First Part: I'm Bad, Really, Really Bad ^^

*Kristen szemszöge~
Zavartan nyitottam ki szemeimet, amik először, hála az erőteljes fénynek, hunyorgásra kényszerítettek. Az ablakomon lévő redőkön átszűrődő napfény megvilágította a szoba azon részeit is, amiket a lámpa nem sokszor mutat meg nekem, ezzel felfedve az odagyűlt porszemeket. Ezen a szeptemberi napon még érezni lehetett a nyári melegséget, bár az fokozatosan hűl. Egy hirtelen mozdulattal lerúgtam magamról a paplant, majd hatalmasat nyújtózva ültem fel az ágyban. Ez a nap is egy egyetemi nap lesz...viszont, hamarosan végre betöltöm a huszadik életévemet!!! Én húsz éves? Az élet még csak most kezdődik, mindenféle kihívás, munka, megállapodás, stb. Amúgy, ami az álmomban nem szerepelt, az az, hogy egyetemi hallgató vagyok, méghozzá az énekléssel kapcsolatos pályán. Igen, elég régóta énekelek, és őszintén, nagyon szeretek dalolni, akár a zuhany alatt, akár a régi bandámmal /bizony ám, volt egy ősrégi bandám, akikkel néha-néha még összefutok. Sok közös élményünk volt, pl amikor egy-egy fellépéskor, amiket házibulik alkalmával adtunk valaki összetörte a gitárt, vagy lezúgott a lépcsőn.../ akár, ha mondjuk a szomszéd kölykére vigyázok,s énekelni kell neki. Hát igen, ha nem dolgozol, s hetente csak 3-szor kell bemenned az egyetemre, akkor kell valami elfoglaltság. Hogy mi a célom? Nos, 2009-ig az volt, hogy Michael Jackson-nal énekelek együtt, mert számomra ő a példakép, a BEST, Favourit, sorolhatnám, minek tartom még, de akkor az egész napod elmenne ezzel, kedves olvasó. Most, hogy EZ a valóság, néhány kérdés+válasz:
1. Kedvenc énekes? Egyértelműen Michael Jackson...a legjobb marad, számomra örökké!! 
2. Kedvenc számaim? Kedvenc énekesemtől a 'Bad', az valami fenomenális lett, imádom, ma is szoktam énekelni, s be kell valljam, mivel rengeteget gyakoroltam, egyszer majd énekelek a 'Pop Királyával', ezért ezt a dalt kívülről fújom, s viszonylag tisztán. Lássuk csak, ugyanettől az embertől a Billie Jean, Thriller, Beat it, stb. Egyszerűen ő a legnagyobb példaképem, szinte minden koncertjére mentem, rengeteg autogramom van Tőle, CD-im is, ruhák, táskák, minden, ami Vele kapcsolatos, hiszen mondhatni, én vagyok a legnagyobb rajongója.
3. A kaja, szín, stb-t most hagyjuk ki, térjünk a lényegesebb dolgokra. Mi a célom az életben? Mindenképpen az énekléssel, vagy annak tanításával kapcsolatos, esetleg óvónőként tudom magam elképzelni, ami furcsa, de szeretem a gyereket, s Jade szerint illik hozzám eme szerep. 
4. Mik azok a dolgok, amiket megbecsülök/védek? Állatok! Az állatokat védem a legjobban, mert szerintem az ilyen McDonald's, Nando's, KFC, ilyenek miatt kerülnek a gyámoltalan állatkák a vágóhídra, amiket meg sem érdemelnek, szóval vega vagyok. Bizony ám, nekem ez a gyenge, egyben szánalmas pontom: képes vagyok akár egy hétig is tüntetésekre járni, ami elég necces, a szüleim ugyanis nem díjaznak, de kérem szépen, több millió állat hal meg, egyetlen ember miatt!! 
5. Életem? Szerintem érdemes volt szenvednem azért, hogy felvegyenek ide. Nem mondok nevet, hiszen ez nem rád tartozik, de a lényeg, hogy most eléggé jól érzem magam a bőrömben, bár ebben Jade is segített.
Ennyit a kérdésekből. És most vissza a sztorihoz. Amint kiroppant a gerincem, a rádiómhoz léptem, s benyomtam rajta a szokásos reggeli energiaadagomat, ami bár zene, mégis ennek hatására jobb lesz az egész napom. Ez volt a Bad. A dob ütemére lépkedve a szekrényem ajtajához mentem, majd kicsaptam a tölgyfa ajtót, s egy laza cuccost választottam erre az átlagos egyetemi napra, amit csigalassúsággal húztam fel, ezután pedig a fürdő felé vettem az irányt, ami kivételesen szabad volt, ugyanis az elviselhetetlen húgom még húzta a lóbőrt. Na ja, neki szabad lógnia, viszont nekem kötelességem minden órára bejárnom. Kemény világban élünk. Amint beléptem a szobába, a csapnál megmostam az arcom, majd megfésültem a hajam, s kihúztam tussal a szemem, hogy legalább valami stílusom legyen. Elégedetten villantottam meg egy vigyort, majd letrappoltam a szüleimhez, akik békésen ültek a reggelijük fölött, közben egy napilapot bújtak.
- Reggelt -vetettem oda, majd táncikálva a hűtő elé indultam, csakhogy ügyetlenségem miatt megbotlottam saját lábamban, ezzel a mozdulattal pedig egy hatalmasat buktam előre, lefejelve az asztal sarkát.
- Kris, jól vagy? -nézett rám ijedten Anya, viszont nem nagyon értettem aggodalma okát.
- Ja, persze -nyögtem fel, amit megéreztem a fémes ízt a számon, hiszen az orromból kicsordogáló vér az ajkaimra folyt, ezzel kényszerítve arra, nyaljam le azt. Maradjunk annál, amíg a testemben van, addig elviselem.
- Na, gyere -húzott fel Anya, majd amint talpra álltam, fogtam egy szalvétát, s az orrom alá nyomtam, próbálva csillapítani a vörös anyag kijutását, s továbbterjedését. Immár biztonságosabban mentem a hűtő felé, majd kivettem a narancslevet, s jó nagyot kortyoltam belőle. A kissé savanykás folyadék köhögésre késztetett, úgyhogy fogtam magam, s messzire kiköptem a számban lévő többletmennyiséget. A ragadós lötty a parkettán landolt, néhol csak cseppeket hagyva, de a legtöbb egy nagy tócsában gyűlt össze. Szüleim persze hogy morgolódni kezdtek, amit egyetlen egy szemforgatással hagytam, majd előkerestem a felmosót, s unottan takarítottam fel a mocskot.
             Nyolckor elindultam a buszmegállóba, ahol a busz éppen indulni készült. Mint egy őrült, úgy kezdtem rohanni a jármű felé, ami nem akart ott maradni, ezért még jobban begyorsítottam, s olyan fél perc után végre elértem a piros buszt. Ez itt London /igen, londoni lakos vagyok, az álom téves/, szóval még az eső is eleredt, ami miatt a hajam átázott, s vizesen tapadt a homlokomhoz. Éljen.
- Álljon már meg! -üvöltöttem fel, de a jármű már elment, így lelassítottam lépteimet, s csak imádkoztam, hogy hamar jöjjön egy újabb busz. Hiába, imáim nem találtak meghallgatásra, mert még kilenc előtt 10 perccel is a megállóban ücsörögtem, átázva.
- Hát te? -lépett felém egy kapucnis fiú, akinek kellemesen mély hangja volt, s a csuklya alól néhány kócos, barna fürt lógott ki. Mivel arca takarásban volt, csak remélni tudtam, hogy nem valami perverz, pedofillal van dolgom.
- Már megbocsáss, de mi közöd ehhez? -vizslattam jó alaposan, s úgy látszik, átható pillantásomnak sikere lett, mert a srác levágódott mellém, majd suttogva kérte, ne sikítsak, amint levette a kapucniját. Azt se tudom, ki az, nemhogy sikítani?! - Ááááááúristen!!
- Jesszusom! Mondtam hogy ne visíts!! -tapasztotta be a számat, amint elhagyta azt a kitörő ordításom.
- Azt se tudom ki vagy, csak szivatlak -röhögtem fel, majd előhalásztam a telefonomat táskám legmélyéről, ugyanis hallottam felcsendülni a Bad című dalt,
- Kajak ez a csengőhangod? -nézett rám kacarászva. Erre a mondatra felkaptam a fejem, s hagytam a csudába a telefon keresését, inkább ráüvöltöttem a fiúra:
- Ne merd Michael Jackson-t bántani!! Ő többet ért el az életben, mint amennyit te álmodni sem fogsz! Ráadásul akárki vagy, nincs érzéked az IGAZI zenéhez!
- Héé, nyugszik! Csak annyit mondtam, hogy...hagyjuk, látom nem tudlak meggyőzni. Viszont, nincs kedved meginni... -kezdett bele a mondatba, amire én azonnal nemet intettem fejemmel, majd feltápászkodtam, s gyalog vágtam neki az útnak -Legalább a nevedet mondd meg!
- Anyád..ja, az a nevem -üvöltöttem vissza, aminek hatására a fiú, akinek szintén nem tudom a kedves nevecskéjét, lemondóan sóhajtott.
- Jó, én William vagyok -ordított rám újból, úgyhogy nagy nehezen megmondtam neki a becenevem. Kris. Végül tíz tizennégyre elértem az egyetemet, s sietve rohantam be az előadóterembe. Mind az ötven szempár rám szegeződött, ami eléggé feszélyezett.
- Elnézést...lekéstem a buszt -nevettem fel kínosan, mire a tanár egy ciccegéssel a helyemre küldött. Zavartan ültem le a padtársam mellé, aki nem Jade volt, ő ugyanis valami természetvédő csoporttal szokott részt venni az órákon. Gondolataimból egy papírgalacsin riasztott fel, ami fejen talált. Remegő kézzel nyitottam ki, mert az a fiú küldte nekem, aki...akit minden lány imád. De én ismerem őt egy ideje /jó, csak egy éve járok ide, de mindegy/, s egyáltalán nem olyan, amilyennek mutatja magát. Szóval elég bunkó mindenkivel, de én megszelídítettem! Nagyjából...az üzenet tárgya az volt, hogy:
'Szia cicamicaxd hol késtél?? *szemöldök emelgetés* Ugye mennyire izmos a szemöldököm?? Ahahahaha'. Szó szerint, hülye a kölyök, de ahhoz elég okos, hogy egyetemi hallgató legyen.válaszom annyiból állt, hogy hülye, s hogy lekéstem a buszt. Ezután végre békén hagyott, s nyugodtan tudtam figyelni
                 A kerek 3 óra után végre elszabadulhattunk, úgyhogy a női mosdó felé vettem az irányt, mert úgy éreztem, kiszáradok azon nyomban. Pechemre 3 kis 'ribanc' állt a tükör előtt, igazgatva sminküket, de mit sem törődve velük a csaphoz léptem, s megnyitottam, majd nagyokat kortyolva nyeltem le a hideg, frissítő vizet. Miután letöröltem a számat, egy megvető pillantást vetettem a csajokra, majd kigaloppoztam az iskolából, s elindultam a megállóig. Úgy látszik, ez nem az én napom, mert amikor az út szélénél várakoztam, hogy átmenjek a túloldalra, egy autó nagy lendülettel rám fröcskölte az esővizet, ami még reggel gyűlt oda.
- Király -sóhajtottam fel, majd szitkozódva indultam el a betonon, a buszmegálló felé.
- Látom jó a mai napod -szólított meg hátulról egy ismerős hang, mire ijedten fordultam meg. Szerencsére csak Jade volt, aki persze jót röhögött esetlengségemen.
- Kösz...el tudnál vinni? -utaltam a kocsijára, ami a parkolóban várakozott, tulajdonosára várva. Egy megadó vakkantás keretében megfogta a karom, s a jármű felé vezetett. Viszont, mikor odaértünk, ismét egy hang szólított meg, aki William volt -Te mit keresel itt?
- Téged...nem mondtad meg a neved, csak annyit, hogy 'vicc'... -paslította lefelé a száját.
- Az KRIS volt. Kristen...és te sem mondtál többet, kedves William -ütöttem jó erősen hátba. Fájdalmasan szisszent egyet /vérbeli férfi/, majd szomorúan pillantott a földre.
- Akkor legalább add meg a számodat, hadd találjalak meg később is!
- Sajnálom, idegeneknek nem adom meg -röhögtem fel, amit a fiú nem díjazott, ugyanis duzzogva hajtotta le a fejét. Végül megadtam magam, s nagy nehezen beütögettem az érintős telójába a számomat, amit csillogó kék szemeivel boldogan nézett.
- Köszönöm -kapta ki a kezemből a készülékét, majd vágyakozva nézegette a hét karakterből álló számot. Érdekes lélek -csinálhatok rólad képet, hogy nehogy kitöröljem a számodat? -kérdezte meg, annyira kisfiús hangnemben /ami a gyenge pontom, ugyanis imádom a gyerekeket/, úgyhogy megengedtem neki, s a végeredmény ilyen lett:




- Most már mehetek? -néztem rá kérdőn, mire bólintott, majd totál közvetlenül, csak úgy szimplán megölelt.
- Szia -intett, majd egy apró mosolyt villantva, fütyörészve távozott. Értetlenül meredtem utána, végül én is megejtettem egy halk nevetést.
- Ez meg ki? -kezdett kérdezősködni Jade.
- William...bár. Hozzá a...nem tudom, valami L-betűs név illene.
- Csak nem tetszik neked? -vonta fel szemöldökét, aminek hatására zavartan elnevettem magam, majd heves magyarázkodásba kezdtem. Nem jött össze, barátnőm teljesen megalázott. De mit ne mondjak, ez a srác elég helyes, közvetlen...kb ennyit tudok róla. Vajon még fogok vele találkozni??


Xx Emma