Elérkezett az utazás napja is. Hát...pont ezt nem vártam. Eleinte jó ötletnek tűnt elköltözni, de mostanra már félek. Az új dolgoktól. Az új sulitól, az új emberektől, az egész újdonságtól. Persze az egész családom, beleértve Jade-t és Bruce-t /később elmondom/ egyáltalán nem fél, sőt, inkább már izgatottan mászkálnak fel,-s alá, hogy levezessék feszültségüket. De én őszintén megmondom, utálom a változásokat. Nagyon. És most, a sztori: az elmúlt 17 napban kellően összekészültünk, na meg kiiratkoztunk a suliból, beszélgettünk haverokkal, találkoztunk párszor a 1D-nel, stb. Bár, meg kell mondjam, sajnálatomra Niall-t nem hatotta meg, hogy elmegyek, habár nem is örült neki. Tulajdonképpen semmilyen kifejezést nem láttam az arcán. Mindegy, van ennél nagyobb gondunk is: fél óránk van odaérni a reptérre, viszont általában 50 perces az út, szóval vagy lekéssük a gépet, vagy szerzünk egy olyan taxisofőrt, mint amilyen a Taxi-ban van. Mármint taxi-filmek. Szóval: anya most egy tucat bőrönddel és egyéb táskákkal áll az út szélén, miközben megpróbálja elkeseredetten hívogatni a csomagszállító autót, ami még nem ért ide. Ajaj! Mi lesz, ha lekéssük a gépet? Alig van 25 percünk!
- Üdv -csörtettek be az immár üres házba. Vigyorogva figyeltem őket, amint 'mesterként' tanulmányozva végigjáratják tekintetüket a bézs színű falakon, majd miután kigyönyörködték magukat -Jéé, üres ház!! Azta, demenő!- megkérdezték, mikor indul a gép.
- 20 perc múlva -közöltem velük a palackos vizemből kortyolva.
- És? Járgány nem kellene? -nézett rám a körmét rágcsálva Niall.
- De, csak a szállító nem jött -sóhajtottam, az egyik ajtófélfának dőlve. Kijelentésemre három szempár csillant fel, sorban Niallé, Louisé és Zayné -mi van??
- Mindenki, figyelem!! Hagyjátok itt a cuccokat, és én meg Zayn elvisszük utánatok, ameddig Niall elfuvaroz titeket a reptérre -üvöltötte ki Loui a 'hírt', miután a három sráccal együtt egymásra néztek. Anya persze ragaszkodott a taxihoz, úgyhogy ezzel elvitatkoztak bő 10 percig.
- Nem akarok zavarni...ja, de mégis -szólalt meg Jade, akire mindannyian ráordítottunk: 'a lényeget!!!1 -jó! Szóval 10 percünk van odaérni!
- Szerintem...menjünk a későbbi repülővel. Mert így elbúcsúzni sem lesz időnk -motyogtam magam elé, azonban senki sem akarta meghallani, ugyanis anya tovább hajkurászta a taxikat, Niall elmélkedve bámult rám, miközben a többiek bepakoltak a kocsijába -mit bámulsz, bazd meg? -ripakodtam rá, ami miatt összerezzent, majd miután felébredt a sokkból, hogy egy egyszerű tinilány üvöltve közölte vele, bassza meg magát, hülyén elvigyorodott, majd felém indult, zsebre vágott kézzel.
- Tudod, nem szívesen közlöm, de... -kezdte, de mondandóját meg sem várva vágtam közbe:
- Ciki, ha a slicc lent van -főleg James Horannél -röhögtem fel kegyetlenül, azonban mintha leperegtek volna róla megjegyzéseim. Hé, miért nem vesz komolyan? Bár, inkább ne vegyen...
- Te ilyen helyeket bámulsz? -mosolyodott el édesen, de közben tudtam, ez amolyan: 'challenge accepted' vigyor volt. Lehet, hogy a kék szemével teljesen elszédít, a barna haja -időközben befestette-, amit be kell valljak, rohadtul jól áll neki, kócosan áll össze vissza, miközben vigyorának hála a nap fénye meg-meg csillan fogszabályzóján...szóval, azt kezdtem el mondani, az álmodozás előtt, hogy nem fog legyőzni!!
- Elég nehéz nem ezt bámulni, ha ennyire feltűnő az, hogy a slicced lecsusszant -ejtettem meg egy sátáni vigyort, amit Jade tanított, majd kiöltöttem rá a nyelvem, s komiszul végigmértem.
- Jó, győztél...de tudod: nem szívesen hagylak elmenni. Most kivel fogok vitázni a sliccemről?
- Ez kedves, és megható gondolat, de alig egy hónap múlva találkozunk -nyögtem ki egyetlen épeszűnek hangzó válaszom. Eredetileg az lett volna: SZERETLEK, KÉRLEK VEGYÉL FELESÉGÜL!!!!.De ez azért gáz lenne, főleg, hogy nem vagyok a rajongójuk, aki képes lenne még gyűrűt is venni. Várjunk csak...asszem' van itthon egy gyűrű! Éljen, ha a zsebébe csempészem, és kitapintja, akkor vajon veszi a célzást? Ilyen, és ennél értelmesebb -idéző jelben 'értelmesebb' gondolatok cikáztak a fejemben, mikor hirtelen egy kéz ragadta meg a vállamat, majd egy határozott mozdulattal öleléssel jutalmazott -Jézusom, megölsz!
- Ez a cél -kacarászott jóízűen Niall. Hazudnom kéne, ha megkérdeznék, mit éreztem abban a pillanatban. Valójában lepkék keveredtek a gyomromban a nemrég elfogyasztott reggelivel együtt, miközben minél erősebben szorítottam magamhoz, ezzel azt érve el, hogy én öljem meg saját magam. Bár, valószínűleg azért voltam olyan erős, mert ezt a pillanatot akartam megőrizni mindig. Mélyen beszívtam illatát, majd meglazítottam karjaimat, jelezve, most már elengedhet, azonban a fiú kezei még mindig a derekamon pihentek. Persze a többiek i körénk gyűltek, s a jelenetet mókásnak találva vígan szórakoztak rajtunk.
- Niall...kérlek -kérleltem a fiút, aki egy 'mi? Ja, bocs' válasz keretében elengedett, majd zavartan, vörös képpel, a hajába túrva távozott. Hm...a szerelem jó dolog. Elbambulva meredtem utána, mikor anya keze jelent meg előttem, az ordítva, a gép késig körülbelül 1 órát, szóval még sikerül ma eljutnunk Kanadába. Kár, pedig reménykedtem, hogy nem, és láthatom még a fiúkat, de akkor nem.
- Indulunk! Fiúk, befelé! Bruce majd odamegy, viszont állítása szerint a motorját is hozza... -kiabált anya. Ja igen. Az úgy volt, hogy Andy kb fél hét után rájött, nem hagyhatja el barátját, aki bármikor becsajozhat, így együttes erővel győzködték szüleinket, Bruce-ét és a miénket, úgyhogy végül megtört a jég, és ő is jön. Ha ez Andy-t feldobja, hát oké. Mindenki kicsoszogott a járművekhez -anya, Ands és Harry taxival visznek hat bőröndöt, míg mi, a többiek Niall kocsijával megyünk.
Az úton szinte mindenki énekelte a rádióban szóló dalokat, vagy megpróbáltuk a szöszit -hiába barna hajú, nekem mindvégig szöszi marad- rávenni, menjen gyorsabban. Na ja, direkt lassan hajtott. Végül csak elértük a repülőteret, ahol, miután bepakolták a csomagokat, és valamilyen csoda folytán Bruce motorját, várnunk kellett 25 percig. Persze hogy a srácok elterelték a figyelmem, hiszen hol az egyik, hol a másik akart valamit, pl újságot, álcát a fotósok elől, kávét, teát, szóval nem volt nyugtom. Egyszer csak a számunkra érdekes információt közlő női hangot hallottuk meg:
- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a London-Kanadai járat hamarosan indul, így legyenek szívesek felszállni a járműre -tehát eljött. Mégis eljött ez a pillanat. A búcsú. Sokan azt hiszik, ez egy fájdalmas, rohadtul szomorú pillanat, a szerelmes lány életében. De az én búcsúm több volt, mint szomorú. Nem is szomorú, inkább...nincs szó erre, de mindjárt megtudjátok.
- Gyerünk, gyerünk, le ne késsük a gépet! Gyorsan, búcsúzzatok el a fiúktól, majd még találkoztok, Jade és Bruce, ti is a szüleitektől -ők is kijöttek idővel a reptérre-, mozgás -vezényelt anya, miközben megölelte a srácokat, elköszönt a két 'kölyök' szüleitől, és távolabb húzódott az elköszönés idejéig. Mikor rám került a sor, hogy elköszönjek a One Directiontól, sorban megöleltem Louist, aki olyasmit súgott a fülembe: 'mindig vigyázni fogok rád'. Ezt most akkor hogy is kell értenem? Mindegy. Mikor Niallhöz került a sor, idegesen, ajkaimat rágva álltam meg előtte, azonban nem volt időm gondolkodni, hiszen egy gyors, és hirtelen mozdulattal magához rántott, majd alig 5 másodperces csókot nyomott számra, aztán máris a terminál felé lökött. Nos, igen. Erről beszéltem. Mikor végre-valahára megcsókol, azonban ezután következik az, mikor nem tudjátok megbeszélni, mi volt ez. Mindenesetre égővörös fejjel, a paparazzik kíséretében szálltam fel a gépre, vagy ötször hátrafordulva, azonban a Szöszit már nem találtam meg. Na, szerintem ezt a 'csókot' nem kell elhencegnem. Hiszen semmi nem volt. Semmi. Nothin'. És valószínűleg ő is azt akarja, hogy titokban maradjon. Hát rendben.
Bő 10 óra utazás után elült seggel és olyan érzéssel, az éned fele hiányzik, közölték, kapcsolják be öveiket, mivel légörvénybe keveredtünk. Hipp-hipp-hurrá. Unottan kerestem meg az övet, s dugtam be a helyére, majd fejemet a piciny ablaknak döntve hunytam le a szemem, és gondolkodtam el. Vajon min? Költői kérdés. Még 2 óra után végre leszállt a gép, így hatalmasat nyújtóztam, mikor leléptem a földre, bár feltartottam pár embert, akik ordítva közölték, takarodjak a pokolba. Hm, kedves.
- Anya! Miért pont vasárnap utaztunk, ha tudod, hogy holnap iskola? -szólalt meg Andy, aki éppen Wifi-t keresett. Mi, Jade-el a kínai túristacsoportot bámultuk, akik útikönyvvel a kezükben keresték a megfelelő irányt.
- Nyugi van! Bruce...holnap majd elkísérlek titeket, és segítek beiratkozni. Hé, taxi!! -üvöltött fel anyám, mire egy sárga járgány csikorogva megállt, majd a sofőr ajtót nyitva segített bepakolni a tucat bőröndöt, majd lehámozta a védőizét Bruce motorjáról, aki állíása szerint majd azzal követ minket. Felőlem.
*Hétfő~
Lusta voltam leírni, mivel telt a tegnap, de a lényeg annyi, hogy:kipakoltuk a cuccokat, na meg berendezkedtünk, így most a különféle díszek és egyéb lakberendezési cuccok dobozai szanaszét hevernek a fürdőben, a nappaliban, és a konyhában is. Amúgy nekem személy szerint nem nagyon jön be ez a kanada-style, de hát, az élet nem mindig habos torta...
Reggel egy éles, rikácsolós hang ébresztett fel, ami az órámtól származott. Vajon mikor állítottam be? És hány órára? Mivaan? Értetlen fejet vágva fordultam át hasamra, majd kezeimet állam alá téve gondolkodtam el. Kik lesznek az osztálytársaim? Milyen benyomást keltek majd rajtunk? És ha valami tesztet kell végezni, pl énekelnem kell?? Jézusom, akkor azt hiszem, meghalok! Egyébként se szeretek mások előtt énekelni, nemhogy még idegenek előtt!! Mire feleszméltem a bambulásból, s az órára néztem, az már 8:15-öt mutatott. Király, el fogok késni! Gyorsan kiugrottam az ágyból, majd a gardróbom elé léptem, ami elég kicsi volt, ámbár nekem sincs annyi ruhám, így egész kényelmesen elfértek benne a holmik. Hosszas tanakodás után eldöntöttem,hogy a tipikus 'új vagyok, egyáltalán neeeeeeem feltűnő' ruhámnál, ami egy csíkos, lila felsőből és farmerből állt. Azonban, Jade hozta a 'formáját', ugyanis rövid fekete szoknyát vett fel láncos övszerű szarral, alá sötét színű harisnyát, bakancsot és valami 'What the Hell?' feliratú pólót. Haját, amiben volt pár vörös tincs, kivasalta, majd, hogy stílusát mindenkivel megossza, még kihúzta a szemeit fekete tussal. Nos, Andy megijedt, mikor észrevette. Vissza az ÉN sztorimhoz. Miután elvégeztem tevékenységeimet, -azaz fogat mostam, kicsit göndörítettem hajamon, stb-, lementem a konyhába, ahol csak Ands-t találtam meg, akinek teljes figyelmét lekötötte a mellette ülő Bruce csiklandozása. Csak intettem egyet, majd barátnőm keresésére indultam. A konyhában ült, és valami chipset tömött szájába, ami valószínűleg hagymás lehetett, mivel láttam a kis zöld izé darabokat a rúzsár ragadva. Hát, kellemes látvány volt, bár őt ez nem zavarta.
- Indulhatunk máááááááár? -lépett be húgom és barátja a szobába, akiket elvileg anya fog elkísérni, ami elég necces, hiszen Bruce ragaszkodik ahhoz, hogy Andy-t és magát motorral furikázza el a suliig. Viszont, mi Jade-el elvileg taxival/gyalog megyünk. Taxi!
- Gyaloglás -zavarta meg mélázásomat a hagymás szájú lány. Mintha olvasna a gondolataimban, nem?
- Jó, de akkor gyere már -szóltam rá, majd mellé lépkedtem, s kikaptam a dobozos chipset /henger alakú/ kezéből, és a szemetesbe dobtam. Kimeresztett, döbbent szemekkel nézett rám, de olyan 15 perc után megemésztette a tényt, miszerint nincs többé reggelije, ezért végre-valahára elindulhattunk.
Az út legalább 20 perces volt, de az, hogy barátnőm mindenképp akart egy újabb Garfield-részt, emiatt meg kellett állnunk az újságos standjánál. Unottan álltam karba font kézzel, mikor megpillantottam egy tinimagazint, címlapon: Niall Horan új barátnője? Hihetetlen sebességgel kaptam le a polcról a magazin, majd vittem oda a pulthoz, s félrelökve pár nézelődő embert, akik egy 'elnézést, fánkot?' megszólalással epres/zselés fánkot nyújtottak felém. Csak egy legyintéssel, véletlenül kilöktem a kezéből az ételt, ami a földön landolt.
- Ne pazaroljunk! Majd én megeszem -hajolt le Jade a kajáért,miközben megpróbálta markaiban tartani az eddigi összes megjelent Garfield-sorozatot. Sikerült megszerezni a fánkot, azonban az összes képregény kipottyant karjai közül, így szitkozódva hajolt le újból. Nagyon nem izgatott, mit szarakodik ott, inkább kifizettem a lapot, és fellapoztam a megjelölt oldalon. A cikk:
Becsajozott a 1D ír tagja?
A One Direction egyik szívdöglesztő énekesét a napokban kaphattuk lencsevégre, a londoni Heathrow-repülőtéren, amint egy igazán szemrevaló lánytól 'búcsúzkodik'. A csókjuk nem tartott 7 másodpercnél tovább, azonban ez pont elég idő ahhoz, feltehessük a kérdést: Niall Horannak barátnője lenne? Az ifjú lányt a London-Kanada járatra láttuk felszállni, és már meg is találtuk a 'tettest': Kristen Payne, a 19 éves lány, aki immár kanadai lakos. Vajon mit szólnak a rajongók ehhez az izgalmas tényhez, miszerint a mi kis írünk titokban egy bizonyos lánnyal találkozgat? Következő számunkban a srácoktól származó interjút láthatjátok, ami október 20-án jelenik meg!
Sokkolva ejtettem ki kezemből az újságot, ami egy teljesen másik oldalon nyílt ki, azonban ezt jelen pillanatban teljesen leszartam. Ez burkolt célzás arra, hogy Niall miért egy ilyen érdekes lányt választott magának? Egyáltalán hogy...a reptért! Biztos ott kaptak le minket. Pedig ha tudná, semmi nincs köztünk...fel kell hívnom a fiút!
- Te ektoplazma! Mit képzelsz magadról, huligán! Félre, bitang -hallottam meg Jade érdekes káromkodását, s mikor felé néztem, észrevettem, egy fekete hajú fiú előtt áll, miközben hevesen böködi mellkasát, hónalja alatt pedig csak 5 képregény a 10 helyett. Á, szóval nekiment. Éljen.
- Igen? -vette fel a készüléket Niall, a vonal túlsó végén. Ja igen, közben kicsöngött a telefon, csak elméláztam.
- Láttad a Bravo-girl legújabb számát? Mi vagyunk a fő téma!! -kiáltottam bele a készülékbe, teljes extázisban. Azért nem mindenki van benne egy tinimagazinban, a hónap témája cikként.
- Nem olvasok 'Bravo-girl'-t -ejtette ki a szavakat maró gúnnyal a hangjában, ami őszintén letaglózott. Mi baja velem?
- Mi...haragszol? -kérdeztem meg tí másodperces szünet után. Hallottam, amint sóhajt egyet, majd kinyögte válaszát:
- Nem, de...nekem semmit nem jelentett az a 'puszi' -közölte. Hogy MI? Akkor meg minek csinálta? És mi az, hogy semmit nem jelentett? Még nekem is jelentett valamit!! Hevesen kalapáló szívet, heves légvételt, gyomorgörcsöt...de neki SEMMIT????!!! -legyünk csak barátok -folytatta a számomra sokkoló hírek közlését. Barátok? Barátok? Barátság extrákkal? Nem? Csak barátok. Biztos?
- Hee...barátok? -krahácsoltam egyet, hiszen a hangom egérvékonyságúra váltott -Barátok...barátok! Barátok? Barátok! Hurrá, barátok! Oké, legyünk csak barátok! A barátság szueprklassz! Übercool! Zsír, legyünk barátok -hadartam el egy szuszra azt a mondatsorozatot, amiben a barátság szó vagy húszonötezerszer szerepelt, és szerintem feltűnt a fiúnak is.
- Nézd! Hiába akarod, nem járhatunk, és amúgy se lennél a barátnőm, szóval hagyhatjuk a témát? -szólalt emg újra éles hangon. Ahá. Szóval egy újabb burkolt célzás lenne, hogy velem soha az életben nem járna? Oké...na. Akkor a harc hát legyen harc!
- Ejtsük a témát! De akkor én is ejtelek téged. Mint 'barátot'. Páóó -vigyorodtam el kényszeredetten, s közben megpróbáltam egy ál-laza imidzset kihozni magamból. Sajnos már leraktam a telefont, ezzel amolyan 'duzzogó tizenkilenc éves csaj' ént kihozva magamból, azonban Niall még valami olyasmit mondott:
- Ne, várj már! Kris, én s.. -na ja, peeeeeersze, biztos az a mondat: Kristen, én szívesen elhanyagollak, vagy 'Kristen, én szívemből kívánom, hogy baszódj meg', vagy mit tudom én. Pár percig még ott álltam kezemben a mobillal, s bár nagyon vártam, hogy visszahív, nem tette. Csalódottan dobtam táskámba a készüléket, majd Jade keresésére indultam, aki még mindig azzal a sráccal beszélgetett. Hát jó, akkor megyek egyedül. Pechemre eltévedtem, emiatt csak a furcsa, kolompszerű csengőzajra értem be. Viszont, egy érdekes kinézetű kölyköt sikerült elkapnom, aki így nézett ki /ezek a szereplők a Victorious-ból vannak, ne értsétek félre!!! Plusz, még a nevük is marad ugyanaz, de a sztori más lesz/.- Hé! Állj már meg -rohantam a srác után, aki érdeklődő fejjel fordult meg -meg tudnád mondani, merre van a...?
- Ha te vagy az új diák, akkor gyere a szekrényedhez -fogta meg a karom, majd egy fémesen csillogó üres szekrényhez vezetett. Most ezzel mit kezdjek? Mindenkinek ki van festve, meg minden, az enyém meg itt virít randán.
- És a terem? -néztem rá, miközben öklömmel az ajtóra vertem, amik csodák csodájára, kinyílt. Táskám tartalmát beleöntöttem, majd kabátomat bedobva fordultam meg tétlenül, kezeimet lóbálva, de a kölyök már eltűnt. De azért a kanyarból még odavetette: 'Sinjin vagyok!!'.
- Szia, Cat vagyok! Mint a macska -ugrott elém egy vörös hajú lány, amitől a szívbajt kaptam.
- Nézzétek, egy csavargó idetévedt!
- Hé! Kikérem magamnak, nem vagyok csavargó -téptem ki szorítása alól a kezem, majd zavartan túrtam hajamba -csak új vagyok...
- Helló, Robbie vagyok, ő meg Rex -mutatott egy furcsa bábra, ami a karján pihent. Legnagyobb meglepetésemre a báb is megszólalt:
- Szia cica!
- Rex! Ezt nem szabad mondani -szólalt meg újra a göndör srác, aki végül heves vitába kezdett a bábbal. Értetlenül meredtem rá, majd egy újabb szereplő felé kaptam fejem, aki átkarolta derekamat, s kezével körbemutatott a 'tájon', így megpróbálva átsugározni az elmúlt évek történéseit. Semmit nem értek, de oké.
- Ja...Andre! Személyedben kit tisztelhetek? -vigyorgott rám röhejesen, mire röhögőgörccsel küszködve kinyögtem becses nevem.
- Jóreggelt, manók! -rontott be egy furcsa kinézetű férfi, akit én személy szerint csőlakónak tippeltem be, de nem az volt -üljön mindenki a helyére! És köszönöm a kókuszt, Robbie -biccentett a srác felé, aki kedélyesen elvigyorodott. Furcsán meredtem a tanárra, majd végül a mellettem ülő Andre-nak súgtam: 'miért iszik kókuszt?' -te ki vagy?- Izé..Kristen Pa..
- Gyere ide, és mondd, mivel készültél -csettintett felém, meg sem várva válaszomat. Riadt tekintettel tápászkodtam fel, majd mintha halálraítélt lennék, úgy vánszorogtam a tanár elé.
- Nem készültem -vontam vállat zavartan, s majdnem elájultam, annyira kínos volt ez az egész, de szerencsére a fekete hajú fiú és Jade futott be.
- Á, Jade! Fáradj helyedre! Hoztál...? -köszönt barátnőmnek. Honnan ismeri? És mit kellett volna hoznia? He? Mi? He? Mi??! Ekkor a lány egy CD-tokkal lépett a tanár felé, majd kivette a lemezt /megjegyzem, a tok majdnem eltört/ és belehelyezte a meghajtóba. Aztán közelebb lépett hozzám, s fülembe súgta: Make it Shine. Nem mondtam, még, ugye? Nos, régen, még olyan 15 éves koromban rákaptam a dalok írására, azonban ez abbamaradt, mikor anya kijelentette, szerinte fahangom van, és szarok a dalaim. Klassz. Amúgy a dal ez volt /ez is a Victorious-ból van!!!/ Make it Shine. Idegesen toporogtam egy helyben, várva a zene kezdő hangjait. Minek tiltakoztam volna? Úgy sincs más esélyem, szóval vagy itt maradok, és eléneklem, vagy itt maradok, és eléneklem. Zsír. Amint meghallottam a legelső ütemet, lábammal egyből csatlakoztam a doboláshoz, majd lehunytam a szemem, és elkezdtem énekelni. A szavak önmaguktól jöttek ki a számon, miközben teljesen átadtam magam a dalnak. Egész idő alatt összesen kétszer nyitottam fel pilláimat, s abból a kettőből a másodiknál nyitva is hagytam. Az osztály lazulva ült a széken, kivéve a nemrég megismert embereket, akik élvezettel tapsolták az ütemet, miközben bólogattak, kifejezve tetszésüket. Legtöbbször Andre-ra siklott pillantásom, aki hevesen vigyorogva nézett vissza rám. Mikor véget ért a dal, Sikowitz, a tanár egy 'adok egy kókuszt, jutalmul. Nem, mert ez nekem kel!! Háháháh!!'. Oké...a szünetet ugyanaz a kolomphang jelezte, amitől ijedten rezzentem össze, és a szék is kicsúszott lábam alól. De ügyes vagyok.- Ha ilyen jó hangod van, hogyhogy ide jöttél? -állt meg előttem Andre, s kezét felém nyújtotta. Hálásan fogadtam el, majd letörölgetve gatyámat, válaszoltam.
- Mert...mert máshova úgy sem vettek volna fel. Érted, nem? -pillantottam rá, majd lelombozva kimentem a szekrényemhez. Nem volt nehéz megkülönböztetni. De jó, még ez is! Persze Jade már megint azzal a fiúval lógott, akinek neve, mint később megtudtam, Beck. Éppen a szekrényét ragasztgatták tele ollókkal. Aj. Nem elég, hogy szinte mindenki megvan itt, csak én lógok ki a sorból, még Niall is, ahogy kikosarazott. Sóhajtva dőltem a szekrénynek, majd leszánkáztam a földre, és térdeimet átkaroltam.
- Szia. Miért ülsz itt, egyedül? -guggolt le elém Cat. Milyen figyelmes.
- Mert senki nem kíváncsi rám -szólaltam meg, aminek hatására a lány felrántott a talajról, majd kihúzott a szabadba, ahol is több asztal volt megtalálható, egy büfével. Az egyik kék, elég nagy pultnál ült a nemrég megismert társaság, kiegészülve az immáron kész Jade+Beck párossal, és egy újabb lánnyal. Akit, Trinának neveztek el. Mivel mindenki mindent meg akart tudni rólam, ezért leültem a csapat közé, és mesélésbe kezdtem.
Hát ez eszméletlen jó lett!!! Nagyon tetszik ahogy leírtad a sztorit!!:)) Várom már a következő fejezetet!!! Siess!! *-* xoxo<3
VálaszTörlés