyörészve távozott, addig én hosszan kifújtam a levegőt, és a motornak dőltem -Jézus!-kiáltottam fel, mikor észrevettem, a jármű dőlni kezdett.
- Te komolyan hülye vagy -szólalt meg röhögések közepette Lisa, akin a rockyzós cucca volt. Gondolom edzésről jött, hiszen az átlagos cucca helyett, ami rendes esetben egy szaggatott farmer és piros ing szokott lenni, most térdig érő szoknya és valami furcsa felső volt rajta. Érdekes...nagyon érdekes -látom ám, hogy nézel rá!
- Ugyan, mégis hogy néznék? Hisz' 8 éve ismerjük egymást...és a szemei. Meg a hangja -álmodoztam el, aminek hatására felfedtem magamat, úgyhogy égővörös fejjel húztam magammal Lisát, mégpedig a szekrényemhez, ugyanis a hétfői órarend szerint kémiával kezdünk, ami tipikusan az a 'nem megy' tantárgy. Jó, barátnőmnek meg, de ez most más kérdés -remek. Mit akarsz tudni?
- Hogy pontosan mi van veletek? -nézett rám kíváncsian, mire egy hatalmas sóhajtás után elregéltem neki mindent. A sztori végeztével Lis még akart valamit mondani, de ekkor felhangzott a jelző csengetés, úgyhogy fogtam a vas szekrényajtót, és nagy lendülettel kicsaptam, majd előkaptam egy füzetet /ennyi a kémia cuccom, s persze a füzetet is telefirkáltam/, majd bezártam az ajtót, és elrohantam a labor felé.


*Kristen szemszöge~
Az ajtó csukódására keltem. Érdekes, ki mászkál be hozzám ilyenkor? Jó, már tizenegy óra, de hahó, a magánszféra betartásáról még nem hallottak?? Egyáltalán ki jött be? Miért? Milyen jogon? Mit képzel ez magáról? Ilyen, és sok-sok más kérdés is felmerült bennem, amikre egyetlen választ sem találtam, de mindegy.
- Jézusom -ültem fel nagy lendülettel, aminek következtében majdnem leestem az ágyról. Hogy mitől riadtam meg ennyire? Nos, valószínűleg ti is ezt tennétek, ha Niall James Horan mellett ébrednétek. Kiáltásom miatt kaptam egy párnát az arcomba, amit morogva raktam vissza a helyére /utálom a káoszt/, majd a méltóságos fiú rángatásába kezdtem. Csakhogy, az álomszuszék mit sem sejtve, ki rázogatja, egy hirtelen mozgulattal magához rántott, így fejem a mellkasába 'nyomódott'. Illata rekordgyorsasággal csapott meg, amitől gyomrom görcsbe rándult, miközben szívem majd kiugrott a helyéről és közben mérhetetlen boldogság tört rám. Ez lenne a szerelem? Nem tudom, de 10 perc után meguntam a kényelmetlen pózt, plusz levegőm sem volt, így kimásztam szorító karjai alól, és megpróbáltam lelapítani áramossággal feltöltődött hajszálaimat, amik furcsán repkedtek, majd újra megráztam a fiút.
- Mi a f@sz van? -morogta rekedtes hangján, ami csak még ellenállhatatlanabbá tette. Végül elértem célom, és kinyitotta szemeit, amik kéken csillogtak, miközben ádázságot tükröztek.
-Ezt én is kérdezhetném! Hogy kerülsz ide? -válaszoltam kérdés formájában. Niall erre a mondatra reflexből ült fel, s komiszul végigmért. Azonban csalódnia kellett, a rendes pizsamám volt rajtam, ami valljuk be, őszintén: nem valami szexi. Mivel Niall alaposan végigmért, aztán hülyén elvigyorodott, ezért eléggé elpirultam, amit észre is vett.
- Na, csak nem zavarba hoztalak?
- Képzeld, nem -vágtam rá, talán túl gyorsan is, hiszen a szöszi csak hitetlenül megrázta fejét, amitől barnásszőke tincsei lobogni kezdtek -amúgy díjaznám, ha kimennél, amíg felöltözöm!
- Á, jó itt nekem -dőlt hátra, tarkójára tett kezekkel. Meg akar ölni, vagy mi? Mindegy. Végül ügyet sem vetve rá, kihalásztam egy farmeringet, fekete farmert, és persze a fehérneműket, de ez nem kérdés, és elvonultam a fürdőbe, ahol gyorsan magamra kaptam a cuccaimat, majd megfésültem a hajam, s gondoltam, megmosom a fogam, ezért engedtem csapvizet valami pohárba, és fogkrémet nyomtam a fogkefére. Olyan 10 után arra eszméltem fel, hogy egész végig Niallen járt az agyam, viszont a fogaimat is súroltam közben, így, mivel semmi nem fékezte meg a habot, az végig folyt az államon. Jó dolog, ha ezt váltja ki belőlem az ír fiú. Lemostam a krémet, majd hajamat megborzolva léptem ki a fürdőből, és Jade keresésére indultam, akit Ands szobájában találtam meg, amint éppen a feketére lakkozott körmeit igazítja, miközben My Chemical Romance- Na na na-t hallgat, teljes hangerőn. Be kell valljam, én is imádom ezt a számot, úgyhogy halkan énekelve angolosan távoztam a szobából. A nappaliba mentem, hiszen ott voltak a srácok, akik...hát, Niall ordítva magyarázta, hogy gokartozni akar, míg a többiek, helyeselve néztek rá. Gokart? Ehhe, kihívás elfogadva!
- Hey! Ha valaki kell, aki elvisz titeket, akkor én szívesen állok elébe -álltam meg előttük vigyorogva, és csípőre tett kézzel.
- Nincs is jogsid! Megbuktál a vizsgán -hallatszott Jade hangja, aki mamlasz módjára vágtatott le a lépcsőn, ami csak azért necces, mert 'jópárszor' megreccsent a fa alkalmatosság. Összerezzenve fagytam le mozdulatlanná /jót röhögtek rajtam/, majd végül 'csakazértis' módon megfordultam.
- Tényleg? Te pedig, az egyetemre téged vettek fel legkevesebb pontszámmal...erről jut eszembe! Akkor jössz velem Kanadába?
- Igen. A szüleimet érdekes vita után győztem meg: először bezártam magam a szobámba, aztán észérvekkel bombáztam őket, végül megszöktem -vázolta fel röviden cselekedetét, aztán valamit rágcsálva kiment a konyhába.
- Akkor...most gokartozni fogunk? -tette fel a kérdést óvatosan Louis. Fejemet rázva röhögtem fel, ezek után pedig unatkozva mentem fel a szobámba, felhívni anyut. A telefonomat előkeresve szitkozódtam egy sort, de 10 perc után meglett, szóval lenyugodva ütöttem be anyám számát, majd a hívás gombra nyomva vártam. 3 csöngés után fel is vette:
- Szia anyu! Mikor jössz?
- Holnap délben indulok. Annyi mesélni valóm lesz! sőt, lehet, hogy már Halloween előtt odaköltözünk -ujjongott, amit nem tudtam mire vélni, hiszen anya már elmúlt 37, ez azért túlzás.
- Oké, várlak, szia. Szeretlek -tettem le a készüléket. Jó, elég rövid beszélgetés volt, de ha annyi mondandója van, akkor majd személyesen elmeséli.

*Kedd, délután 4:13*
Igen, szokásos teaidő, itt, Londonban. Én éppen a tejet kavarásztam a poharamban, Jade /aki egyre többet lóg velünk/ telemorzsázta a térdét valami keksszel, Andy pedig egy tinimagazint olvasott, miközben egy sajtos izébe harapott bele. Nos, igen. Hiába jön velünk Jade, a húgát nem engedték el, mert a szülei szerint:
- Jade egy vadorzó és 20 éves, ezért ő elmehet, viszont te még csak 16 vagy, szóval itt maradsz, és punktum! -na ja. Bár Lisa szerintem nem is akart jönni, mivel a rockyzást nem hagyná abba. Viszont Bruce annál inkább el akar velünk költözni Kanadába, azonban őt sem engedik el. Plusz, anya nem díjazná, ha egy újabb férfi lenne a háznál. Mikor már a kínos csend egyre jobban telepedett a házra, de szerencsére az ajtó nyitódása zavarta meg, majd anya ordítása kúszott fel az emeletre. Mindhárman reflexből dobtuk el a kezünkben szorongatott tárgyakat /bár a csészém összetört és kiömlött a tea, de mindegy/, és rohantunk le a földszintre, anyához, aki körül kb 3 bőrönd volt megpakolva mindenféle újdonsággal.
- Sziasztok gyerekek -szólalt meg, miközben szélesre tárta ki kezeit, ölelésre várva -és Jade!
- Köszönöm! -vetette oda a lány, majd zavartalanul kezdte feltúrni a szállító alkalmatosságokat. Anya csak egy szemforgatással reagálta le, majd rámutatott a nappaliban álló fotelekre, s egy jó nagy bőröndöt magával húzva betrappolt a szobába. Hiába, néha úgy érzem, a mamám egy 12 éves idióta, de annál inkább szerethető lökött fiú. Igen, fiú. Andyvel vigyorogva követtük, miközben Jade anya cucai között turkált.
- Rendben. Andy: téged sikeresen beírattalak a 10.a-ba. Tessék, egyenruhád is van! Hát nem csodálatos? -nyújtott át anya egy gondosan bekötözött csomagot, amit húgom nagy lelkesedéssel bontott ki. Aztán, mikor meglátta a tartalmát, lehervadt a vigyor képéről.
- Egyenruha? EGYENRUHA? -kiáltott fel, majd nagy lendülettel kitépte a ruhákat a csomagból, és felmutatta: fekete (cső)gatya, fehér ing és egy piros nyakkendő, amin  Kanada jelképe virított. Én hangos hahotában törtem ki, majd Jade is csatlakozott, amikor bejött a szobába.
- Ti csak ne röhögjetek! Nektek is van meglepim -vigyorodott el anyám gonoszul, ami egy kicsit megrémisztett. Vajon mi lehet az a 'meglepi'? -nyugi, csak vicc volt!
- Hú, már kezdtem félni. Te nem, Jade? -néztem barátnőm felé, aki egy mandarint meghámozva egy kurta 'nem'-mel válaszolt.
- Remek. Akkor, titeket is beírattalak egy suliba...ami nem egyetem -bökte ki anyukám. NEM egyetem? NEM??! Akkor mi a f@sz lehet?? -valami művészsuli, mivel Kris-nek tökéletes hangja van, és Jade-nek is, szóval gondoltam...
- Jézusom, én nem akarok énekes lenni! Természetvédő leszek, ha tetszik, ha nem -fakadt ki Jade. Neki tényleg jó hangja van. De egyáltalán milyen művészsuli? Mit kell csinálnom? Csak nem bentlakásos? Dalokat is írnom kell majd? Mi vaaaaaaan??!!!
- És...mikor költözünk? -tettem fel óvatosan kérdésemet, amire megdöbbentő választ kaptam -október 2. De hisz'...ha ma van szeptember 15, akkor az alig 17 nap! 17 kibaszott nap?? Na ne! Az nem lehet...de miért is nem lehet? Miért nem akarok elmenni? Valljuk be őszintén: London az otthonom, itt laktam 19 évig, persze, hogy a szívemhez nőtt. Meg...semmi kedvem beilleszkedni a kanadai életmódba, plusz van vagy 16 óra időeltolódás, hogy fogom felhívni a fiúkat?! Ja, amúgy őszintén szólva, azt sem tudom, mi lett/hol van az apám, szóval az a lehetőség, hogy majd meglátogatom, kilőve. Remélem azért majd visszajöhetek.
        Mivel anya több fontos infót nem mondott, ezért felmentem a szobámba, ahol is, gondoltam kiolvasom Agatha Raisin nemrég megjelent példányát, a világ legeslegbestebb könyvsorozatát. Mikor már a kezemben fogtam a kötetet, megcsörrent a telefonom, amit az ágy alól szedtem elő.
- Haló?
- Louis vagyok! Megjött már a mamád? -szólt bele a fiú.
- Igen -sóhajtottam egy nagyot.
- És? Mi újdonság van? -hihetetlen ez a kölyök. Bár...érdekes találkozás volt, s alig 2 hete ismerem, mégis mindig végighallgat, meg kedves...ellenben Niall-el, aki élvezi, ha kötekedhet, vagy ha beégethet, esetleg zavarba ejthet. Van 'egy kis' különbség a kettő között.
- Október 2-án repülünk Kanadába, ahol én és Jade valami művészsuliba megyünk egyetem helyett. Andynek meg egyenruhája van -vázoltam fel a helyzetet, miközben azon járt az agyam, mi lenne, ha tényleg felvázolnám egy papírlapra a szitut.
- Ne aggódj, úgyis megyünk turnézni novembertől, szóval olyan január körül számíts ránk, Montrealban. Amúgy melyik városban fogtok lakni?
- Asszem' Alberta...de az gondolom nincs valami közel Montrealhoz, nekem meg nincs autóm, hogy elmenjek csak azért a koncertetekre, hogy találkozzunk 10 percre a nagy tömegben...
- Ja...jogos, lesz vagy 1 nap, mire odaérünk a busszal, Ugye srácok -ordított a kagylóba, amitől kisebb szívrohamot kaptam, és még a dobhártyám is beszakadt. De a jó hír, hogy mindenki beleüvöltötte hogy 'nem hagyunk szenvedni', vagy 'kimenekítünk'. Nos, ezt azért nem kell, de jó tudni, hogy ennyire figyelmesek.
- Figyelj, Lou...nem tudnál valamit kideríteni erről a kanadai 'művészsuliról'? -kérdeztem ajkaimat harapdálva. Válasza meglepett, ugyanis nemlegesre számítottam, ámde végül egy 'rajta vagyok az ügyön' beszólást kaptam.
- Bocs, Kriske, de interjúnk lesz 5 perc múlva, és még nem indultunk el, szóval most lépnék, ha nem baj -köszönt el, persze nekem egyből kétségeim támadtak, hogy miattam fognak elkésni -majd nézd az országos adót! Szeva' -wow. Országos adó? Az azért klassz dolog. Vagy nem tudom. Én nem nagyon tudok ezekhez hozzászólni, így csak sejtem, hogy nagy megtiszteltetés lesz. Mivel úgy gondoltam, az interjú bő fél óráig nem kezdődik el, ezért felmentem a Wikipédiára, és rákerestem a turnéjuk időpontjaira. De jó! Vancouverben is lesznek, ami  csak 15 óra Albertától! Ez remek!

*Andy szemszöge~
17 nap...egyre csak ez járt a fejemben. Tényleg? Tényleg el kell válnunk egymástól Bruce-cal? 8 évnyi barátság után most végeszakad? Mi lesz velem nélküle? Mi lesz, ha közben becsajozik, barátnője lesz, aki szemében a 'Nagy Ő' lesz, elveszi, családja lesz, és én meg itt fogok aszalódni Kanadában, miközben rajtam kívül mindenki boldog? Ez csak szerintem nem fair?? Plusz még itt van egy a hülye enyengönc is...hát minden vágyam ezt viselni. Mivel anya Jade-nek kezdett papolni arról, miért érdemes a művészsuliba járni, ezért gondoltam megyek, és felkeresem Bruce-t, így felkaptam a dzsekim, és elindultam a tőlünk alig 10 percre lévő házukhoz. Gyaloglás közben azon merengtem, vajon most mi van a Harry Potter színészeivel. Végül arra a döntésre jutottam, a Weasley-ikrek királyok. Na ja. A házhoz érve izgatottan csengettem be.
- Igen? -nyitott ajtót egy feltűnően szép lány. Fekete haja egyenesen omlott a vállára, miközben karcsú testét egy köntös takarta el.
- Öhmm...Bruce-hoz jöttem, de látom, zavarok -motyogtam, s közben szemem egyre csak megtelt könnyel, amint ráeszméltem, legjobb barátom semmit nem érez irántam a 'tesó' szinten kívül. Szipogva, egyre jobban folyó könnyekkel baktattam visszafelé, azonban félúton megálltam, és elgondolkodtam: ha Burce csak közömbös irántam, akkor nem érdemes számára könnyeket hullatnom, hanem megpróbálni úgy viselkedni vele, mintha számomra is csak a világ legjobb tesója lenne. Aj...az élet szívás.